FN

A makrogazdasági helyzet rendbetételének sürgetése áll az első helyen a magyar vállalkozói érdekképviseletek, kamarák programjaiban. Talán azért is, mert a gazdálkodásukat közvetlenül érintő ígéretek valóra váltásában kevéssé bíznak.
2006. 03. 30. 08:00
Ha nem lesz résen a menedzsment, a pénzpiacok globalizációja az OTP Bankot is magába szippanthatja - állítja Turi Ferenc, a vezető magyar bankról a napokban napvilágot látott tanulmányt készítő Capitol Consulting Group ügyvezető partnere.
2006. 03. 30. 08:00
Több mint húsz éve használatos a három karakterből álló mosolygó arcra emlékeztető smiley az elektronikus levelezésben. Azóta persze felbukkant már sms-ekben, sőt a kézírásban is.
2006. 03. 30. 08:00
Intézményes megoldással, új hivatal létrehozásával venné fel a harcot az MDF elnöke a szerinte százmilliárd forintot megmozgató korrupcióval.
2006. 03. 30. 08:00
ÁRAZÁS. A régiós bankokhoz kötődő részvénytranzakciók kapcsán a csomagok árazását nagyban befolyásolta, hogy mekkora részesedést testesítettek meg a céltársaságban. Nem véletlenül: a többségi részesedés általában sokkal többet ér.JOGOSÍTVÁNYOKTÓL FÜGGŐ FELÁR. Többségi részesedések esetén a piaci árhoz képest indokolt a jelentős felár, hiszen egyrészt a többségi súllyal együtt járnak a cég irányításához szükséges tagsági jogok, másrészt [...]
2006. 03. 30. 08:00
Közismert sajátossága a nemesfémeknek - például az aranynak, a platinának vagy az irídiumnak -, hogy nehezen lépnek kémiai reakcióba más elemekkel, ezért is fordulnak elő a természetben tiszta állapotban.
2006. 03. 30. 08:00
Harmincöt éve, hogy megnyílt az első Starbucks Seattle-ben. A helyet sokan a kávéház McDonald’sának nevezték, de ez a legjobb esetben is csak féligazság.
2006. 03. 30. 08:00
A hagyományos repülőgépeket mozgatható kormányfelületekkel irányítják: ilyenek például a szárnyon található terelőlapok, a csűrőlap, a fékszárnyak, vagy a felhajtóerő növelésére szolgáló ívelőlap.
2006. 03. 30. 08:00
Választottak UkrajnábanÉrdekes eredményt hoztak a vasárnapi ukrajnai parlamenti választások, hiszen a legtöbb szavazatot, 30,1 százalékot a 2004. végi „narancsos forradalom” során megbuktatott Leonyid Kucsma oldalán „harcoló” akkori kormányfő, Viktor Janukovics pártja gyűjtötte be. A narancsos mozgalom hullámán államfővé választott Viktor Juscsenko nevével fémjelzett párt csak a harmadik lett 15,2 százalékkal, míg a Juscsenkóval annak idején [...]
2006. 03. 30. 08:00
Míg a megelőző néhány EU-csúcs meglehetősen viharosra sikeredett, a 25 tagország állam- és kormányfői a múlt hét végén nyugodt, s a megadott menetrendet betartó, a tervezett időben záruló tanácskozást tartottak Brüsszelben.
2006. 03. 30. 08:00
Olvasói sztorik