Üzleti tippek

Összevonások az MTV-ben

Összevonnák a Magyar Televízió (MTV) regionális és hírfőszerkesztőségét. Az ezzel kapcsolatos elképzelésekről a menedzsment kedden tájékoztatja a közalapítvány kuratóriumi elnökségét.

„A munkaszervezet folytatódó korszerűsítésének jegyében” tervezett lépés „logikus, hiszen mindkét főszerkesztőség döntően hírműsorokat készít” – jegyezte meg Holub Katalin, hozzátéve, az összevonás után „egységes irányítás alatt, költséghatékonyan, és ugyanolyan minőségi újságíró-szakmai szempontok szerint” készülhetnek a regionális és országos híradók.

Elmondása szerint jelenleg kétszer akkorák egy műsorperc előállítási költségei a regionális főszerkesztőségben, mint a hírfőszerkesztőségben, s míg az előbbiek a műsorfolyam egy százalékát adják, addig a költségek tizede jut rájuk.

A menedzsment elképzelései szerint a hírfőszerkesztőség irányítaná a három saját, tevékenységét megújító vidéki stúdió – a szegedi, a pécsi és a miskolci – munkáját, míg a budapestit „magába olvasztja a központi Híradó”; s ettől a lépéstől rögtön megtakarítást is várnak. Például oly módon, hogy „egy-egy fővárosi rendezvényen két MTV-s stáb már nem lesz jelen”.

A debreceni és a soproni regionális hírműsorok továbbra is külső gyártásban készülnének – közölte a szóvivő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik