Diószárító üzemet avattak a szabolcs-szatmári Jánkmajtison, a 200 millió forintos beruházást 40 százalékban az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) támogatásából finanszírozták.
Konferencia- és képzőközpont alapkövét tették le Röszkén, amelynek célja a magyar–szerb vállalkozói kapcsolatok elősegítése – közölte a település polgármestere pénteken.
Az osztrák Erste Bank AG 14 milliárd forinttal emeli meg magyarországi leánycége, az Erste Bank Hungary Rt. alaptőkéjét – derül ki a pénzintézet közgyűlési hirdetményéből.
A vártnál rosszabb japán maginflációs adat nyomán történelmi mélypontjára süllyedt a jen árfolyama az euróhoz képest: a közös valuta egységéért péntek délelőtt 149,77 jent adtak.
Csütörtökön véglegesíti a kormány a konvergenciaprogramot, miután egyeztetett az OÉT-tel, a parlamenti pártokkal, három parlamenti bizottsággal, az ÁSZ-szal és a jegybankkal – jelentette be pénteken Veres János.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 22,59 pontos emelkedéssel 22 295,84 ponton nyitott pénteken, ami 0,10 százalékos erősödés a csütörtöki záróértékhez képest.
Egymillió forint bírságot szabott ki az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) egy német tulajdonú cégre, mert megsértette az egyenlő munkáért egyenlő bérezés elvét – írja a Világgazdaság.
A tavaly érezhető fellendüléshez képest ebben az évben újra csökkent Magyarországon a külföldiek ingatlanvásárlási kedve. Ez alól csak az évről évre jobban szereplő főváros kivétel – írja a Világgazdaság.
Leveszi műsoráról az esti mesét a Magyar Televízió egyes csatornája, ezért a Tévémaci – rövidebb műsoridővel – az m2-re költözik – írja a Népszabadság.
Küszöbön a megtakarítások adója, már csak néhány nap áll rendelkezésre ahhoz, hogy mindenki átrendezze a portfólióját. Az olykor félrevezető reklámokkal ellentétben az adót megkerülni ugyan nem, de későbbre halasztani még lehet. Last minute ajánlataink.
Idén több tíz milliárd, de éves szinten akár a 300 milliárd forintot megközelítő többletadótól is eleshet az állam, ha az Alkotmánybíróság az alaptörvénybe ütközőnek ítéli az adószabály-módosításokat, amelyeket több szervezet is megtámadott. Megkérdezett szakértőnk szerint aggályos lehet az elvárt adó, a banki különadó, de akár az eva terhének felemelése is.
A Budapesti Értéktőzsde Zrt. vezérigazgatója döntött a Bookline.hu és a Graphisoft Park tőzsdei bevezetési kérelméről is. Mindkét társaság részvényeivel augusztus 28-án lehet először kereskedni.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 157,54 pontos emelkedéssel, 22.273,25 ponton zárt csütörtökön, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,71 százalékos erősödés.
Ismét gyengült a forint a bankközi devizapiacon csütörtökön, az eurót fél négy tájban 278,60/70 forinton jegyezték, szemben a szerda délutáni 275,50/60 forinttal. A forint 110 bázisponttal 1,31 százalékra gyengült a plusz/mínusz ingadozási sáv erős oldalán.
A Délmagyarországi Áramszolgáltató Nyrt. (Démász) bejelentette, hogy egy, a részvényük értékét jelentősen befolyásoló augusztus 28-ai jogi ügylet nyilvánosságra hozataláig kérelmezték a kereskedés felfüggesztését a tőzsdén.
Piaci pletykák szerint a jegybank hétfőn nyilvánosságra kerülő inflációs prognózisa a kormányzati előrejelzésnél valamivel magasabb fogyasztóiár-emelkedéssel számol jövőre.
Egy újabb együttműködési megállapodással, melyet egy biztosítótársaság és a Foglalkoztatási Hivatal kötött csütörtökön, már több ezer állás várja a közszférából távozó munkavállalókat.
Már most is hosszú sorállást tapasztalni több bankfiókban, pedig a kamatadós nagy roham még a jövő héten esedékes. A bankok tájékoztatása szerint ügyintézőik felkészültek, ám a FigyelőNet tesztjén senki sem vizsgázott ötösre.
A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) hat legjelentősebb, 2006-ban meghirdetett pályázati programján 165 pályázó összesen 6,34 milliárd forint támogatást nyert - ismertette Boda Miklós, a hivatal elnöke sajtótájékoztatón csütörtökön.
A kormány és a munkaadók egyetértenek a konvergenciaprogramban megjelölt fő célokkal, és abban, hogy a 2009-re kitűzött makrogazdasági számokat az ország érdekében tartani kell – mondta a pénzügyminiszter a konvergenciaprogramról a munkaadókkal tartott csütörtöki konzultációt követően.