Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a nagy magyar költségvetési hiányban látja a forint árfolyamingadozásának okát – írta a Reuters hírügynökség.
A német Lufthansa légitársaság adózott eredménye tavaly 12,1 százalékkal 453 millió euróra nőtt a 2004-es 404 millióról, a légitársaság csütörtöki közleménye szerint.
A cafeteria rendszer bevezetésével a kis- és középvállalkozások is egyre gyakrabban nyújtanak egy évente változó keretösszeg erejéig béren kívüli juttatásokat munkavállalóik számára.
A NABI Autóbuszipari Rt. április 27-re összehívott közgyűlésen várhatóan döntés születik a társaság végelszámolásáról. Ez része annak az idén február közepén zárult tranzakciónak, amelyben a NABI megállapodott a hitelezőivel.
A franchise-rendszer jelentős gazdaságdimenzionáló hatással bír. Elősegíti a kis- és középvállalkozói kultúra színvonalának emelését, fontos szerepet játszik a tőkemobilizációban, a munkahelyteremtésben és az export növelésében is, mutatott rá Kiss István, a Magyar Franchise Szövetség főtitkára, a szövetség 15 éves fennállásának évfordulója alkalmából tartott sajtótájékoztatón.
A Nyíregyházi Főiskola március 22-én vette birtokba a Sóstói úti kollégium rekonstrukciós projektjének első fázisában korszerűsített épületrészt és a Testnevelési és Sporttudományi Intézet új épületeit. A Felsőoktatási Beruházási Program keretében, magánbefektetői tőke bevonásával (PPP-konstrukcióban) megvalósuló beruházás értéke 6,2 milliárd forint.
Ausztria a közeljövőbben nem követi azon uniós országok gyakorlatát, amelyek májustól részlegesen feloldják munkaerőpiacukat az újonnan csatlakozott országok munkavállalói előtt – jelezte csütörtökön Pozsonyban az osztrák parlament elnöke.
2005-ben 237 ezer négyzetméternyi irodaépületet adtak bérbe Budapesten, de az idei első negyedévben tapasztalt igen erős kereslet alapján az idei bérbeadás akár túl is szárnyalhatja a tavalyi rekordot - jelentette ki Ruff Zsuzsa, a Jones Lang LaSalle munkatársa.
A Fővárosi Gázművek Rt. és hat fővárosi önkormányzat képviselője újabb egy évre kötött szerződést a háztartások fűtéskorszerűsítési törekvéseinek támogatására.
A tavaszi aukciók egyik első eseményeként kétnapos árverést tartott a BÁV Rt. Népszerűek voltak az art deco ékszerek, miközben jó néhány grafika nem talált gazdára.
A Tej Terméktanács adatai szerint tavaly Magyarországon összesen 1,439 milliárd liter tejet vásároltak fel, ami 4 százalékkal kevesebb az előző évinél – mondta Istvánfalvi Miklós a Tej Terméktanács elnöke sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Az utóbbi években az árupiacon forgó nyersanyagok, és ezen belül a fémek világpiaci árának jelentős emelkedése volt megfigyelhető. A réz folyamatosan új történelmi csúcsokat állít be, miközben az alumínium és a cink ára 17 éve nem látott magasságokba jutott.
Idén belép a jelzálog-hitelezési piacra az Aegon Magyarország Biztosító, s amennyiben az idén ősszel induló pénzügyi vállalkozás sikeres lesz, bankká alakíthatják a céget – jelentette be Kepecs Gábor.
A törvényben meghatározottnál lényegesen alacsonyabb bérért dolgoznak magyar munkások Írország egyik presztízsberuházásán, a dublini Spencer Dock építkezésén – idézte Írország legnagyobb szakszervezetének illetékesét az Irish Times. A Siptu már korábban is többször szóvá tette, hogy Írországban kizsákmányolják a külföldi munkásokat.
A csütörtök reggeli bíztatóbb forintnyitást előbb 265-266 körül ingadozó árfolyam, majd hirtelen erősödés követte. Az euró gyengülése az egész régiót jellemzi, ám a hazai valuta ezúttal is kilóg a folyamatból. Kora délután 263 forintot kell adni egy euróért.
Összesen 125 ezer gyári munkásának ajánlotta fel a korkedvezményes nyugdíj ehetőségét a General Motors (GM) – írja a Reuters. Az iparágban példátlan ajánlattól versenyképességének javulását reméli a világ legnagyobb autógyártó cége.
A bank jegyzett tőkéje közel 1 milliárd forinttal nőtt, és ezzel a bank saját tőkéje (az ázsiót is beleértve) 12 milliárdról 14,5 milliárd forintra emelkedett – tudatta lapunkkal a hitelintézet.