A minimális célkitűzés, hogy a Magyar Rádió pénzügyi helyzete tovább nem romolhat – mondta, hozzátéve, hogy terveik szerint mintegy 130 millió forintos többlettel zárnák a 2006-os évet.
„Alapvetően jóval visszafogottabb beruházásmennyiséggel számolunk” – közölte Gőblyös. Szavai szerint „a minimálisra”, 100 millió forintra tervezik ezeket a kiadásokat, szakítva azzal a többéves rutinnal, hogy az amortizációval arányban vannak a fejlesztésre fordított pénzek. Az üzleti terv előkészítése során felmerült a külsős munkatársak díjazásának csökkentése, végső eshetőségként pedig egy tízszázalékos leépítés is. „Nem szeretnénk a tulajdonosnak béremelést javasolni” – jelentette ki Gőblyös István, megjegyezve, hogy a társaságnak 45 millió forintjába kerül egy százalék emelés.
Az MTI a menedzsment egyik, neve mellőzését kérve nyilatkozó tagjától hétfőn úgy értesült, hogy a Magyar Rádió szervezeti egységei a rendelkezésre állónál egymilliárd forinttal nagyobb összeget igényeltek erre az évre.
Nem játékostemető, de nem is ugródeszka: jó döntés volt-e Sallai Rolandtól a Galatasaray?
Megoszlanak a vélemények arról, hogy a magyar válogatott egyik kulcsemberének átigazolása előrelépés-e a karrierjében, annyi viszont bizonyos, hogy mostantól Európa egyik legfanatikusabb közönsége előtt sztárokkal játszhat együtt hétről hétre, és trófeákra hajthat a csapatával.