Rogán “Luxustóni” Antal a Fidesz urizáló, helikopterező politikusa örülhet, hiszen kedvenc divatmárkája jó üzleti eredményekről számolt be, minek következtében emelkedett a cég tőzsdei értéke.
A francia Louis Vuitton márka tulajdonosa, az LVMH közzétette a vártnál jobb harmadik negyedéves eredményeit. Az árbevétel a szeptember 30-cal végződő negyedévben 6 százalékkal 9,14 milliárd euróra nőtt, miközben az elemzők 4 százalékos növekedés mellett 8,9 milliárd euróra számítottak.
A befektetők pozitívan fogadták a kiemelt divat és bőrtermék szegmensben a profit növekedését, a luxuscikkgyártó árfolyama több mint 5 százalékot emelkedett a mai kereskedésben, magával húzva az egész szektort is.
Bár a válság óta eltelt években jelentősen visszaesett a luxustermékek iránti kereslet, a Vuitton menedzsmentje pozitívan látja a vállalat jövőbeni kilátásait.
Már nem táska, helikopterezés van
A luxusmárka az urizáló jobboldali konzervatív párt, a Fidesz politikusai körében is nagy divat. Luxus Tóni, a kormány propagandaminisztere egy időben úton-útfélen mutogatta Louis Vuitton táskáját.
Az alábbi képen látható táskát Rogán a saját bevallása szerint még 2009-ben vette, az árára azonban később már nem emlékezett. A divatmárka internetes boltjában 1840 dollárba, nagyjából 420 ezer forintba kerül egy ilyen táska, de másolatokat, használt darabokat az interneten jóval olcsóbban is lehet venni.
Tóni később nagylelkűen elismerte: hibázott. A táskát elárverezte, a befolyt 1,1 millió forintot állítólag egy nehéz helyzetben levő, gyerekét egyedül nevelő nőnek adta.
Bár a táska már nincs meg, Rogán azóta inkább helikopterezik, és ezért külön leszállóhelyet is építettek neki. Tóni kezdetben hazudott a helikopterezésről, azt mondta, szénné pereli azt, aki ezt meri állítani, ám mikor kiderültek a bizonyítékok, a fotók, később nagylelkűen elismerte: hibázott.