Pénzügy

Lakáscafeteria: mostantól egyszerűbben kaphat 5 milliót a cégétől

pénz, forint, euro, frank, deviza, pénzügy, gazdaság (Array)
pénz, forint, euro, frank, deviza, pénzügy, gazdaság (Array)

A cafeteria-rendszeren keresztül augusztus 1-től a munkáltatók egyszerűbben támogathatják dolgozóik lakásvásárlását, lakáshitel-törlesztését, mivel annak szabályozása egységesen a személyi jövedelemadó (szja) törvénybe került – mondta Fata László cafeteriaszakértő hétfőn az M1 aktuális csatorna reggeli hírfolyamában.

A szakértő közölte: az eddigi “sok munkát igénylő helyzet” változik meg azzal, hogy egyetlen jogszabály szabályozza a támogatás lehetőségét.

A munkáltató a lakás értékének 30 százalékát, maximum 5 millió forintot adhat ilyen támogatásként adómentesen. Mivel ez egy jelentős összeg, és a törvényalkotó szeretné, ha ezt célirányosan használnák fel érthető, hogy szigorú szabályokat fogalmaztak meg – mondta a szakértő. Így többek között vizsgálni kell a lakás méretét; a lakásban lakók számát; hogy az adott cég dolgozója a lakásban tulajdonos vagy például haszonélvező; a lakásban laknak-e a lakásban az igénylők.

Ha összeállnak az adómentes támogatás feltételei, akkor a munkáltató folyósíthatja a hitelintézeten keresztül a támogatási összeget. Ez történhet egyszerre vagy hozzájárulással a hiteltörlesztéshez – tette hozzá.

A munkáltatónak emellett ellenőriznie kell azt is, hogy a célnak megfelelően használják-e fel a támogatást, de ez sem okoz többletmunkát, hiszen a folyósítás általában a hitelszámlára megy.

Ami változik és ami nem   

Az adóváltozások után a jövőben is adható adómentes juttatás lakás vásárlásra,  építésre, bővítésre, korszerűsítésre, akadálymentesítésre és ilyen célra  felvett hitelek visszafizetésére. Érdemes arra is figyelni, hogy 2016. augusztus 1-től lényeges módosítások  érkeznek a juttatás feltételrendszerében – hívta fel a figyelmet múlt hét végén a szakértő.
Az új törvényi szakasz ugyanis pontosan meghatározza a korszerűsítés és akadálymentesítés  fogalmát, és alapvetően átalakítja a méltányolható lakásméret meghatározását is. Kizárólag  abban az esetben lehetett eddig is a lakáshitel munkáltatói támogatása adómentes, ha a  lakás szobaszáma az ott lakók figyelembevételével nem haladta meg a törvényben  megadott határértéket.

  • 2016.  augusztus 1-től nemcsak ezek a maximális szobaszám értékek változnak, hanem a  szobák és együtt lakók számának meghatározási módja is – hívja fel a figyelmet a  változásokra Fata László.  Ez azt jelenti, hogy míg  korábban a 6-12 négyzetméteres helyiségeket fél szobaként számoltuk az  adómentes munkáltatói lakáscélú támogatás feltételeinek vizsgálatakor, addig augusztus  1-től az a helyiség, amelynek hasznos alapterülete meghaladja a 8 négyzetmétert  már egész szobának számít. Emellett az új szabály nem kezeli a fél szoba  fogalmát, így a 8 négyzetméter alatti helyiségeket egyáltalán nem kell  majd számításba venni.
  • A  méltányolhatóság meghatározásának másik paramétere az együtt lakók száma. 2016. augusztus  1-től a munkavállaló közeli hozzátartozóit vehetjük számításba a testvér  kivételével, illetve a munkavállaló élettársa és a munkavállaló élettársának  közeli hozzátartozói a testvér kivételével kerülhetnek ebbe a körbe.
  • Méltányolható  lesz majd a friss változás alapján a lakásméret, ha a lakás szobaszáma (az új  számítási móddal) 1-2 fő esetén nem haladja meg a 3 szobát, 3-4 fő esetén pedig  a 4 szobát.
  • Ezen  felül minden további személy esetén egy lakószobával nő a méltányolható méret  maximális értéke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik