Az Elpida Memory Inc. és a NEC Electronics Corp. japán chipgyártók a nagymértékű áresések miatt veszteséges pénzügyi évről számoltak be, és a NEC Electronics kissé megnövelte idei veszteség-előrejelzését is.
Alig változott a forint jegyzése kedden reggel a bankközi devizapiacon, az euróval 262,70/85 forinton kereskedtek, 10-20 fillérrel erősebben a hétfői 262,60/65 forintnál.
Kedden reggel olcsóbbá vált a kőolaj a szabadpiacon - elsősorban profitkivétel miatt, amit a hét végi, újabb árrekord mellett az váltott ki, hogy az Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC) jelezte: változatlanul magas szinten tartják a kitermelést.
A felminősítést valószínűsítő eddigi pozitívról stabilra rontotta vissza a szuverén lengyel adóskockázati besorolás kilátását a Standard & Poor's, a politikai bizonytalanságra hivatkozva.
Koalíciós győzelemAz országgyűlési választások vasárnap lezajlott második fordulója összességében nagyjából az első forduló alapján várt eredményt hozta. A még nem végleges, de legvalószínűbb végeredmény szerint az MSZP végzett az élen az összesen 386 parlamenti mandátum 49,22 százalékának megszerzésével; a Fidesz-KDNP pártszövetségnek 42,49 százalék, az SZDSZ-nek 5,18, az MDF-nek 2,85, a Somogyért szövetségnek 0,26 százalék jutott. [...]
Sztrájkbizottság alakult az Auchan Magyarország hipermarketláncnál, hogy így kényszerítsék ki a bértárgyalást. A cég vezérigazgatója nem érti, hogy a szakszervezet immáron másodszorra miért a sajtót értesítette előbb az álláspontjáról, mint a céget.
Az általános tartalék első félévre előirányzott részének több mint 99 százalékát már felhasznált a kormány. Az elköltött pénz majdnem felét az árvízre fordították – olvasható a Napi Gazdaságban.
Az uniós tagállamok mezőgazdasági minisztereinek keddi ülése várhatóan jóváhagyja azt a javaslatot, amely kártalanítaná a tenyésztőket a baromfitermékek iránti keresletcsökkenés miatt – jelenti a Világgazdaság.
Az évtized végére Magyarországon a munkavállalási korúak 63 százalékának kellene a foglalkoztatottak közé tartoznia a Nemzeti Foglalkoztatási Akcióterv szerint.
A WizzAir vezérigazgatója, Váradi József a cég kilencedik repülőgépének átvétele alkalmából elemezte cége helyzetét. A Wizz nem akar kivonulni Budapestről, de a ferihegyi reptér drága és rossz Váradi szerint.
Az econet.hu Nyrt. internetes leányvállalata elindította alternatív telefonszolgáltatását. Az új Megafone termékek az otthoni felhasználóknak interneten keresztül, üzleti előfizetőknek pedig hagyományos telefonhálózaton biztosítan
2006. április 24., Agárd – Nagyaranyéremmel díjazták az Agárdi Pálinkafőzde birs, erdei meggy és cigánymeggy pálinkáját a VII. Nemzetközi Kisüsti Pálinkafesztiválon. Az április 21-23. között, Gyulán megtartott párlatversenye
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 264,73 pontos emelkedéssel, 25.044,76 ponton zárt hétfőn. A pénteki záró értékhez képest ez 1,07 százalékos erősödés. Délben 46 800 forintos új történelmi csúcson is született üzlet a Richter gyógyszergyár részvényeire, és szintén csúcsot ért el nap közben az Egis 35 250 forinton.
A magyar gazdaság meghatározó szereplői háromoldalú tárgyalást kezdeményeztek. A céljuk, hogy a gazdaság képviselői, a kormány és a parlamenti pártok vezetői még a kormányprogram kidolgozása előtt végrehajtó megállapodást kössenek a legfontosabb reformlépésekről. A kezdeményezést a magyar gazdaság valamennyi meghatározó szereplője aláírta vagy a támogatásáról biztosította.
Járai Zsigmond magánvéleménye szerint meg kellene hívni a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttségét, hogy tanulmányt és cselekvési tervet készítsen a magyar gazdaság rendbetételére.
Jelentősen erősödött a forint hétfőn a bankközi devizapiacon, az eurót fél négy tájban 262,60/65 forinton jegyezték, 2,30 forinttal gyengébben a pénteki 264,90/265,00 forintnál.
A MasterCard International peres eljárást kezdeményez a labdarúgó világbajnokságot szervező FIFA ellen, hogy megakadályozza a futballszövetség és a Visa International kártyatársaság szponzori szerződését a 2010-es és 2014-es futball-világbajnokságra.
A Mol bruttó 8 forinttal emeli a 95-ös benzin, és bruttó 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdától - értesült az MTI piaci forrásokból.
Április 26-án és 27-én kerül megrendezésre a Műegyetemi Állásbörze, ahol 210 vállalt közel 3500 állásajánlattal várja majd a munkát kereső fiatalokat reggel 10 órától délután 5-ig a BME Központi épületében.
Az ICEG Európai Központ előrejelzése szerint az idén a magyar gazdaság 4,5 százalékos növekedése várható, az államháztartási hiány a GDP 9, nyugdíjkorrekció nélkül számítva a GDP 7,8 százaléka lehet. Az államadósság évi szinten meghaladhatja a GDP 63-63,5 százalékát.
A TV2 nyerte a választási műsorok közötti nézettségi versenyt – közölte a kereskedelmi csatorna a nézettségi adatokat szolgáltató AGB Hungary adataira hivatkozva az MTI-vel hétfőn.
Londoni feltörekvő piaci elemzők szerint a koalíció meggyőző választási eredménye – nem kis részben a Fidesz szerintük kockázatos ígéretei miatt – jó hír a piacnak, amely azonban jó eséllyel nem lesz hajlandó várni az őszi önkormányzati választásokig az érdemi költségvetési reformprogramra.