Az első negyedéves 11,7 százalékos növekedés után a második negyedévben 12 százalékkal bővült Észtország gazdasága éves összevetésben. A növekedést a lakossági fogyasztás hajtja.
A városvezetés által javasolt 8,4 százalék helyett csak 6 százalékos lakossági távhődíjemelést támogatott a Fővárosi Közgyűlés Városüzemeltetési Bizottsága: a közgyűlés csütörtökön mindkét lehetőségről szavaz majd.
A Dunaferrben mintegy 10 millió euró beruházással befejezték az I-es nagyolvasztó rekonstrukcióját – jelentette be Valerij Naumenko, a Dunaferr Zrt. vezérigazgatója.
A Zoom Magazin és a Focus. brand activation közös nyílt fotópályázatot hirdet. A pályázat célja, hogy a budapesti CowParade keretében kiállított művészi tehénszobrok a róluk készült művészi fotográfiák révén tovább éljenek.
Államháztartási reformcsomagot hirdetett meg a Prodi-kormány, amelynek célja, hogy jövőre az euróövezetben előírt háromszázalékos küszöb alá – pontosan 2,8 százalékra – szorítsa le a hiányt. A kormány emellett privatizációval csökkentené az EU legnagyobb adósságállományát.
Az életbiztosítással kombinált lakáshitelek csapdát rejtenek magukban – hívja fel az érintettek figyelmét a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) legújabb hírlevelében. Előfordulhat, hogy a futamidő végén a biztosításban nem képződik annyi megtakarítás, amennyi a hitel tőkerészének törlesztéséhez szükséges lenne.
Az alábbiakban Gottwald Péter, az Országos Rádió- és Televízió Testület Panaszbizottsága egyik tagjának elemzését változtatás nélkül adjuk közre Friderikusz Sándor egyik műsorával kapcsolatban. Szerkesztőségünk az alábbi írással kapcsolatban nem kíván állást foglalni, a közléssel kizárólag olvasóink tájékozódását kívánjuk szolgálni.
Adolf Hitler egyik íróasztalát és néhány hozzá tartozó bútordarabot kínálnak eladásra egy londoni kereskedőnél. A német diktátor volt használati tárgyaiért egymillió dollárt remélnek – írja a BBC.
Az év során a gazdasági növekedés kissé lassul, az infláció gyorsul, a hatalmasra duzzadt államháztartási hiány bővülése azonban lefékeződik – állapítja meg a GKI Gazdaságkutató Zrt. (GKI) az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése.
Megadóztatná a cégcsoportokon belüli transzferárazást László Csaba. A volt pénzügyminiszter szerint tízmilliárdos nagyságrendű bevétel várható a lépéstől – írja a Napi Gazdaság.
Nemcsak a közbeszerzések nyertesének, hanem az ő alvállalkozóinak a kifizetésére is előírást tartalmaz a közbeszerzési törvény legújabb módosítása – a változásokat az őszi ülésszakán tárgyalja a parlament.
Rákapcsoltak idén a munkaügyi felügyelők: fél év alatt számos ellenőrzés során nyolcvankétezer munkavállaló esetében találtak jogsértést. A FigyelőNet kamerájával elkísérte az ellenőröket, megörökített egy razziát.
Több országimázskampány is alaposan célt tévesztett az utóbbi időben, miközben egyre fokozódik a verseny a turisták kegyeiért a régióban. Problémát jelenthet az is, hogy a 2005-ben kimagasló évet záró hazai idegenforgalom megtorpanni látszik.
Kóka János szerint októberben születik politikai döntés a tömegközlekedési kedvezmények rendszerének átalakításáról. A nyugdíjasok biztos, hogy továbbra is ingyen utazhatnak.
Az országban elsőként bioüzemanyagokra állna át a kaposvári tömegközlekedés. A Somogy megyei városban szeptemberben egyelőre egy hónapra egy bioetanol-üzemű busz áll szolgálatba, 10 év alatt pedig fokozatosan a teljes járműparkot alternatív hajtásúra cserélik a tervek szerint.
Számos magyar formatervező ér el sikereket nagy nemzetközi cégeknél, divatházaknál. A hazai vállalkozások most kezdik felismerni a designban rejlő üzleti lehetőségeket.
Külső szemlélő számára egyértelműnek tűnő bennfentes kereskedés előzte meg a Démász részvényeire tett vételi ajánlatot. Kérdés, sikerül-e ezt bizonyítani.
A kormány tervei szerint egy évvel emelkedne az előrehozott nyugdíjazás korhatára - derül ki a Magyarország konvergenciaprogramja 2005-2009 nevet viselő dokumentumból, amelyet pénteken tett fel honlapjára a Pénzügyminisztérium.
Ügyvezető igazgatói tisztség létrehozásáról döntött Rudi Zoltán, a Magyar Televízió (MTV) elnöke - erősítette meg az intézmény szóvivőjén keresztül az MTI értesülését pénteken a közszolgálati médium vezetője.
Londonban épít gyártóbázist a Turner Broadcasting Europe. Ez a fejlesztés egy jelentős befektetés eredménye, hogy minél több saját, az Egyesült Államokon kívül készült Turner film születhessen.