A Miniszterelnöki Hivatal szerződést kötött a március 15-i nemzeti ünnep központi állami rendezvényeinek megszervezésére és lebonyolítására kiírt közbeszerzési eljárás nyertesével.
Kritizálja a gazdasági tárcát a fejlesztési ügynökség a közlekedési és energetikai operatív programok előkészítésének hiányosságai miatt, így négyezermilliárd forint uniós pénz felhasználása kerülhet veszélybe – írja a Népszabadság.
Összesen 13,54 millió forint hulladékgazdálkodási bírsággal sújtotta az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség a Bazax Kft.-t, amely engedély nélkül gyűjtött hulladékot Magyarországon.
Pénzügyi, ár- és minőségi okokra hivatkozva nem köt 2007-től újabb szerződést magyarországi partnerével a svéd Electrolux európai beszállítói szervezete. Helyüket olasz és lengyel szállítók vehetik át – értesült a Világgazdaság.
Toleráns, családbarát munkahelyet keresnek azok a nők – ritkábban férfiak –, akik néhány év kihagyás után térnek vissza a munkába. Új állást találni nem könnyű, de a régit megtartani sem: van olyan munkáltató, amely kíváncsi arra, hogyan védekezik a nő.
A CA-IB Zrt. vezette Pro Cargo konzorcium nyerte a MÁV Cargo Zrt. privatizációjában közreműködő tanácsadó kiválasztására kiírt tendert - közölte a MÁV csütörtökön.
Az adórendszert a következő években egyszerűsíteni kell, az adónemek közül a jövedelmet terhelő adókat vissza kell szorítani, helyettük a vagyoni típusú, illetve a forgalmi adókra kell helyezni a hangsúlyt - mondta Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst and Young adóigazgatója csütörtökön Budapesten, a svájci kereskedelmi kamarának a feketegazdaság lehetséges visszaszorításáról szóló üzleti rendezvényén.
A 12 havi célárfolyamot lefelé, befektetői ajánlását viszont felfelé – tartásról felhalmozásra – módosította az Erste Bank iparági elemzője. Az új Richter-célár 46 310 forint lett. Az elemzés szerint a rosszul sikerült gyorsjelentést túlreagálták a befektetők.
Tisztújító közgyűlést tartott a Piackutatók Magyarországi Szövetsége 2007. február 13-án, amelyen tisztségviselőket választottak a szövetség testületeibe.
A magyarországi biztosítótársaságok közül az Allianz érte el a legnagyobb díjbevételt 2006-ban: a biztosítókhoz befizetett minden ötödik forint az Allianz kasszájába érkezett. Nem változott ugyanakkor a díjbeszedési verseny helyezési sorrendje az élbolyban - állapítható meg a MABISZ honlapjára felkerült táblázatokból.
Legkésőbb ma le kell adniuk szándéknyilatkozatukat azoknak a dolgozóknak, akik azt szeretnék, hogy a munkáltatójuk készítse el személyi jövedelemadó bevallásukat. Az ekhózó dolgozók nem kérhetik a munkáltatói adómegállapítást, a törvény szerint ők csak önadózók lehetnek.
Ahogy közeledik a világ teljes összeomlása, egyre több polgár ébred rá, hogy emberfeletti képességekkel rendelkezik – legalábbis a TV2 legújabb sorozatában. Repülő emberek és időt megállító asszonyok a képernyőn.
A Pedersen & Partners, az egyik legnagyobb közép-kelet-európai személyzeti és vezetőkiválasztó tanácsadó cég partnerré és társtulajdonossá nevezte ki két vezetőjét.
A Synergon az elmúlt hónapokban elvégzett átvilágítástól azt reméli, hogy átláthatóbban és hatékonyabban működő szervezet jön létre – mondta Jeszenszky Zoltán, a Synergon Informatika Nyrt. igazgatóságának elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
Az egy éve működő Lépj egyet előre! program keretében eddig 12 500-an kezdhettek el valamilyen tanfolyamot, elsősorban olyanok, akiknek eddig semmilyen képzettségük nem volt.
A Pénzügyminisztérium (PM) prognózisa szerint februárban – önkormányzatok nélkül – 252,2 milliárd forint államháztartási hiány várható – mondta Tátrai Miklós, a szaktárca államtitkára a PM csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
A Pannon GSM Távközlési Zrt. tavalyi árbevétele 194,66 milliárd forint volt, ami 3,3 százalékos növekedés 2005-höz képest – derül ki a társaság 2006-os eredményeit ismertető csütörtöki budapesti sajtótájékoztató írásos anyagából.