Összevonnák a Magyar Televízió (MTV) regionális és hírfőszerkesztőségét. Az ezzel kapcsolatos elképzelésekről a menedzsment kedden tájékoztatja a közalapítvány kuratóriumi elnökségét.
Megérkezett az Európai Bizottsághoz az állami szén-dioxid-gazdálkodást jövő évtől meghatározó magyar Nemzeti Kiosztási Terv, így minden bizonnyal megszüntetik a késlekedés miatt indított eljárást.
Hátrébb kerültek a gyógyszercégek az elemzők népszerűségi listáján, az OTP viszont újból favorit lett. Az olajszektor megítélése vegyes, de az általános hangulaton a feltörekvő piaci klíma javulása segíthetne igazán.
Magyarországon a jelenlegi 179 ipari park 90 százaléka eredményesen működik, 10 százalékuk keresi a helyét a piacon – mondta Balogh Tamás, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) főosztályvezetője.
Oroszországban az új, tengeri olaj- és gázlelőhelyeket arányosan elosztják az állami Rosznyefty olajtársaság és a szintén állami többségű Gazprom földgázipari vállalat között, írta a moszkvai Vedomosztyi című lap hétfőn, az államfő és a kormányzati illetékesek hétvégi egyetértéséről tudósítva.
A kisvállalatok számára kiírt pályázatok száma csökkent, a pályázatok feltételei szigorodtak, a támogatások mértéke lecsökkent – derül ki az EU Pályázati Központ FigyelőNethez eljuttatott közleményéből.
Mai ülésén várhatóan nem változtat a 8 százalékos alapkamaton a Monetáris Tanács – vélik az elemzők, akiknek többsége szerint a jegybank már elérte a jelenlegi kamatemelési ciklus tetőpontját.
Idén 92 kilométerrel bővül a hazai gyorsforgalmi úthálózat, s átadják a dunaújvárosi hidat is. Október végén Nyíregyházát is autópályán lehet elérni, de elkészül az M0 körgyűrű régen várt keleti szektora is a 4-es út és az M3-as sztráda között.
Beismerő vallomást tett az a török tizenéves, akit a török rendőrség előzőleg meggyanúsított Hrant Dink örmény nemzetiségű török újságíró meggyilkolásával - jelentette vasárnap a török tömegtájékoztatás.
Sem az ipari park címre javaslatot tevő bíráló bizottság, sem a gazdasági és közlekedési miniszter tanácsadó testületeként működő fejlesztési tanács működési rendjének meghatározásához nem kell a miniszter jóváhagyása - a január 26-tól hatályos rendelet-módosítás a Magyar Közlönyben jelent meg.
A franciaországi Poitiers-ben az idén június 6-8. között megrendezésre kerülő Futurallia 2007 vállalkozói nemzetközi fórumra magyar résztvevőket is várnak a rendezők, ahol lehetőség nyílik a kis- és közepes vállalkozások számára együttműködések kialakítására - mondta Denis Brunet, a franciaországi Vienne megye alelnöke pénteken Kecskeméten.
Szokolay Zsolt az Expressz Magyarország Zrt. vezérigazgatója – a tulajdonosok képviselőivel történt előzetes és közös megegyezés alapján – 2007. január 18 – án, távozott a cégcsoport éléről.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 24 pontos, 0,10 százalékos emelkedéssel, 24 196,51 ponton zárt pénteken. Az indexet a történelmi csúcsra emelkedő OTP erősítette, a többi vezető részvény veszteséggel zárta a kereskedést.