Pénzügy

Újabb program az ötven év felettiek foglalkoztatására

admin
admin

2006. 04. 19. 17:41

Ismét meghirdeti az ötven év feletti álláskeresők elhelyezkedésének elősegítését szolgáló központi programot a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium (FMM).

A tárca közlése szerint a 2006. május 1-jétől egy éven át tartó programtól azt várják, hogy segítse elő az ötven év feletti munkanélküliek elhelyezkedését, és járuljon hozzá a tartós foglalkoztatás megvalósulásához. Először tavaly januárban indította el a programot az FMM, amely a munkaügyi központok szerint sikeres volt, 2005-ben országosan csaknem 27 ezer ötven év feletti munkanélküli foglalkoztatása valósult meg a segítségével. A közlemény megjegyzi: a továbbfoglalkoztatás aránya igen magas volt, a kipróbáltak 70-80 százalékát továbbra is foglalkoztatták.

Schranz Edit szóvivő elmondta: a program első szakaszára tavaly december 31-ig lehetett jelentkezni, az önálló előirányzatból 2,8 milliárd forint állt a járulékokat visszaigénylők rendelkezésére, a bértámogatásokat decentralizált, nyitott keretből finanszírozták. A legsikeresebb elem a kísérletképpen bevezetett „munkakipróbálás” támogatása volt, amelynek keretében az ötven éven felüli munkanélkülit foglalkoztató vállalkozó támogatásként három hónapig megkaphatta a kifizetett munkabérnek és járulékainak teljes összegét legfeljebb 90 ezer forintig – olvasható a közleményben.


Az idei támogatások számára önálló előirányzatként a tavalyról megmaradt források átcsoportosításával 2 milliárd forint áll rendelkezésre, a nem járulékokkal kapcsolatos kifizetéseket pedig továbbra is nyitott decentralizált keretből hajtják végre – ismertette a szóvivő.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.