Pénzügy

Érzelem és értelem a munkahelyen

A kutatások szerint, a sikeres közéleti személyiségek és vezetők sohasem csak az IQ-jukkal hódítják meg a nyilvánosságot és a munkatársaikat, hanem érzelmi intelligenciájukkal. Fontos tehát, hogy megtanuljunk odafigyelni e területre is, hiszen ma már az EQ a sikeres vezetés és ezen keresztül a hatékonyan működő sikeres vállalkozás kulcsa lehet.

Az érzelmi intelligencia (EQ) olyan képességek, készségek összefoglaló megnevezése, mint az önmagunk ösztönzése, a csalódásokkal dacoló, rendíthetetlen kitartás, az indulatok lefékezése, hangulatváltozásaink kiegyensúlyozása, a mások meggyőzésének képessége és az empátia. Az ambíció, az önkontroll, az önismeret szintén az érzelmi intelligencia fejlettségére utal, mint ahogyan az is, ha „jól tudunk bánni” a munkatársainkkal. Ha nem csak saját, hanem mások lelkiállapotában is eligazodunk, ha leolvassuk róluk az érzelmeiket, és ha szükséges, reagálunk rájuk.

Sokáig úgy tartották, hogy a magas IQ biztosítja a sikert – aki „okos” az nyilvánvalóan „tudja” a választ mindenre, mondhatni omnikompetens. A legutóbbi felmérések alapján azonban kimondható, hogy a magas IQ a legjobb esetben is csak 20 százalékát teszi ki a sikeres életvitelt befolyásoló tényezőknek. A fennmaradó 80 százalékot más erőre, az érzelmi intelligenciára vezetik vissza.


Goleman, az érzelmek atyja


Daniel Goleman, aki az érzelmi intelligencia elnevezés szülőatyja, 1995 óta folyamatosan publikál, előadásokat tart és könyveket ír az EQ témakörében.

„Érzelmi intelligencia a munkahelyen” című könyvében az érzelmi intelligencia négy kompetenciájáról beszél bővebben. Azt állítja, hogy ez a négy készségcsoport a sikeres, hatékony munkavégzés és a kiegyensúlyozott életvitel záloga.

Az „éntudatosság” és az „önszabályozás” Goleman szerint, egyéni kompetencia, ami azt jelenti, hogy ezek a készségek határozzák meg hogyan irányítjuk önmagunkat. A „társas készség” és a „kapcsolatirányító képesség” szociális kompetencia, ami azt jelenti, hogy ezek a készségek határozzák meg azt, hogy társas kapcsolatainkat hogyan és milyen sikerrel irányítjuk.



Érzelem és értelem a munkahelyen 1


Goleman „EQ elmélete” szerint, tehát a munkahelyi sikerek elérésben és a kiegyensúlyozott életvitelben nagymértékben a magas EQ a felelős.

Jó hírünk, hogy az utóbbi tíz évben az érzelmi intelligenciával témakörében számos könyv, tanulmány, oktatófilm, teszt, kérdőív, 360 fokos felmérés, illetve tréning jelent meg a piacon, mivel az EQ megfelelő módszerekkel szignifikánsan fejleszthető, amit az IQ-ról nem mondhatunk el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik