Az irodapiacon tavaly javult a kihasználás, viszont csökkentek a hozamok. Ez a tendencia tovább folytatódik Magyarországon is, akárcsak Európában - derül ki a CB Richard Ellis (CBRE) piaci összefoglalójából.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 151,46 pontos emelkedéssel 23 475,64 ponton zárt kedden, ami 0,65 százalékos erősödés a hétfői záró értékhez képest.
A forint árnyalatnyit gyengült kedden a bankközi devizapiacon, fél négy tájban az eurót 251,70/80 forinton jegyezték, 25-35 fillérrel erősebben a hétfői 251,45/55 forintnál.
Év közepén lép életbe a decemberben elfogadott kereskedelmi törvény. A jogszabályt gyakran a homályos fogalmazás, a pontatlanság és az ellentmondó rendelkezések jellemzik.
Oroszország, a határidő előtti törlesztésre tett ígéretét beváltva, 1,2 milliárd dollárt már visszafizetett a Párizsi Klubnak. Az állami ellenőrzésű Vneshekonombankban közölték, hogy kedden befejezték a február 17-én kezdett mostani törlesztőprogramot, a pénzt átutalták.
Nem kerületenként, hanem 15 értékövezetbe történő besorolással, az adózó bevallása alapján vetik majd ki Budapesten a luxusadót – nyilatkozta a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója.
A világgazdasági környezet jelentős javulását érzékeli az év elején az IFO német gazdaságkutató intézet. Az intézet világgazdasági klíma indexe közel 10 ponttal 109,2 pontra javult. Az OECD az eurózóna kedvezőtlen kilátásairól nyilatkozott.
A meghirdetett 30 milliárd forintos mennyiségre 95,7 milliárd forintnyi ajánlatot nyújtottak be az elsődleges értékpapír-forgalmazók a három hónapos diszkontkincstárjegy keddi aukcióján – közölte az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
A kormány kedden döntött: élni kíván az otthonápolás, a lakásfelújítási szolgáltatások, valamint a kis értékű szolgáltatások területén a kedvezményes áfa alkalmazásának lehetőségével 2010. december 31-ig.
Még a karikatúraügy előtt kezdeményezte a kisebbségek érzéseire hivatkozva egy önszabályozó kódex kidolgozását az európai média számára az olasz EU-biztos, azóta azonban a javaslat ellenzőinek nyomására feladta tervét.
Magyarországnak júniusig el kell elkészítenie tervezetét a széndioxid-kvóták ágazati szintű elosztására az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer (ETS) második kereskedési időszakára vonatkozóan.
Első fokon elvesztette a pert Fábry Sándor, amelyet tavaly indított személyiségi jogainak megsértése miatt. Mivel a bíróság szerint csak véleménynyilvánításról volt szó, Fábryt a perköltség megfizetésére kötelezték. A határozat még nem jogerős.
A második legnagyobb (piaci értékű) európai energiaszolgáltató, a német E.On kedden 29,1 milliárd eurós felvásárlási ajánlatot tett a spanyol versenytársára, az Endesára, jócskán meghaladva a versengő ajánlatokat.
Hétfőn 1,6 dollárt meghaladó emelkedéssel zárt a kőolaj ára Londonban, mert Nigériában fegyveres felkelők támadásokat intéztek olajipari létesítmények ellen, miközben OPEC-nek hamarosan döntenie kell a második negyedévi termelési kvótáról, amikor rendre csökken a kereslet.
Magyarország abszolút érintett abban, és teljes egészében egyetért azzal, hogy a biomassza meghatározó szerepet töltsön be a megújuló energiaforrások körében az Európai Unióban - szögezte le Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter az EU-tagországok mezőgazdasági minisztereinek ülése után tartott sajtótájékoztatóján hétfőn Brüsszelben.
A lengyel pénzügyminisztérium 4,5 százalékra javította fel az idei gazdaságnövekedésre vonatkozó várakozását, miután úgy vélte, hogy az erős zloty nem befolyásolja az exportot, ami a gazdaság fő hajtóereje.
A kereskedelmi törvény jelentős piaci erőt szabályozó része miatt az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) – mondta a Világgazdaságnak Vámos György főtitkár. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) kereskedelmi szekciójának is vannak alkotmányossági aggályai, de még nem döntöttek arról, hogy az Ab-hoz fordulnak-e – közölte Krisán László szekcióelnök.