FN

A címlistákat, adatbázisokat felhasználók a szolgáltatások színvonalát nem látják olyan jónak, mint azok nyújtói. Veres Károly, a Szonda-Phone Telemarketing Kft. marketingigazgatója a legfőbb bajnak azt tartja, hogy az adatbázis-forgalmazók nem költenek eleget a frissítésekre, így az adatok aktualitása elég sok kívánnivalót hagy maga után. Ők nemrégiben tízezernél több címet tartalmazó listát vásároltak egy nagyobb cégtől, [...]
1999. 11. 03. 00:00
Leszek Cichy az első lengyel alpinista, akinek sikerült meghódítania valamennyi földrész legmagasabb hegycsúcsát. A múlt héten Cichy elérte Ausztrália és Óceánia “tetejét”, a Carstens-hegycsúcsot, és ezzel övé lett “a föld koronája”, vagyis feljutott az összes kontinens legmagasabb csúcsára. A Carstensre hét éve nem lehetett expedíciót vezetni, mert vitatott területen fekszik: két helyi törzs vetélkedik érte, [...]
1999. 11. 03. 00:00
A múlt héten átadott Pécs Plazát, a régió legnagyobb bevásárló- és szórakoztató központját 3,5 milliárd forintból építtette meg a Plaza Centers. A 20 ezer négyzetméter nettó alapterületű, 50 kilométeres vonzáskörzetű létesítményben 3 ezer négyzetméteres Julius Meinl szupermarket, tíztermes multiplex mozi, 88 üzlet és közel tíz vendéglátó-ipari egység várja a látogatókat. A 300-350 munkahelyet teremtő Pécs [...]
1999. 11. 03. 00:00
A daytrade olyan tőzsdei üzlet, amikor a befektető ugyanazt az értékpapírt megvásárolja, s el is adja egy kereskedési nap alatt. Általában a spekulánsok egy kisebb, rendkívül aktív csoportja, valamint a nem konzervatív üzletpolitikával rendelkező brókercégek üzletkötői használják ezt a formát, naponta akár többször is. Mégpedig azért, mert napon belül nem kell elszámolni a részvényekkel a [...]
1999. 11. 03. 00:00
A világszerte elismert operatőr, a magyar filmművészet doyenje, Illés György húsz éves korában került az egykori Magyar Filmirodához világosítónak. A háborút követően a Mafirt, majd 1949-től a Mafilm operatőre volt, s pályafutása során eddig mintegy száz filmet készített. Művészi teljesítményéhez fogható pedagógusi tevékenysége is, hiszen olyan világhírességek kerültek ki a nevével fémjelzett operatőri iskolából, mint [...]
1999. 11. 03. 00:00
A két bank elég sok, egymást kiegészítő területen rendelkezik jelentős befolyással ahhoz, hogy egy széles bázison nyugvó intézményt hozzanak létre. HYPOVEREINSBANK Erős lakossági hitelügylet bázis Jelentős jelzálogkölcsön ügyletek Vezető a számítógépes banküzletben DRESDNER BANK Nemzetközi befektetési banki tevékenység Szilárd kapcsolat a cégvilággal Nagyszabású beruházási alapkezelő Sok, magas jövedelmű ügyfél
1999. 11. 03. 00:00
Ebben az évben 290 milliárd forintra gyarapodhat a biztosítási szektor díjbevétele. Az első kilenc hónap alatt a társaságok 217 milliárdot “termeltek meg”, ez nagyjából egyötödével haladja meg a tavaly szeptemberi értéket. Összességében a szektor a GDP növekedéshez képest háromszoros tempóban gyarapodik (a növekedési kilátásokról lásd cikkünket a Figyelő, 1999/43. számában). –
1999. 11. 03. 00:00
A bőrön keresztül juttatják a szervezetbe a Cavinton hatóanyagát a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) kémikusai. Az úgynevezett transzdermális tapasz egyenletesen és mellékhatások nélkül adagolja a gyógyszer hatóanyagát, a vinpocetint, így feleslegessé teheti a szájon át bevehető tablettát. Wagner Ödön, a kémiai tudományok kandidátusa és munkatársai a BME szervetlen kémia tanszékén 1987 óta kísérleteznek olyan szilikonpolimerekkel, [...]
1999. 11. 03. 00:00
ÉRVEK A TAGSÁG MELLETT ÉRVEK A TAGSÁG ELLEN Kína szempontjából Bizalom az ország iránt A kereskedelmi szerep növekedése A liberalizáció révén a forró pénzek megrendíthetik a fejletlen pénzügyi infrastruktúrát A fejlett WTO-tagok szempontjából Kína betartaná a WTO-szabályokat A beruházási lehetőségek bővülése A hatalmas belső piac gyors megnyílása Az exportképes vállalatok számának bővülése növelheti a Kínával [...]
1999. 11. 03. 00:00
A cégnyilvántartások, hitelminősítések és egyéb adatbázisok forgalmazásának piaca a rendeződés irányába halad, de még sokaknak érdeke az átláthatatlanság fenntartása. A törvényi szabályozás késlekedése az utóbbiak malmára hajtja a vizet.
1999. 11. 03. 00:00
ELSŐ LÉPCSŐ: ALAPIGAZODÁS. Erre az etapra jövőre kerül sor, amikor a biztosítási törvényt az unióban jelenleg érvényes irányelvek szerint megalkotott regulák váltják fel. Így a 12 érintett magyarországi jogszabály átvilágítása során a 38 vonatkozó európai jogszabályhoz képest talált eltérések mintegy felét igazítják ki. A több ezer pontba szedett joganyagban egyébként 350 pontnál fedeztek fel különbözőséget. [...]
1999. 10. 27. 00:00
A “mindent egy helyen” szellemében, Takarékplusz néven új – egyelőre kísérleti jellegű – szolgáltatáscsomagot vezettek be októbertől a takarékszövetkezetek, a mögöttük álló Takarékbank, valamint a velük üzleti és tulajdonosi kapcsolatban álló stratégiai partnerek: a Hungária Biztosító Rt., a Fundamenta Rt., a Takarék Bróker Rt., a Lombard Lízing Rt. és a Union Takarék Alapkezelő Rt. Már [...]
1999. 10. 27. 00:00
Feledve az első, 1994-96-os csecsen háborúiban elszenvedett kudarc keserű leckéjét, Moszkva e napokban már Groznij, a csecsen főváros kapujáig erőszakolta a második háborút. Az orosz offenzíva eddigi mérföldkövei: 200 ezer civil földönfutó és rakétákkal szétlőtt falvak. Amikor Chris Patten, Hongkong hajdani brit kormányzója, az Európai Bizottság külügyi illetékes új tagja megjelent Moszkvában és felajánlotta az [...]
1999. 10. 27. 00:00
A jövő hét szerdáján indul útjára a Wood & Company Értékpaprkereskedelmi Rt. és a Reuters új közös számítású indexe, amely a Reuters-WOOD index (RWI) nevet kapta. A mutató Közép- és Kelet-Európa 30 legnagyobb vállalatának részvényár-ingadozását fogja követni. Több elismert regionális index is “forgalomban van” már a régióban, de figyelembe véve a nyugati befektetők pénzelhelyezési irányultságát [...]
1999. 10. 27. 00:00
A “kisvendéglőt” szándékosan írtam a név mellé. Mert egyfelől ez a Pesti Barnabás utcai, tehát abszolút belvárosmélyi lokalitás így hívja magát. Másfelől jellemzőnek és fontosnak érzem ezt az önmegjelölést, minthogy öntudatosan vállalt arculatot és filozófiát takar. Ma ebben a szakmában általában inkább túllicitálnak és felül-blöffölnek a működtetők, többet akarván mutatni, mint amijük van. (E téren [...]
1999. 10. 27. 00:00
November elejétől folyamatosan várható a tőzsdei társaságok esetében a harmadik negyedéves adatok publikálása. Kérdés, mely társaságok érdeke lesz korábban közzétenni az adatokat, valamint, hogy az eredmények mennyiben változtathatják meg a befektetők jelenleg nem túl optimista hangulatát.
1999. 10. 27. 00:00
Az 1999 első kilenc hónapjában megvalósult, határokon túlnyúló vállalatfelvásárlások és egyesülések értéke 608 milliárd dollárt tett ki, azaz már meghaladta az eddigi rekordévnek számító 1998-as esztendő éves eredményét – áll a KPMG által végzett felmérés összefoglalójában. A tavalyi azonos időszakban világszerte “csupán” 384 milliárd dollár volt az aktuális érték. Mivel a trend a tranzakciók méretének [...]
1999. 10. 27. 00:00
Legjobb esetben a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) decemberi közgyűlésén születhet határozat arról, hogy a tagok milyen arányban rendelkeznek az intézmény eszközei felett. “A vagyonfelosztás az előfeltétele a tőzsde részvénytársasággá alakításának” – nyilatkozta Simor András elnök. Jogilag egyértelmű, hogy a jelenleg nonprofit szerveződés tulajdonosai a tőzsdetagok, köztük a Magyar Nemzeti Bank. A tagoknak 75 százalékos szavazataránnyal kell [...]
1999. 10. 27. 00:00
Egymillió hétszázezer forintig licitáltak egy XX. század eleji díszmagyar kollekcióért a Bizományi múlt heti árverésén. A H. B. mesterjeggyel jelzett 50 darabos – többek között bársony atillát, brokát mentét, csákót és a hozzávaló hiánytalan ékszergarnitúrát is tartalmazó – garnitúrát 720 ezer forintért kiáltották ki. A leütési ár alapján felállított rangsor második helyére Iványi Grünwald Béla [...]
1999. 10. 27. 00:00
Olvasói sztorik