Új trend dívik a fővárosban: üres közterületeken, lakatlan bérházakban néhány millió forintból nyílnak szabadtéri sörözők, szórakozóhelyek. A fiatal, szakmán kívüli üzemeltetők ugyanazon a piacon versenyeznek, ahol a százmilliós befektetésekkel létrehozott divatos terasz-kávézók is jelen vannak.
Rekordot döntött júniusban a lakáshitel-állományok növekedése. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adatai szerint 82,8 milliárd forintra rúgott a hitelnyújtás, ami közel 80 százalékkal több, mint volt tavaly júniusban.
Incognitóban vagyok. Az meg miféle viselet? Természetesen nem véletlenül vettük elő a klasszikus Rejtő Jenő-poént entrée gyanánt, lévén, hogy az Incognito nevű café bar-ban jártunk. Hogy miért pont itt?
Azért kell a nyelvet vizsgálni, mert tanulmányozása lenyűgöző, fontos, mulatságos, szép, hasznos. Továbbá mert a nyelv itt van, mi pedig benne vagyunk. David Crystal indokolja így, miért is szentelt enciklopédiát az angol nyelvnek.
Az átlag ügyfél számára nem jelent majd döntő változást az uniós csatlakozás - nyilatkozta lapunknak Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, akit a bírói függetlenségről is kérdeztünk.
Sokszoros a különbség a különböző gyártók cigarettáinak nikotintartalmában - állapították meg amerikai kutatók. Az Oregon Health and Science University tanulmánya szerint így akár függőségi rangsor is felállítható a márkák között.
Régi bérházak lépcsőházaiban, belső udvarain, vagy öreg templomokban még a legnagyobb melegben is hűvös van, mert a vastag és nagy tömegű, nehezen felmelegedő falak hatékonyan szigetelik az épületeket.
Amikor 2001 októberében Joseph Stiglitz két másik amerikai közgazdásszal együtt megkapta a Nobel-díjat, már meg is kezdődött Globalization and its Discontents című könyvének marketingje.
A Nyugat-Európában terjedő döntéshozatali technikák mérsékelhetik a politika iránti érdektelenséget. Nálunk mintha ellentétes folyamatok indultak volna be.
Szerbia négyszer akkora bevételre tehet szert két dohányvállalata eladásából, mint remélte. Az idei privatizáció legértékesebb trófeáit a Philip Morris és a BAT szerezheti meg.
Az Egyesült Államokban a mezőgazdasági minisztérium és az élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) ellenőrzi a transzgén növények termelését, ám e hivatalok mindeddig csupán a takarmányozás, vagy emberi fogyasztás céljaira nevelt terményekkel foglalkoztak.
A vezérigazgatótól a fiókvezetőn át az egyszerű adminisztrátorig éveken keresztül legalább 10-12 ember segítette a sikkasztással és pénzmosással is gyanúsítható Kulcsár Attilát - tudta meg a Figyelő a banki belső ellenőrzéshez közelálló forrásokból.
Ujabb 567 millió euróval duzzadt júniusban a folyó fizetési mérleg hiánya, ami még akkor is tetemes összeg, ha a profitkivonás a mérlegzárások után szokott kulminálni.