A világgazdasági növekedés erős lassulása várható a következő két évben, de a folyamat 2008-ban visszafordul, áll az egyik vezető londoni gazdaságkutató cég globális előrejelzésében. A kelet-európai EU-térségben a magyar kilátásokat terheli a legnagyobb kockázat.
A forint hétfőn tovább erősödött a bankközi devizapiacon, az eurót fél négy tájban 249,85/95 forinton jegyezték, mintegy 70 fillérrel gyengébben a 250,50/60 forintos pénteki árfolyamnál. A dollár jelentős veszteségeket szenvedett el az euróval szemben.
A folyamatok felgyorsítása érdekében a kormány javaslatára hat hónapról két hónapra csökkentenék a földgázellátásról szóló törvény kihirdetése és hatálybalépése közötti időt.
Legfeljebb a pártok színvallását kényszerítheti ki a kabinet által már beterjesztett, az euró bevezetésének céldátumát rögzítő törvény – nyilatkozták elemzők az FN-nek. A megkérdezett szakértők egyike sem gondolja, hogy a piacot befolyásolná a tervezet elfogadása.
Hétfőn is sztrájkok voltak az Alitalia olasz légitársaságnál, legkevesebb két és fél száz járat törlését jelezte a római repülőtér információs szolgálata, a Telenews hétfőn délben.
A BKV aláírta a 4-es metró első szakaszának alagútfúrási szerződését a tendernyertes Bamco Konzorciummal, miután a közbeszerzési döntőbizottság elutasította az egyik vesztes cég által benyújtott panaszt.
A tavalyi évben az első tíz ajánlatkérő 565 közbeszerzési eljárást fejezett be 465 milliárd forint összértékben, ami az összes pályázat mintegy 50 százaléka volt, míg 2001-ben ez az arány mindössze 25 százalékot ért el.
Az Unilever bezárja rákospalotai gyárát, a gyár bezárása 2006. június 30-i határidővel fejeződik be, és mintegy 200 alkalmazottat érint – közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
Az elemzői várakozásokkal összhangban változatlan szinten hagyta az irányadó kamatlábat a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa – adta hírül a testület. Járai Zsigmond szerint a választások nem befolyásolják a jegybank által érvényesített monetáris politikát.
A NABI Autóbuszipari Rt. (NABI Rt.) igazgatósága jóváhagyta a NABI Rt., a NABI Gyártó és Kereskedelmi Kft. és a Homerica Investments B. V. vevők között a NABI Inc. részvényeinek és a NABI Rt. átruházására vonatkozó előszerződést – közölte a NABI Rt.
Egyes kiadások drasztikus visszafogásával számol a Magyar Rádió ez évi üzleti tervének összeállítása során a közszolgálati médium menedzsmentje – közölte Gőblyös István gazdasági alelnök.
Oroszország részlegesen felújította Grúziába irányuló gázszállításait. A hétvégén robbantások rongálták meg a két ország közötti fővezetéket, emiatt leállt az orosz export. A teljes szállítás helyreállítása még napokig tart.
Kormányhatározat-módosítás rendezheti átmenetileg a Magyar Rádió (MR) nemzetiségi adásainak helyzetét – mondta el a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumának hétfői ülésén Gellért Kis Gábor, a testület elnöke.
Kötvénysorozat kibocsátását tervezi a brit BAA repülőtér-üzemeltető, részben a Budapest Airport Rt. (BA) felvásárlásának refinanszírozására, közölték hétfőn a cégnél.
A közszereplő fogalmát nem lehet jól törvénybe foglalni, a törvényi szabályozáson azonban változtatni kéne – így foglalható össze a Sajtószabadság Központ által összehívott kerekasztal-beszélgetés meghívottjainak véleménye.
Mintegy tízévi szünet után ismét lehet Videoton tévét kapni az üzletekben. Ezeket a készülékeket ugyan nem Magyarországon, hanem egy távol-keleti üzemben gyártják, ám a Videoton szerint az általa nyújtott szervizháttér is elég ahhoz, hogy a vevők elégedettek legyenek a márkanévvel.
Újfajta szolgáltatások bevezetésére készülnek a hazai mobilcégek a szélessávú (3G-, EDGE-) hálózatokon. Hamarosan az autópálya-matrica is megvehető mobiltelefonnal, de a riasztóberendezések is üzemeltethetők majd vele.
Magyarországon több száz cég foglalkozik esküvőszervezéssel, menyasszonyi ruhakölcsönzéssel, és a lagzihoz kapcsolódó egyéb szolgáltatásokkal. Tűzijáték, jégszobrok, limuzin, minden bérelhető és megvehető.
Több mint 65 százalékos hozamban is részesedhettek a unit-linked biztosítások ügyfelei tavaly, amennyiben a biztosítók részvénybe fektették megtakarításuk döntő részét. A FigyelőNet rangsorolta a piac mintegy 130 alapját.
Récsán Gábor veszi át a három hónap után közös megegyezéssel távozó Takács Krisztián helyét a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetségénél (MAKSZ).
A Magyarországon január eleje óta fogható Sport Klub a napokban Szerbiában és Romániában is elindítja adását. Konkurense, a Sport1 Csehországban és Szlovákiában startol.