Üzleti tippek

A kiscégek kiszorulnak a GOP-pályázatokból

A kisvállalatok számára kiírt pályázatok száma csökkent, a pályázatok feltételei szigorodtak, a támogatások mértéke lecsökkent – derül ki az EU Pályázati Központ FigyelőNethez eljuttatott közleményéből.

Az elmúlt három évben (2004-2006) a GOP (Gazdaságfejlesztési Operatív Program) elődjéhez, a GVOP-hoz (Gazdasági Versenyképesség Operatív Program) beadott pályázatok 91,5 százalékát a kkv-szektor nyújtotta be.

2007-től viszont a kkv-k számára soha nem látott szigorított kritériumok mellett rendkívül alacsony forrás áll majd rendelkezésre fejlesztéseik megvalósításának támogatására. Ráadásul ezek korábban a vissza nem térítendőeket jelentették, most pedig a tervek szerint a visszatéritendő és a „grátisz” aránya 60:40 százalékos lesz. A rendelkezésre álló keretek nagysága vitatható, de tény, hogy a tervezett kritériumok mellett kevés pályamű beérkezésére lehet számítani.

Technológiai fejlesztés

A Mikro- és kisvállalkozások technológiai fejlesztése című pályázat (kódszám: GOP-2007-2.1.1/A) benyújtásával eszközbeszerzésre lehet vissza nem térítendő támogatást elnyerni 1-5 millió forint értékben. A támogatás mértéke maximum 30 százalék lehet. Míg 2004-ben 50 százalék, 2005-2006-os években 35 százalék volt ugyanez. Az elmúlt évben több vállalkozó azért nem adott be pályázati igényt, mert bízott abban, hogy az óriási eurómilliárdos forrásból ismét nagyobb támogatási mérték juthat a vállalkozóknak.

Komplex vállalati technológiafejlesztés

Komplex vállalati technológiai fejlesztésre a kis- és középvállalkozások (kódszám: GOP-2007-2.1.1/B) a pályázat segítségével 5-50 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek. A támogatás mértéke 30 százalék. A pályázat különböző elemei korábban önállóan is pályázhatóak voltak, míg erre jelen tervezetben nincs lehetőség.

Amennyiben a jogcímek mégis önállóan is pályázhatóak lesznek, akkor fontos szem előtt tartani, hogy a minimális támogatás 5 millió forint. Ez a 30 százalékos támogatás mellett minimálisan 15 millió forintos beruházást jelent. A mikro- és kisvállalkozások esetében azonban alig találkozunk olyan pályázóval, aki 15 millió forint értékben tudná alkalmazottait képezni vagy tanácsadó céget igénybe venni.

Komplex vállalati technológiafejlesztés

Komplex vállalati technológiafejlesztés (kódszám: GOP-2007-2.1.1/C) pályázattal a beszállítók és exportorientált vállalkozások 50-500 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek. A 30 százalékos támogatási arány egyértelművé teszi, hogy középvállalkozások és nagyvállalatok nyújthatják majd be pályázatukat.

Munkahelyteremtő komplex beruházások kicsiknek

Munkalehetőségteremtő komplex beruházások támogatása a hátrányos helyzetű kistérségekben a kis- és középvállalkozások számára (kódszám: GOP-2007-2.1.2./B) A pályázat segítségével 5-50 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek a kis- és középvállalkozások. Mivel hátrányos helyzetű kistérségek támogatására szolgál a pályázat, ezért a támogatás mértéke 40 százalék.

És nagyoknak

Munkalehetőséget teremtő komplex beruházások támogatása a hátrányos helyzetű kistérségekben (kódszám: GOP-2007-2.1.2./C) pályázattal a beszállítók és az exportorientált vállalkozások 50-500 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek. Pályázati anyagot a mikro-, kis-, közép- és nagyvállalatok mérettől függetlenül nyújthatnak be, azonban a projekt méretéből és a 40 százalékos maximális támogatási mértékből kiderül, hogy várhatóan leginkább középvállalkozások és nagyvállalatok beveznek majd be pályázatokat.

Közép-Magyarország kivétel

A Közép-magyarországi Operatív Program külön pályázati forrást kap, mivel a GOP pályázataira nem készülhet olyan projekt, mely Budapesten vagy Pest megyében valósul meg.

A Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése (kódszám: KMOP-2007-1.2.1/A) nevű pályázat segítségével eszközbeszerzésre lehet vissza nem térítendő támogatást elnyerni 1-5 millió forint értékben. A Komplex vállalati technológia fejlesztése (kódszám: KMOP-2007-1.2.1/B) pályázattal 5-50 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek a vállalkozások. Mértéke mindkét pályázatnál Budapesten 25 százalék, Pest megyében 30 százalék.

A TÁMOP (Társadalmi Megújulás Operatív Program) TÁMOP-2.1.3./07/1 számú pályázat kerete egymilliárd forint. A jelenlegi tervezet értelmében meghatározott képzések megvalósítására, kizárólag akkreditált intézmény által nyújtott képzés vehető igénybe, és a képzés kizárólag OKJ-s vagy akkreditált képzés lehet.

Az EU Pályázati Központ úgy véli, hogy a megjelölt képzéstípusok messze nem fedik le teljes körűen egy vállalkozás kézésigényét. Ki az, aki szerint egy munkavállaló tárgyalástechnikai vagy értékesítési tréningen szerzett tapasztalata nem javítja a vállalkozás forgalmát?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik