FN

A szállásadók és taxisok szerint kisebb az érdeklődés a magyar Forma–1-es futam iránt mint a korábbi években.A szállodák tapasztalatai szerint, a korábbi években megszokottnál jóvál kisebb az érdeklődés. Míg egy éve ilyenkor már minden szállás le volt foglalva a futam idejére, most 75–85 százalékos a foglalási arány.
2003. 08. 05. 00:00
Szakértők szerint jelentősen visszaszorulhat a határmenti benzinturizmus, miután a környező országok üzemanyagárai a hazai árakhoz közelítettek. A tavaly júliusi jövedéki adóemeléssel magyar autósok ezrei tankoltak valamelyik szomszédos ország – elsősorban Románia, vagy Szlovákia – benzinkútjainál. A benzinturizmus egyébként az utóbbi időszakban főként az Ukrajnával közös határszakaszon volt jellemző, ahol a literenkénti árkülönbség több mint 100 [...]
2003. 08. 05. 00:00
Lembergben nem tartanak attól, hogy az ősszel bevezetendő vízumkényszer visszaveti a nyugat-ukrajnai régió kereskedelmét Magyarországgal és Lengyelországgal, de számolnak az idegenforgalom csökkenésével. “A hivatalos kereskedelmet nem fogja befolyásolni a vízumkényszer, az áruforgalom a határokon át a vízumrendszer közepette ugyanúgy folytatódik majd, mint eddig. A csencselő kereskedelem azonban minden bizonnyal visszaszorul” – nyilatkozta a lembergi Lvivszka [...]
2003. 08. 05. 00:00
Az idén kevesebb, ezért jóval drágább lesz a takarmány, amely a nyomott állatfelvásárlási árak miatt már eddig is igen komoly feszültségeket csak fokozza az állattartók körében. Hacsak nem képesek legalább húsz százalékkal emelni az állatárakat. A búza, az árpa legalább 40, a kukorica 25-30 százalékkal drágább, mint tavaly. Az aszállyal foglalkozott tegnap a parlament mezőgazdasági [...]
2003. 08. 05. 00:00
Ha a szüretig, illetve a szüret idején is kedvező időjárás lesz a borvidékeken, akkor előreláthatóan idén is jó, egyes borvidékeken kiváló minőségű bor kerül majd a pincékbe. A termés mennyisége viszont még a kevésnek mondható tavalyitól is elmarad. Az idei időjárás még a szárazságtűrőnek mondható szőlőültetvényekre is kedvezőtlen hatással volt: a legfrissebb, június végi országos [...]
2003. 08. 05. 00:00
Enyhén mérséklődtek a termelői árak júniusban az eurozónában az energiaárak növekedése ellenére is – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának adataiból. Májusról júniusra a termelői árak 0,1 százalékkal csökkentek, éves összevetésben pedig az áremelkedés 1,4 százalékos volt, ugyanannyi mint májusban. A májusi termelői árak emelkedését az eredetileg közölt 1,3 százalékról 1,4 százalékra módosította a [...]
2003. 08. 04. 00:00
Az idei év második felében is folytatja az európai uniós csatlakozással összefüggésben a jogharmonizációs feladatokat a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium – nyilatkozta Bots Dénes, a tárca jogi főosztályvezetője. Az év második felében az uniós csatlakozásra történő felkészülés során a gazdasági tárca folytatja a jogharmonizációs tevékenységet. Kiiktatják a magyar jogszabályokból azokat a rendelkezéseket, amelyeket az elsődleges [...]
2003. 08. 04. 00:00
“Ha én lennék a miniszter” címmel pályázatot hirdet az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal. Lévai Katalin miniszter a pályázat keretében arra kíváncsi, milyen kirívó egyenlőtlenségekkel, megkülönböztetésekkel találkoznak az emberek a mindennapi életben, és milyen megoldási lehetőségeket látnak rá.Megalakulása óta az Esélyegyenlőségi Hivatal módszeresen feltérképezte azokat a területeket, amelyeken sürgős változtatásra van szükség. A “Romák a bővülő Európában” konferencián [...]
2003. 08. 04. 00:00
A GKI Gazdaságkutató Rt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint a gazdaságpolitikai kiigazítás az idei folyamatokat még alig érinti. A gazdasági növekedés kissé gyorsul, de éves átlagban nem lesz nagyobb a tavalyinál. A külső egyensúly romlása folytatódik, az infláció enyhén emelkedik. A jelenleg igen gyenge forint kissé erősödik, a kamatok valamelyest csökkennek. A magyar [...]
2003. 08. 04. 00:00
A Postabank Értékpapír Rt.-n keresztül teljesíti a K&H Bank az ügyfelei által adott tőzsdei megbízásokat. Kishalmi Ottília, a Postabank Értékpapír Rt. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: a K&H Bank kereste meg őket a kéréssel azt követően, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete ez év szeptember 30-ig felfüggesztette a K&H Equities egyes befektetési szolgáltatásait. Kifejtette: a választás [...]
2003. 08. 04. 00:00
A Moody’s Investors Service hétfőn közölte, hogy az OTP Jelzálogbank rövid távra szóló betétjeinek A2/P-1 besorolást adott, a bank pénzügyi erőssége pedig C+ minősítést kapott. Mindkét besorolás stabil kilátású. A minősítés megegyezik az OTP besorolásával. A hitelminősítő ügynökség közleménye szerint a besorolások az OTP százszázalékos tulajdonából fakadó helyzetet tükrözik. Az OTP Jelzálogbank eszközértéke 213 milliárd [...]
2003. 08. 04. 00:00
A szocialisták nem zárkóznak el attól, hogy az alsó személyijövedelemadó-kulcs a jelenlegi 20 helyett 18 százalékos legyen – tudta meg a Magyar Hírlap a párt felső vezetőinek köréből. Azt a szabaddemokrata óhajt azonban, hogy egyáltalán ne módosítsák az adótáblát, továbbra sem tartják elfogadhatónak. Ha ebben sikerül megállapodniuk, az is tízmilliárdos nagyságrendben érintheti a központi költségvetést. [...]
2003. 08. 01. 00:00
Az Európai Unió Közös Agrárpolitikájáról (KAP) nemrégiben született egyezség magyar szempontból összességében pozitívan értékelhető – tartalmazza a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Integrációs Főcsoportfőnökségének legfrissebb értékelése.A magyar elemzők szerint a reform legnagyobb előnye, hogy zöld utat biztosít a Közös Agrárpolitika jövőbeni hosszú távú működőképességéhez a kibővített, immár 25 tagú Európai Unióban. Továbbá a reform egyértelműen erősíti [...]
2003. 08. 01. 00:00
Nem várt bonyodalmak származtak abból, hogy a kormány év közben módosította az adótörvényt 2002-ben. Az ellenzék hétszázezer károsultat emlegetett, az APEH legfrissebb adatai szerint csupán néhány ezer ember járt rosszul a megváltozott adójóváírási szabályok miatt. A vita előzménye a kormeny első száznapos programjához kapcsolódik. Az tartalmazta ugyanis a minimálbér adómentessé tételét. A törvény azonban nem [...]
2003. 08. 01. 00:00
Szélerőmű összeszerelő üzem épül Gyulán; az Eurowind Kft. ötmilliárd forintos beruházással – a helyi ipari park 9 hektáros területén – egy összeszerelő üzemet, valamint a szélerőművek továbbfejlesztését célzó energia kutató központot kíván kialakítani. Vlaszák Lajos, a kft. fejlesztési igazgatója az elmondta, a hárommillió forint törzstőkével 2003-ban alakult kft. dán szakmai befektetők közreműködésével, európai uniós támogatássokkal, [...]
2003. 08. 01. 00:00
A MÁV piacvezető termékének tekinti az intercity-szolgáltatást, s ezt a dinamikusan növekvő utasszám is igazolja – hangsúlyozta Vizsy Ferenc személyszállítási üzletágvezető. Mivel az elmúlt hat évben a korábbi félmillióval szemben évente háromnegyed millióval bővült az intercityvonatok utaslétszáma, a MÁV a következő menetrendi időszakban tovább bővíti intercity-szolgáltatásait. A két legforgalmasabb útvonalon – Bp.- Debrecen-Nyíregyháza és Bp.-Miskolc [...]
2003. 08. 01. 00:00
Több új támogatója is van a Sziget Fesztiválnak, a cégek a reklám mellett egyre fontosabbnak tartják a programok szervezését
2003. 07. 31. 08:00
Sok kritika érte a designtörténelem során a funkcióközpontú modernista, majd neomodernista irányzatok merev formalizmusát, száraz racionalizmusát és elitista felhangjait.
2003. 07. 31. 08:00
Allah új mártírjai, köztük az öngyilkos merényletek elkövetői, valóban újak. Gyökeresen különböznek a gyakran idézett régiektől - állítja a párizsi kutatóvá lett iráni szociológus.
2003. 07. 31. 08:00
A július-augusztus hónapban zajló Budafest Nyári Zenei Fesztivál szervezője, az Operaház volt prímabalerinája, Bán Teodóra egy évtized alatt 300 millió forintos forgalmú céget épített fel.
2003. 07. 31. 08:00
Olvasói sztorik