A Dél-magyarországi Áramszolgáltató Rt. (Démász) az év első felében 2,64 milliárd forint konszolidált mérleg szerinti eredményt ért el, 18,61 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
Az önkormányzatok megkapják a közalkalmazottak béremelésének finanszírozásához szükséges, korábban megígért hárommilliárd forintos többletforrást – írja a Népaszabadság.
Míg külföldön ritkábban látni fiatal, harmincas éveiben járó vezetőt, Magyarországon ez a korosztály felülreprezentált a versenyszférában. Bár a 45 feletti munkavállalók külföldön is problémákkal küzdenek a munkaerőpiacon, itthon még nehezebb helyzetben vannak.
Miközben az Egyesült Államokban, Európa számos országában és a Távol-Keleten is rendkívül népszerűek, Magyarországon korlátozott érdeklődés követi a bizalmi mutatók alakulását.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 2005. július elején tájékoztatta a Lánchíd Faktoring Programban résztvevő faktor cégeket, hogy a rendelkezésre álló támogatási források csökkenése miatt csak a 2005. július 20-ig megkötött faktoring szerződésekre vonatkozóan folyósít kamattámogatást.
A Vám- és Pénzügyőrség fokozott ellenőrzéseket tart a mogyoródi versenypálya környezetében július 29-31. között, a Forma 1 Magyar Nagydíj megrendezése idején - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője az MTI-vel pénteken.
Az adóhatóság honlapján regisztrálhatják magukat azok az adózók augusztustól, akik az APEH új elektronikus hírlevél szolgáltatását kívánják igénybe venni.
Az APV Rt. Igazgatósága döntést hozott a Mahart Szabadkikötő Rt. szétválása során létrejövő Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Rt. 99 százalékos részvénycsomagjára kiírt értékesítési pályázattal kapcsolatban.
Az ÁPV Rt. Igazgatósága úgy határozott, hogy még nem hirdet eredményt a Malév Rt. privatizációja céljából indított tárgyalásos eljáráson, és a Transatlantic Aviation Limited-del már nem tárgyal tovább - közölte az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.
Nem hirdetnek győztest az FHB privatizációs tanácsadói tenderén, a kérdést egyelőre levették a napirendről – közölte az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. csütörtökön.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 133,30 pontos emelkedéssel, 20 656,62 ponton, új történelmi csúcson zárt csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 0,65 százalékos erősödés.
A jegybank több hónapja tartó sorozatos kamatvágásainak hatására júniusban tovább mérséklődtek a kamatok. Mind betéti-, mind hiteloldalon érezhető volt a lemorzsolódás, jóllehet a kamatvágásnál kisebb mértékben.
A Nyírségi Takarékszövetkezetnél történt súlyos törvénysértések miatt a szövetkezet tulajdonosai úgy döntöttek, hogy takarékszövetkezet kirendeltségeit eladják és a szövetkezetet kivezetik a piacról - mondta Petrovai György, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) jogi képviselője.
Pósán László (Fidesz) az Országgyűlés Oktatási Bizottságának tagja szerint az érettségi után itt a felvételi botrány. Soha ilyen helyzet még nem állott elő, hogy maximális teljesítménnyel nem lehet bejutni felsőoktatási intézménybe - mondta csütörtökön Debrecenben.
A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség a temetkezési vállalkozások hirdetéseiről vizsgálódott az egészségügyi intézményekben, valamint a temetkezési szolgáltatók sajtóban és a telephelyeik környékén megjelent hirdetései kapcsán. 34 jogsértő reklámot észleltek.
Tatabánya önkormányzata sajnálatosnak tartja, hogy az amerikai tulajdonban lévő Artesyn Kft. a város érdemi tájékoztatását mellőzve jelentette be a sajtó számára termelő üzemének áttelepítési szándékát – hangsúlyozta Bencsik János polgármester.
A Canon Europe Ltd., a Canon Inc. leányvállalata, a képalkotási technológiák egyik piacvezető vállalata ma bejelentette, hogy az első félévi, értékesítésből származó konszolidált nettó árbevétele 13,103 milliárd euró volt, amely 6,5 százalékos növekedést jelent a 2004-es pénzügyi év első félévéhez képest.
Csütörtökön reggel a forint erősen nyitott a bankközi devizapiacon, az eurót 245,05/20 forinton jegyezték, ami csupán néhány filléres eltérés a szerda délutáni 245,15/20 forintos árfolyamhoz képest.
Csokorba szedte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) elmúlt hároméves működését jellemző, sokszor, sok helyen megkérdőjelezett, a sajtóban gyakran emlegetett ügyleteit – írja a Népszabadság.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az idei év második negyedévében a foglalkoztatottak száma 3 millió 892 ezer fő, a munkanélkülieké 300 ezer volt, ami 7,1 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 17,10 pontos emelkedéssel, 20 540,42 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 0,08 százalékos erősödés.