FN

Bennfentes kereskedelem gyanúja miatt is vizsgálatot indított Antonio Fazio, az olasz jegybank elnöke ellen a milánói államügyészség, számoltak be olasz lapok pénteken. A bankelnököt eddig csak hivatali visszaélés gyanúja miatt vizsgálták.
2005. 12. 16. 13:21
Új javaslatot dolgozott ki péntek reggelre a brit elnökség, miután az EU-csúcs első napján a tagállamok többsége elutasította az előző, még szerdán kelt brit ajánlatot. Többen nem tartják kizártnak, hogy London újabb néhány milliárd eurót bedob a közösbe.
2005. 12. 16. 13:10
A magyarok nem bíznak a tévéhíradókban, ugyanakkor legtöbbünk a tájékozódás miatt ül órákat a televízió előtt – derül ki a UPC páneurópai felméréséből. A kutatás szerint a magyarok egyáltalán nem szeretik a valóságshow-kat, a nézettségi adatok viszont mást mutatnak.
2005. 12. 16. 12:39
A Kereskedelmi és Hitelbank (K&H) közelmúltban csaknem 100 százalékos tulajdonosává vált KBC Csoport számos akvizícióra készül a kelet-közép-európai régióban – jelentette be szándékait a belga hitelintézet. Tervei között egy másik magyar biztosító és egy lengyel bank megvásárlása szerepel.
2005. 12. 16. 12:13
2006-től kevesebb utánajárással vihetjük át másik biztosítóhoz kötelező biztosításunkat, ha az Országgyűlés december 19-én megszavazza azt a törvénymódosítást, amely az ügyfelek kártörténeti igazolásának nyilvántartását a Belügyminisztérium nyilvántartási rendszerébe utalja.
2005. 12. 16. 12:08
Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz bankvezetők novoszibirszki tanácskozásán kijelentette: korlátozná vagy betiltaná a külföldi bankok oroszországi fiókjait. Hírek szerint később finomított álláspontján, és közölte, orosz törvények alapján működő leányvállalatokat szívesen lát országában – írja a Napi Gazdaság.
2005. 12. 16. 09:41
Kockázatos, ha az adózók átadják meghatalmazottaiknak – például a könyvelőknek – saját felhasználói azonosítójukat és jelszavukat – írja az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) tájékoztatójában.
2005. 12. 16. 09:27
Idén az első tíz hónapban a bruttó átlagkeresetek 9,4 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 10,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A reálkereset – a fogyasztóiár-index 3,6 százalékos növekedése mellett – 6,7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2005. 12. 16. 09:12
A sietség a jelek szerint rányomta a bélyegét a nyugdíj-előtakarékossági számlákról (nyesz) szóló törvényre, az ugyanis a jelenlegi formájában az ilyen szolgáltatást nyújtani kívánó bankok számos kérdésére nem ad választ – írja a Világgazdaság.
2005. 12. 16. 08:23
Ezentúl a banknak nem kell és nem lehet áfát felszámítania a hitelbírálati tevékenység után, függetlenül attól, hogy a szolgáltatást követi-e folyósítás vagy sem – tartalmazza az APEH hetek óta várt állásfoglalása.
2005. 12. 16. 08:11
A francia Degremont SA és OTV France vezette Csepel 2005 FH konzorcium építheti meg a csepeli szennyvíztisztítót. A cégcsoport tagjaként a Hídépítő Rt. és az Alterra Kft. is bekapcsolódhat a beruházásba – jelenti a Világgazdaság.
2005. 12. 16. 07:57
Újra az Európai Bíróság elé került a magyar iparűzési adóhoz hasonló olasz adófajta kérdése. Az ügy pillanatnyi állása szerint akár maradhat is az IRAP.
2005. 12. 16. 07:41
A gazdasági miniszter szerint a MÁV jövőre 45 milliárdot költhet fejlesztésre, de vesztesége nem lehet több az idei 81 milliárdnál. Kóka János a gyulai gyorson nyilatkozott lapunknak.
2005. 12. 16. 07:11
Nagy-Britannia a jelek szerint több százmillió eurós számítási hibákat követett el a 2007-2013-as európai uniós költségvetési javaslatában; helyes számítási módszer alkalmazása esetén Magyarország például 500 millió euróval kapna többet.
2005. 12. 16. 07:07
A tavalyinál is többen fordulnak a karácsonyt megelőző hetekben áruhitelért vagy személyi kölcsönért a bankokhoz. A többség valamilyen elektronikai csoda kedvéért veri százezres adósságokba magát.
2005. 12. 16. 07:00
A pályaválasztási határidők közeledtével a vadászpilóta-képzés iránti érdeklődés is megélénkült a fiatalok körében. Annak ellenére, hogy egyre többen jelentkeznek vadászpilótának, évente csupán kevesebb, mint tíz fiatal felel meg
2005. 12. 16. 00:00
Olvasói sztorik