Néhány alapvető fizikai törvényt kifordító anyagot fejlesztett ki egy európai és amerikai tudósokból álló kutatócsoport: ez az úgynevezett „balkezes” anyag a természetben nem fordul elő, és számos fizikai tulajdonságait tekintve éppen ellentétes a megszokottól. Ebben például a Doppler-effektus fordítva működik: így, ha a levegő ilyen közeg volna, a közeledő járművek hangja nem magasabbnak, hanem mélyebbnek [...]
Immár a dán vállalatok is megszenvedik azt a karikatúraháborút, amely az elmúlt napokban Dánia - sőt, a nyugati világ jó része - és a muzulmán világ között robbant ki.
A Nemzetközi Atom-energia Ügynökség Irán atompolitikáját a Biztonsági Tanács elé utalta. Az egységes fellépés azonban csak a látszat, így nem tudni, mit ér a döntés a valóságban.
Gazdasági katasztrófafilm, amelynek nézése közben nem tudom, melyik ujjamba harapjak - jellemzi az intézményében uralkodó helyzetet a Magyar Televízió elnöke.
Toleráns embernek hiszem magam, de mindig elfogy a türelmem, valahányszor egy derék honfitársam utazni megtanul ugyan (navigare necesse est - hajózni muszáj), de hordozza magával, mint valami feltörhetetlen fekete dobozban, megrögzött szokásait.
Legyen szó öltözködésről, étkezésről vagy házépítésről, a műanyagok évtizedei után a természetes alapanyagok felhasználása reneszánszát éli a harmadik évezredben.
Jóllehet, a digitális órák világában már megszokott, hogy különböző trükkös, az avatatlanok számára sokszor megfejhetetlen jelkombinációkat mutató kijelzőkkel állnak elő a gyártók, a mechanikus órák esetében legfeljebb érdekes számlapokkal bűvészkednek, a mutatók létjogosultsága máig megkérdőjelezhetetlen.
A motorvonattenderen ugyan vesztett a Bombardier, de mégis szállít vonatokat a MÁV-nak. Legfőbb előnye a közbeszerzési tenderen rosszul vizsgázott konstrukciónak, hogy a szerelvények még a választások előtt forgalomba állhatnak.
Jobban él, vagy rosszabbul a magyar? A politikai diskurzus mindennapi témája, ugyanakkor nem könnyű válaszolni a kérdésre, a gazdaság bővül, de a lakosság a környékbeli országokhoz képest borúsabban látja jövőjét.
2006. február 9., Párizs-Budapest – A törökországi privatizációs folyamat során – amelyen nemzeti és nemzetközi szereplők egyaránt részt vettek – a francia Groupama Csoport 2006. február 2-án megvásárolta a Basak
Tavaly az értékesített új és használt lakások száma 165 ezret tett ki, az eladók fele tudja csak egy éven belül értékesíteni lakását - áll az Otthon Centrum ingatlanközvetítő hálózat elemzésében.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 80,66 pontos csökkenéssel, 22 256,52 ponton zárt szerdán, a keddi záró értékhez képest ez 0,36 százalékos gyengülés.
A rEVOLUTION Software Kft. 354 millió forintos árbevételről közel 15 millió forintos adózás előtti eredményről számolt be a 2005-ös évet értékelve. Az elmúlt évben a legnagyobb mértékű, 49 százalékos növekedést a kis- és középvállalatok körében értékesített vállalatirányítási (ERP) rendszerek terén érte el a cég.
A forint szerdán gyengült a bankközi devizapiacon, az eurót fél négy tájban 251,50/60 forinton jegyezték, egy forinttal erősebben a 250,50/60 forintos keddi árfolyamnál.
Június elején Budapesten rendezik meg a mikrofinanszírozási szervezetek harmadik európai konferenciáját. A szerdai mikrofinanszírozási szervezetek találkozóján megegyezés született még egy a női vállalkozók mikrofinanszírozási lehetőségeinek kibővítését célzó programról is.