FN

Csökken az élelmiszer-gazdaság súlya a nemzetgazdaságban (a kilenc évvel ezelőtti 12,5 százalékról a tavaly 8,5 százalékra), ami egyébként egyezik a fejlett piacgazdaságú országok gyakorlatával – derül ki a Pénzügykutató Rt. napokban publikált kutatási adataiból. A magyar jelenségnek azonban nem csupán az az oka, hogy a nemzetgazdaság az ipar, szolgáltatások fejlődésével bővül, s ehhez képest csökken [...]
2000. 09. 27. 00:00
A Hungaroton a hatvanas évek közepétől kezdve közel tíz év alatt készítette el a világon az első hangzó összkiadást Bartók Béla műveiből. Az életmű 38 bakelit lemezre fért rá. A hajdani anyagot a lemezkiadó most 28 CD-n jelentette meg, kiegészítve néhány további felvétellel (például Andante, Fiatalkori hegedű-zongora szonáta, a Magyar népdalok második sorozata). Az előadóművészek [...]
2000. 09. 27. 00:00
Éppen olyan ellentmondásos és kaotikus volt a helyzet a jugoszláv választások utáni második napon, mint az ország élete, sorsa és közvetlen jövője. Milosevics és az egyesült ellenzék vezetője, Kostunica egyaránt győzelmet ünnepelt. Közben már egy nappal korábban megindult a Nyugat koncentrált (de csak retorikai) nyomása. Az Európai Unió közleményben jelentette ki: ha Milosevics azt állítja, [...]
2000. 09. 27. 00:00
ELŐNYÖK Gyors, főleg, ha tudjuk mit keresünk Kényelmes, mert otthon, vagy a munkahelyen vásárolhatunk Könnyebb lehet a válogatás, összehasonlítás Kíméli a pénztárcát, időt és utazási, szállítási költséget spórolhatunk Kitűnő leírások, képek vannak a termékekről Az üzletektől távol lakóknak ez lehet a legjobb választás Szombaton és vasárnap is, 0-tól 24 óráig nyitva tart az áruház Diszkrét, [...]
2000. 09. 27. 00:00
MUTATÓK 1999. 2000. 2001. Növekedés össz. 3,4 4,7 4,2 Fejlettek 3,2 4,2 3,2 Fejlődők 3,8 5,6 5,7 Átalakulók 2,4 4,9 4,1 Világkereskedelem 5,1 10,0 7,8 Import Fejlettek 7,6 10,3 7,9 Fejlődők – 10,0 9,0 Átalakulók -2,9 12,4 8,4 Export Fejlettek 4,8 9,9 7,6 Fejlődők 3,5 8,8 7,1 Átalakulók 5,0 10,1 6,0 Infláció Fejlettek 1,4 2,3 [...]
2000. 09. 27. 00:00
A hídember címmel készít közel kétórás filmet Gróf Széchenyi István életéről Bereményi Géza, aki Can Togay mellett társírója is az előkészítés stádiumában lévő alkotásnak. A film producere két évvel ezelőtt határozta el, hogy celluloidra viszi Széchenyi életét. A szinopszis megírását Can Togayra bízta, aki azonban a további munkálatokat nem vállalta egyedül, ekkor merült fel Bereményi [...]
2000. 09. 27. 00:00
Az első kétszáz vállalat rangsorába azok a cégek kerülhettek be az 1999-es adatok alapján, amelyek árbevétele meghaladta a 13,4 milliárd forintot - derül ki a Figyelő TOP 200 kiadványának napokban megjelenő számából.
2000. 09. 27. 00:00
Jól csinálták, mert meglepték a piacokat; azt hiszem, sikeres lesz – így nyilatkozott az amúgy a pénzpolitika-csinálók felé általában igencsak kritikus Soros György a hét gazdasági nagyhatalom (G7) jegybankjai és az Európai Központi Bank (ECB) által a múlt pénteken az euró érdekében közösen végrehajtott piaci beavatkozásról. A különböző hírügynökségek által megszólaltatott elemzők csakugyan elismerték, hogy [...]
2000. 09. 27. 00:00
Már megint szavaznak a dánok. Ötödször az európai integráció tárgykörében, és csak Maastrichttal összefüggésben is harmadszor. Ez az ötmillió ember a háromszázmilliós Európában elég sok hűhót produkál. Valójában csak látszat, hogy a dánok az európai átlagnál sokkal szkeptikusabbak lennének az eurót illetően. Politikai rendszerük azonban lehetővé teszi, hogy a közvélemény – akár a teljes politikai, [...]
2000. 09. 27. 00:00
Tavaly januárban a Lukoil orosz olajóriás nyíltan megzsarolta Litvániát. Azzal fenyegetőzött, hogy azonnal leállítja a szállításokat az országnak, amennyiben Vilnius nem adja el a Lukoil-csoporthoz tartozó Nikoilnak a litván Mazeikai Oil legalább 33 százalékát. Fenyegetését azután be is váltotta. Alig egy hét elteltével a mazeikai finomító “kiszáradt”, elkerülhetetlenné vált a leállítása. Az olajfinomító igazgatója Moszkvába [...]
2000. 09. 27. 00:00
Három hónap után eredménytelenül zárultak a British Airways (BA) és a KLM légitársaságok fúziós tárgyalásai. A brit és a holland vállalat közös közleménye szerint végül nem sikerült megoldani több pénzügyi, politikai és szabályozási kérdést. Tudható azonban, hogy a legnagyobb akadály a tulajdonosi szerkezet kapcsán támadt. Mint Leo van Wijk, a KLM elnök-vezérigazgatója elmondta, elfogadták, hogy [...]
2000. 09. 27. 00:00
Valaki említette, hogy van egy étterem kint Angyalföldön, a Béke úton, érdemes benézni. Nosza, gyerünk. Fáy utca, kínai piac, Vasas-pálya. Nem kimondottan előkelő környék, de az úgynevezett külváros manapság tartogathat meglepetéseket, Ahogy például az újpesti Külvárosi Kávéház már a nevében is önérzetesen vállalja régióját, és milyen választékos, remek lokalitás. Lássuk, mit tud ez a Béke [...]
2000. 09. 27. 00:00
Az 1999-es konszolidált beszámoló elfogadása, a társaság és a részvényesek közötti szerződés, valamint saját részvények visszavásárlásának jóváhagyása céljából szeptember 28-ra közgyűlést hívott össze az Arago igazgatósága.
2000. 09. 27. 00:00
A Thököly út végén évek óta omladozó hajdani Szabó Pál Művelődési Központ ad otthont szeptember elejétől régiónk első Afrika Centrumának. Mindössze néhány hét és pár millió forint kellett ahhoz, hogy a szétmálló szocreált birtokba vegyék a törzsi motívumok, a misztikus jelek. Az egzotikus környezetben Afrika kultúrájával, művészetével, ősi hagyományaival ismerkedhetünk, a forró hangulatról pedig ebben [...]
2000. 09. 27. 00:00
Nyugtalanító nyugdíj című cikkünkben (Figyelő, 2000/35. szám), hasonlóan a Pénzügyi Közlöny 2000. július 25-i kiadásához, helytelenül jelentek meg a Budapest Magánnyugdíjpénztárra vonatkozó 1999-es hozamadatok. Valójában a nettó hozamráta az összes eszközre vonatkozóan 22,70 százalék, a fedezeti tartalékhoz mérten pedig 22,90 százalék volt, míg a megfelelő bruttó hozamok 25,70 százalékot, illetve 25,80 százalékot tettek ki.
2000. 09. 27. 00:00
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) október 2-án a vállalkozói és lakossági hitelek és betétek kamatairól adja ki jelentését, egy nappal később pedig a folyó fizetési mérleg augusztusi előzetes adatait ismerteti. A júliusi végleges adatok szerint a folyó fizetési mérleg többlete a korábban várt 3 millió euró helyett 8 milliót tett ki.
2000. 09. 27. 00:00
Engem is megfogott a UPC kampánya, és szeptember 15-én megkötöttem velük a szerződést. Az ebben rögzített feltételek szerint 3 napon belül beszerelnék az egységet, amely a tévécsatornák vételét lehetővé teszi, de a mai napig, szeptember 24-éig nem történt semmi. Különböző telefonszámokon érdeklődtem, ahol udvariasnak és segítőkésznek nem mondható tájékoztatást kaptam, miszerint nem tudják, mikor áll [...]
2000. 09. 27. 00:00
Foghatják a fejüket azok a befektetők, akik a technológiai részvények márciusi hosszának idején döntöttek a Matáv-papírok vásárlása mellett: ma alig több mint a felét éri az akkori maximumárnak a távközlési csoport részvénye. A tavaszi “hisztériát” követő korrekciót leszámítva már több esetben jó befektetésnek bizonyult a papír. Csakhogy a helyzet tavasz óta több szempontból változott. Egyfelől [...]
2000. 09. 27. 00:00
*Figyelő, 2000/14. szám; **Nettó hozam: -5,67 százalék, 1 millió forintos portfólió, kötésenként 0,5 százalékos tranzakciós díj és 2 ezer forint minimum díj esetén Ajánló Perlaky Zsolt Cég Quantum Bróker Rt. Megjelenés napja 2000. IV. 6.* Hozamok, 2000. IX. 22. (százalék) A portfólió** -10,52 BUX -20,06 MAX Composite 3,77 Súlyozott -4,69
2000. 09. 27. 00:00
Az Inter-Európa Bank (IEB) 2001-től igazi online bankként funkcionál – jelentette be a múlt héten Ezio Salvai vezérigazgató. A részben olasz tulajdonban álló nyilvános társaság elektronikus útra terelte banki szolgáltatáscsomagjának jó részét. Az online banki ügyintézésre jelenleg az ügyfelek mintegy tizede tart igényt, az átutalásoknak már a 60 százaléka folyik home bankon keresztül. Az IEB [...]
2000. 09. 27. 00:00
GÉPIPAR – Beérett a beruházási bumm gyümölcse – A hazai cégek nem tudnak fő beszállítókká válni VEGYIPAR – Nőtt a kereslet a vegyipar termékei iránt – Az olajárak változása komoly befolyásoló tényező ÉPÍTŐIPAR – Az ágazat termelése 6,1 százalékkal bővült – Sok múlik az infrastrukturális beruházások beindításán
2000. 09. 27. 00:00
A Gazprom terjeszkedésének hírére a rendszerváltás időszakát idéző izgalom lett úrrá a magyar gazdaság néhány szereplőjén. A Mol, a TVK és a BorsodChem (BC) által a hét végén bejelentett tranzakciók azt szolgálják, hogy ne kerüljön orosz kézbe a magyar vegyipar.
2000. 09. 27. 00:00
Olvasói sztorik