FN

A hazai bankprivatizáció eddigi történetének legmagasabb árfolyamán, a névérték közel 570 százalékán a belga Kredietbank és az ír Irish Life biztosító alkotta konzorciumnak adják el a Kereskedelmi és Hitelbank (K&H) 25 százalék plusz egy szavazatnyi részvénycsomagját - döntött keddi ülésén az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. igazgatósága. A befektetői páros nem kap állami garanciát a hitelintézet befektetéseire és követeléseire. Vál
1997. 07. 16. 00:00
A magyar tőkepiacon még csak csíráiban vannak jelen azok az intézmények, amelyek illeszkednek a kis- és középvállalkozások speciális adottságaihoz. Eddig inkább csak a vertikális kapcsolatok épültek ki, s hiányoznak azok az együttműködések (kereskedelmi papírok együttes kibocsátása, kölcsönös garancia társaságok), amelyek e cégeket alkalmassá tennék a tőkepiacon való fellépésre. A hazánkban működő, kockázatitőke-befektetésekkel foglalkozó társaságok a [...]
1997. 07. 16. 00:00
Aláírták a két földi sugárzású kereskedelmi televízió 10 évre szóló koncessziós szerződését. Az Országos Rádió és Televízió Testületet (ORTT) nyilvánosságra hozta döntésének indoklását, amelyben azonban nem közölte az ajánlatok pontozását. A vesztes pályázó beperelte a testületet.
1997. 07. 16. 00:00
Megvalósult - egyesek számára túlságosan is gyorsan és sikeresen - az Antall-kormány terve: az üzemanyag-kiskereskedelemben hét év alatt abszolút piaci verseny alakult ki. A küzdelem olyannyira erős, hogy Budapesten és Nyugat-Magyarországon több nemzetközi cég a piac elhagyására készül, a hazai egy-két kutas magánvállalkozók pedig sorra adják el a 100-120 millió forintért felépített töltőállomásaikat.
1997. 07. 16. 00:00
Az ember már nem is csodálkozik a Postabankkal kapcsolatos legújabb fejleményeken. Most például azon, hogy egy ártatlannak látszó nyár közepi közgyűlésen kiderül: a hitelintézet vezetője titkosította a nemzetközi számviteli szabályok szerint elkészített könyvvizsgálat megállapításait. Tette ezt azok után, hogy a híres-nevezetes február végi betétesi rohamot követően sebtiben megígérte: minden érdeklődő megismerheti majd az “ártatlanságukat” bizonyító [...]
1997. 07. 16. 00:00
A szénsavas üdítőitalok kétpólusúvá vált világpiacának főszereplői, a Pepsi-Cola és a Coca-Cola, - az elmúlt évek nagy befektetései után - immár a kismértékű piacirészesedés-növekedésnek is örülnek a magyar piacon.
1997. 07. 16. 00:00
A budapesti kataszteri térképek korszerűsítésére tavaly kiírt tendert a Leica AG nyerte el. Az V. és a XIV. kerületben már júniusban megkezdték annak a földügyi információs rendszernek a próbaüzemét, amely a digitális alaptérképeket készíti el. A főváros több mint félezer négyzetkilométeres területén csaknem 1600 földmérési alaptérképet kell korszerűsíteni, digitalizálni. A 813 ezer ingatlan, ezen belül [...]
1997. 07. 16. 00:00
A szerencsejáték-törvény módosítása révén szeretne életben maradni a Két Lotti nevű számsorsjátékot üzemeltető Ibusz-Fortuna Kft., amely a jelenlegi szabályozás szerint csak 1999 februárjáig szervezheti a játékot. Az 1991-ben 16 milliós alaptőkével induló cég a ’94-es esztendőben 120 milliós bevételt produkált, a rákövetkező évben 20 százalékkal növelni tudta eredményét, 1996-ban azonban már csak 90 milliót tudott [...]
1997. 07. 16. 00:00
Augusztus elsejétől elvileg új vámrendelkezés korlátozza a hazai fémhulladékok exportját. Mivel az előzetes egyeztetés lényegében elmaradt, szigorítás helyett a kivitel megakadályozása lett a végeredmény. Ez azonban senkinek sem áll érdekében, így a héten intenzív tárgyalás kezdődött az érintett tárcák és a kereskedők között.
1997. 07. 16. 00:00
Utólérte tőkéjével növekedési ütemét a Global TH, amely 14 milliárd forinttal – több mint 360 százalékkal – megemelte eddigi alaptőkéjét. A cég egyúttal arról is határozott, hogy felveszi a már szinte kizárólagos tulajdonosa, a Tesco nevét, és így augusztustól Tesco-Global Áruházak Rt.-ként folytatja tevékenységét. A 41 kiskereskedelmi üzletet üzemeltető, győri székhelyű társaság a megyehatárt sem [...]
1997. 07. 16. 00:00
Rekordidő alatt, legkésőbb szeptember végéig olvad be a Corvinbank a Konzumbankba - határoztak a két hitelintézet múlt heti közgyűlésén a tulajdonosok. Az év végére 38-40 milliárd forintos mérlegfőösszeget tervező céget a többségi tulajdonos Magyar Fejlesztési Bank (MFB) körüli holding kereskedelmi banki "lábának" szánják.
1997. 07. 16. 00:00
Jelentősen javította első félévi mutatóit az orosz Gazprom tulajdonában lévő Általános Értékforgalmi Bank (ÁÉB): a hitelintézet adózás előtti eredménye június 30-án elérte az 1,56 milliárd forintot, a mérlegfőösszeg pedig 72,3 milliárd forintra növekedett. A márciusban lezajlott 4,805 milliárd forintos tőkeemelés nyomán a jegyzett tőke 9,805 milliárd forint lett, a saját tőke pedig – az eredmény [...]
1997. 07. 16. 00:00
A TQM-ről eddig magyar nyelven publikált művek közül a legnagyobb igényű került a boltokba, amikor a Műszaki Könyvkiadó megjelentette a Teljes körű minőségmenedzsment című könyvet. Az amerikai szerzőpáros munkája jól jöhet a TQM iránt érdeklődőknek, bár a téma a mostaninál alaposabb, pontosabb fordítói, lektori munkát kívánt volna meg.
1997. 07. 16. 00:00
Liberalizálás: a lej átváltási árfolyamának felszabadítása (átmenet a “szabad lebegtetés”-re); a devizakereskedelem és a külkereskedelem liberalizálása; a még megmaradó hatósági árak emelése és időszakos kiigazítása. Költségvetési politika: az iparnak és mezőgazdaságnak nyújtott támogatások masszív leépítése; minden “kvázi-költségvetési” támogatás (elsősorban a kedvezményes jegybanki hitelek) megszüntetése; különböző adók és illetékek emelése; bérkorlátozás a veszteséges állami üzemekben; az [...]
1997. 07. 16. 00:00
Úgy tűnik, az immár közel másfél éve felszámolás alatt álló WVM Lízing és Pénzügyi Rt. kötvényeiből vásárlóknak lassan meg kell barátkozniuk azzal a szomorú ténnyel, hogy nemcsak a beígért hozamot, de a befektetett összegeket sem látják viszont. A kötvénytulajdonosok ugyan még bíznak annak a pernek a megnyerésében, amelyben - jobb híján - a papírokat forgalmazókat próbálják meg fizetésre bírni. Noha egyre valószínűbb, hogy a bírósági tárgyalás cs
1997. 07. 16. 00:00
Glaxo Wellcome: 537 millió dollárért megvásárolta a Nippon Glaxo még “kintlévő” 50 százalékát Ford: 430 millió dollárért további 9 százalékot szerzett a Mazdában Basf: A német gyógyszergyár 294 millió dollárért megvette a Hokuriku Seiyaku 51 százalékát Grande Group: A szingapúri cég 286 millió dollárért megvásárolta a Nakamichi kereskedőház 70 százalékát GE Capital: 80 millióért megszerezte [...]
1997. 07. 16. 00:00
A globalizáció igazi haszonélvezői jelenleg a harmadik világ országai - állítják a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szakemberei. A szervezet legfrissebb előzetes jelentése szerint 1996-ban a nettó tőkeáramlás a fejlett világból a harmadik világba csaknem 30 százalékkal haladta meg a korábbi évit - ilyen mértékű bővülésre eleddig nem volt példa.
1997. 07. 16. 00:00
Az előző évinél 40 százalékkal magasabb terméskilátások, s 30 százalékkal alacsonyabb felvásárlási árak mellett kezdődött meg a termelői és felvásárlói oldal között az aratást kísérő árharc a hazai búzapiacon. Szakértők szerint a kenyérnek való árát az elkövetkező hónapokban az exportlehetőségek mellett a termelők áruvisszatartásának mértéke határozhatja meg.
1997. 07. 16. 00:00
A KSH a közelmúltban felmérést készített a gazdálkodó szervezetekről és az egyéni vállalkozókról. A június 30-án véget ért felvételről az Országgyűlés adatvédelmi biztosának irodája megállapította: nem tisztázott, mi lesz a kapott adatokkal. Az összeírásból statisztikai rendszer készül, amelyből később a kért szempontok alapján lehet mintát választani – nyilatkozta a Figyelőnek az 1,1 millió gazdálkodót érintő [...]
1997. 07. 16. 00:00
Az Országgyűlés döntését követően az OTP Bankban meglévő 25 százalék plusz egy szavazatnyi állami részesedés az év végéig teljesen megszűnik. E pakett eladása után az állam által birtokolt aranyrészvény előreláthatólag 10 év múlva alakul át egyetlen közönséges törzsrészvénnyé. A korábban még a legalább egynegyednyi tulajdoni hányadhoz is mereven ragaszkodó Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. taktikaváltását a legnagyobb lakossági bank
1997. 07. 16. 00:00
A Porsche Hungaria jó eredményt ért el az év első hat hónapjában, és 18 százalékos piaci részesedéssel jelenleg az első helyen áll a hazai gépjárműimportőrök sorrendjében. A Volkswagen, a Seat, a Skoda, az Audi és a Porsche gépkocsik importőre június végéig 6291 személygépkocsit és 1011 haszongépjárművet értékesített. Piaci részesedése a személygépkocsiknál 18,3 százalékos, míg a [...]
1997. 07. 16. 00:00
FORINT/LITER Forrás: Figyelő 98-as ólmozott 95-ös ólmozatlan Gázolaj Fogyasztási adó 54,00 48,30 40,00 Környezetvédelmi díj 2,00 2,00 2,00 Útalap 15,40 15,40 15,40 Készletezési díj 1,82 1,82 1,86 Áfa 29,20 27,80 25,80 A termelés és forgalmazás “fedezete” 45,98 44,08 37,94 Kútár 148,40 139,40 123,00
1997. 07. 16. 00:00
Olvasói sztorik