FN

Nagy örömmel látom, hogy a megújult Figyelőben sokkal bővebben foglalkoznak befektetési témákkal. Én egy olyan kisbefektető vagyok, aki igyekszik gondosan eljárni néhány millió forintos szabad pénzeszközeinek befektetésekor, és ez számomra nemcsak munka, hanem hobbi is. Ebből adódóan rendszeres fogyasztója vagyok minden olyan lapnak, mely foglalkozik ezzel a területtel. Sajnos, hiába ír egyre több lap befektetési [...]
1999. 06. 23. 00:00
Az euróban komoly erősödési potenciálok rejlenek - jelentette ki Jean-Claude Trichet, aki francia jegybankelnöki minőségében nyilatkozott lapunknak, elhárítva annak kommentálását, hogy a tervek szerint az Európai Központi Bank (ECB) elnöki tisztét négy év múlva éppen ő töltené be.
1999. 06. 23. 00:00
A balkáni háború miatt tavasszal jelentősen csökkent az utasbiztosítási forgalom az Atlasz Biztosítónál, így a társaság egyre nagyobb figyelmet fordít az egyéb ágazatok fejlesztésére is. Az egy évvel ezelőtt az ausztrál QBE-csoport 100 százalékos tulajdonába került cég legutóbb lakásbiztosításokkal jelent meg, amelyeket a nyáron társasházakra kötendő termékek követnek. Mindettől az elkövetkező három év alatt 100 [...]
1999. 06. 23. 00:00
Forrás: FT VÁLLALAT Illetőség TSR-mutató (százalék) Az elmúlt öt évben Nokia Finn 1963,6 Aegon Holland 977,8 Hennes & Mauritz Svéd 872,2 Dixons Group Brit 737,5 Vodafone Group Brit 726,0 UCB Belga 654,6 Synthelabo Francia 612,2 Banco Bilbao Vizcaya Spanyol 585,3 Bank of Ireland Ír 576,6 Smithkine Beecham Brit 521,6 Az elmúlt egy évben Telewest Communications [...]
1999. 06. 23. 00:00
“A monetáris politikának megelőző jellegű intézkedéssel kell megakadályoznia, hogy egyensúlytalanságok alakuljanak ki az amerikai gazdaságban” – jelentette ki a washingtoni kongresszus közös gazdasági bizottságának ülésén Alan Greenspan, a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve Board (Fed) elnöke. Beszámolójában leszögezte: a tartós és erőteljes, ugyanakkor inflációs nyomással nem járó gazdasági növekedés “felszínén” nem mutatkozik feszültség, a Fed [...]
1999. 06. 23. 00:00
A szokottnál mérsékeltebb liciteket hozott a Kieselbach Galéria szezonzáró aukciója a múlt hét végén. Bár a felkínált tételek 80 százaléka vevőre lelt, az alkudozás nem volt különösebben heves, sok képért csak a kikiáltási árat adták meg. A rendezvény összmérlege kalapácsáron 114 millió forintot jelzett. A legnagyobb sikert Vaszary János képei aratták, a művész önarcképéért 750 [...]
1999. 06. 23. 00:00
*Nem konszolidált Forrás: PM FŐ TÉTELEK 1998. 1999. 1998. 1999. (milliárd forint) (az éves teljesítés, illetve előirányzat százalékában) Központi költségvetés Bevétel 1005,9 1142,7 38,1 36,4 Kiadás 1187,7 1412,8 39,4 40,1 Egyenleg -181,8 -270,1 48,9 70,7 Elkülönített állami pénzalapok Bevétel 103,0 62,7 37,3 43,8 Kiadás 83,6 59,0 31,3 37,5 Egyenleg 19,4 3,7 289,6 – Tb-alapok Bevétel [...]
1999. 06. 23. 00:00
Létrehozása óta első ízben interveniált a nemzetközi valutapiacokon az Európai Központi Bank (ECB). Elemzők azonban inkább úgy fogalmaznak, hogy az ECB fennállása óta először ismerte el a beavatkozást. Miután az euró árfolyama minden eddiginél alacsonyabbra süllyedt a jennel szemben, a múlt pénteken kora délután – a jelentések szerint a japán jegybank kérésére – euróvásárlással avatkozott [...]
1999. 06. 23. 00:00
“26. §. Ha a próbánál kiderül, hogy a szer nem bir a legcsekélyebb törvényes finomsággal (20. §.), ugy azt – ha a fél a próbalelet ellen nem tesz ellenvetést – szét kell törni s annak visszaszolgáltatni. 73. §. Minden oly arany- vagy ezüstválasztó (7. §.), vagy kereskedő, ki valamely kereskedelmi forgalomra szánt rudat ellenőrhivatali megjelölés, [...]
1999. 06. 23. 00:00
Újabb, immár nyolcadik leányvállalatát hozta létre az 1982-ben Budapesten alapított Graphisoft, ezúttal Chilében. A cég ma a világ egyik legnagyobb építészeti szoftverfejlesztő vállalkozása. Budapesten, Hongkongban, Londonban, Madridban, Münchenben, San Franciscóban, Sao Paulóban, Tokióban és immár Santiagóban is rendelkezik irodával. A vállalkozás vezető termékét, az ArchiCAD tervező szoftvert a világ 80 országában több mint 65 ezer [...]
1999. 06. 23. 00:00
A január elsejétől június 30-ig terjedő időszak az első olyan félév, amelynek során a tőzsdei B kategóriás cégeket is felülvizsgálják. Az új feltételek szerint a bevezetett részvénysorozatnak átlagos árfolyamértéken el kell érnie az 1 milliárd forintot. A C kategóriába csúszik vissza az a részvény, amely ezen kritériumnak két féléven keresztül nem felel meg.
1999. 06. 23. 00:00
Egy személygépkocsi megvétele manapság nem kevés pénzbe kerül. Sokan egy élet munkájával, kuporgatások, lemondások után jutnak el az áhított új autó megszerzéséig. Persze vannak olyanok, akiknek könnyen jön, aztán könnyen megy is, de én most nem róluk szeretnék beszélni, hanem azokról, akik egy többmilliós befektetés után nem sajnálnak további pénzt áldozni a biztonság érdekében sem. [...]
1999. 06. 23. 00:00
Magyarország és a balti államok között a külkereskedelmi kapcsolatok élénkülése várható, miután Észtországgal és Litvániával már 1998 novemberében, Lettországgal pedig a napokban aláírták a szabadkereskedelmi megállapodást. Tavaly Észtországgal nőtt, Litvániával csökkent, míg Lettországgal lényegében azonos szinten maradt az árucsere volumene. A magyar vállalatok Baltikumba irányuló exporttermékei közül kiemelkednek a konzerv-, az élelmiszer- és a dohányipari [...]
1999. 06. 23. 00:00
A globális növekedés élénkítése, a legszegényebb országok adósságterhének könnyítése és a jövőbeni válságok hatékonyabb kezelése voltak a fő gazdasági témák a világ hét vezető gazdasági hatalma állam-, illetve kormányfőinek múlt hét végi kölni csúcstalálkozóján. A G7 – az Egyesült Államok, Franciaország, Japán, Kanada, Nagy-Britannia, Németország és Olaszország – vezetői által kiadott közlemény nagyobb hangsúlyt helyez [...]
1999. 06. 23. 00:00
A tőzsdei kapitalizációt tekintve Európa legnagyobb biotechnológiai vállalata alakul a Celltech és a Chiroscience brit cégek egyesülése nyomán. A részvényesek által még jóváhagyandó felvásárlási ügylet keretében a Celltech 62 részvényt ad minden 100 Chiroscience-papírért. A vételár így 324,5 millió font, ami 13 százalékos felárat jelent a tranzakció bejelentését megelőző árfolyamhoz képest. Az egyesülés után a [...]
1999. 06. 23. 00:00
A számlaegyenlegen kimutatott járulékot, késedelmi pótlékot és bírságot egy összegben kifizeti a járulékfizető. Az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezései szerint fizetési könnyítést – fizetési halasztást és részletfizetést – kérhet. Amennyiben a tőketartozást pontosan, a járulékigazgatóság határozatának megfelelően fizeti, a késedelmi pótlék és bírság egy részét kérelemre elengedi a hatóság. A társadalombiztosítási járulék-folyószámlák rendezéséről szóló törvény [...]
1999. 06. 23. 00:00
A főváros egyik leggazdagabb kerületének számító II. Kerületi Önkormányzat két évvel ezelőtt váltott bankot. Hutiray Gyula alpolgármester szerint minden jelentős pénzforgalommal rendelkező szervezet számára előnyös lehet, ha potenciális pénzügyi szolgáltatóit versenyhelyzetben méri meg. Az egyes önkormányzatok saját, jól felfogott érdeke a megfelelő időben történő pályáztatás. Egyes nézetek szerint az önkormányzatok számára rendszeresen kötelezővé kellene tenni [...]
1999. 06. 23. 00:00
A G7 csúcstalálkozó résztvevői elfogadtak egy régóta várt programot a jövőbeni pénzügyi válságokkal kapcsolatban is. Az ajánlások közül a legfontosabb kétségkívül az, amely szerint – szintén szakítva az elmúlt évek gyakorlatával – a magánhitelezőknek nagyobb részt kell vállalniuk a válságok költségeinek viselésében, vagyis nem járható az az út, hogy hitelfelvevőik fizetésképtelensége esetén az adott államtól [...]
1999. 06. 23. 00:00
– Jó monetáris politika: a pénzstabilitás megőrzése, monetáris konvergencia betartása – Jó költségvetési politika: feloldani az egységes pénz és a nemzeti büdzsék közötti ellentmondást, jó “policy mix”-szel megteremteni a két részpolitika egységét; a zónán belül esetlegesen kialakuló aszimmetrikus sokkhatások kiküszöbölése nemzeti költségvetési eszközökkel – Strukturális reformok, munkahelyteremtés – Versenyképesség: ha nem emelkedik elég gyorsan a [...]
1999. 06. 23. 00:00
Olvasói sztorik