Az uniós csatlakozás óta eltelt időszak legnagyobb mértékű - akár 15-25 százalékos - élelmiszerár-drágulása várható szeptembertől. A végső számokról még alkudoznak a beszállítók és a láncok.
KANADA KÖZÖLTE, hogy nem tart igényt Sólyom László ujjlenyomatára, mert az FBI már átküldte nekik.ROMANO PRODI most nem kíván találkozni a francia miniszterelnökkel, mert fél, hogy De Villepin lefejeli.LECH KACZYNSKI lengyel államfő a boszorkányégetést is visszaállítaná.‘56-OS VETERÁNOK jelezték: a szlovák tankokat Molotov-koktéllal fogadnák.ÖZV. K. IMRÉNÉ a lakossági fórumon nem Gázára utalt, amikor arról panaszkodott, hogy [...]
A paragrafusok útvesztőjében az alkotóknak ritkán sikerül érvényt szerezniük minden joguknak. Az internetes letöltések és a kalózmásolatok csak rontanak a helyzeten.
Nyilvánvalóan nem a kvantummechanika alapjairól, avagy a neutrínók rejtélyes fizikájáról írt jelentékeny műveinek köszönhető a XX. század fizikája kiemelkedő magyar tudósának, Marx Györgynek (1927-2002) a szakmai körökön túli széleskörű ismertsége.
A kormányzati negyed építésére kiírandó pályázaton ingatlan-szakértők Demján Sándor, illetve Leisztinger Tamás cégeit említik esélyesként. Sok még azonban az ismeretlen tényező.
Vételi ajánlatot tett fő tulajdonosa a Danubius Hotels részvényeire, de csak találgatni lehet, hogy mi a 88 éves Sir Bernard Schreier pontos célja a lépéssel.
Az online hirdetések a médiamixben - az elektronikus és az írott sajtóhoz képest - továbbra is a sor végén kullognak. A netes reklámozók keresik a kitörési pontokat.
Végy egy rozsdabarna céget, majd pár kulcstermékre összpontosítva gyúrj belőle modern iparvállalatot - szól Luterán László receptje, amely alapján felépítette vállalatcsoportját.
Emlékezetes könyv születetett. Vannak háborús könyvek, szerelmesek, mi több, kalandosak, ám ez itt, Poós Zoltáné, bár szól szerelemről, háborúról, némiképp kalandokról is, elsősorban egyetlen egy kérdést jár körül, s ez az emlékezés.
Elkerülhető lett volna a Népszava fotóriporterének július 29-i megbilincselése, ha a fotós igazolja magát a rendőröknek – írta az országos rendőrfőkapitány a MÚOSZ elnökének.
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv társadalmi vitája során felmerült a kérdés, vajon tényleg létezik egyeztetés? Miért tűnik úgy, hogy az állam és a szervezetek elbeszélnek egymás mellett?
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 61,84 pontos emelkedéssel, 21 791,44 ponton zárt szerdán, ez a keddi záró értékhez képest ez 0,28 százalékos erősödés.
A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság (MFB) megkötötte az első, a Hitelgarancia Zrt. (HG) által garantált önkormányzati hitelszerződéseket. Dunaföldvár, Karcsa és Pécsvárad összesen 161 millió forintos hitelhez jutott, s ehhez 95,3 millió Ft-nak megfelelő készfizető kezességvállalásra volt szükség.
Mezőgazdasági és vidékfejlesztési célokra várhatóan mintegy 1200 milliárd forint támogatás jut 2003-2013 között az Új Magyarország Vidékfejlesztési Stratégiai Tervben - mondta Gráf József szerdán.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a szeptembertől novemberig terjedő időszakban lejáró összesen 1081 milliárd forintnyi állampapírral szemben bruttó 1538 milliárd forintnyi kibocsátását, azaz a három hónapban összesen 457 milliárd forintnyi nettó állampapír-kibocsátást tervez - értesült piaci forrásokból az MTI.
Szerdán tovább gyengült a forint a bankközi devizapiacon, az eurót fél négy tájban 275,20/30 forinton jegyezték, szemben a keddi 274,50/60-as árfolyammal. A forint 25 bázisponttal 2,52 százalékra gyengült a plusz/mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.