FN

Csaknem egy forinttal gyengült az euró a forinthoz képest hétfőn délelőtt a bankközi devizapiacon: most reagált érdemben először a magyar deviza Simor András jegybankelnöki jelölésére. Elemzők enyhébb monetáris politikára számítanak, és attól sem tartanak, hogy a központi bank következő elnöke jegybanki tapasztalatok nélkül veszi át az MNB irányítását.
2007. 02. 19. 11:45
Ismét kiírható a távmunkahelyek létesítését támogató pályázat, a Munkaerőpiaci Alap Irányító Testülete (MAT) legutóbbi ülésén több mint 500 millió forintos keretet hagyott jóvá ehhez – olvasható a Szociális és Munkaügyi Minisztérium honlapján.
2007. 02. 19. 11:40
Rövid időn belül elkészül a kis- és középvállalkozás-fejlesztési koncepció alapján az intézkedési terv, amely meghatározza a fejlesztési programokat – mondta Kállay László, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) vállalkozásfinanszírozási főosztályának vezetője.
2007. 02. 19. 11:35
Az idén kötelezővé tett elektronikus adóbevallás keretében február 15-ig összesen 3,5 millió bevallás érkezett az APEH-hez, ami azt jelzi, hogy sikeresen vizsgázott a rendszer - mondta Veres János pénzügyminiszter, a hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
2007. 02. 19. 11:20
Az adócsalások évente 200-250 milliárd euró kárt okoznak: ennek jó része az áfacsalásokból adódik, de jelentős adóbevételtől esnek el a tagállamok az alkohol- és cigarettacsempészet miatt is – jelentette ki Kovács László adóügyi biztos.
2007. 02. 19. 09:48
A magánosítás nyomán túlkoncentrált, latin-amerikai típusú tulajdonszerkezet jött létre hazánkban. A viszonylag kevés tulajdonos így politikai alkukkal tartja fenn, vagy teszi nyereségessé cégét. Ez, és a tudatos nemzetstratégia hiánya okozza, hogy Magyarország a globalizáció árnyoldalait ismerhette meg a rendszerváltás óta.
2007. 02. 19. 09:06
Szűkülő forrásokból gazdálkodnak a nemzeti parkok. Egyes helyeken ráadásul a bevételnövelés szempontjai és a lazuló ellenőrzés alapvető értékeket veszélyeztetnek.
2007. 02. 17. 16:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 241,07 pontos emelkedéssel, 24 257,82 ponton zárt pénteken, a csütörtöki záró értékhez képest ez 1,00 százalékos erősödés.
2007. 02. 16. 18:53
Elkészült a televíziózás és rádiózás digitális átállásának stratégiai előterjesztése a kormány részére, a dokumentum részleteiben a Miniszterelnöki Hivatal honlapján tekinthető meg.
2007. 02. 16. 17:04
Az államháztartás szezonálisan kiigazított nettó finanszírozási igénye - az államháztartási hiány - 2006 negyedik negyedévében a GDP 9,8, az év egészében 8,9 százalékát tette ki, év végén a névértéken számított, konszolidált bruttó (maastrichti) államadósság a GDP 65,7 százaléka volt - hozta nyilvánosságra az előzetes adatok alapján a Magyar Nemzeti Bank pénteken.
2007. 02. 16. 16:58
Simor Andrást, a Deloitte vezérigazgatóját jelölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöki posztjára Gyurcsány Ferenc miniszterelnök péntek délután. Az érdekes időzítésű bejelentés a piacokat nem lepi meg, elemzők szerint az új MNB-elnök nem változtat érdemben a monetáris politikán és vezetésével a Monetáris Tanács vélhetően nyáron csökkenti az irányadó kamatot.
2007. 02. 16. 16:44
Felfelé módosította pénteken az Európai Bizottság az Európai Unióban idén várható gazdasági növekedés ütemét, egyszersmind lefelé módosította az inflációt a kőolaj árának csökkenése miatt.
2007. 02. 16. 14:58
Az elmúlt hét évben mintegy 100 milliárd forintnyi kárt okoztak a költségvetésnek a kartellező cégek, amelyek összesen legalább 142 milliárd forintnyi kárt okoztak a fogyasztóknak.
2007. 02. 16. 12:28
Tavaly 2,401 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az egy évvel korábbi 2,364 milliárd forintos profit után. A társaság árbevétele és költségei is jelentősen nőttek.
2007. 02. 16. 11:28
A tavalyi, több mint kétmillió élelmiszer-biztonsági vizsgálat nyomán elmondható, hogy a magyar élelmiszerek biztonságosak, a magyar árukkal kapcsolatban elenyésző az élelmiszer-biztonsági kifogás – mondta Benedek Fülöp, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára pénteken.
2007. 02. 16. 11:15
A szállodák átlagosan 40 százalékos szobakapacitás-kihasználtsággal működtek januárban, ez egy százalékkal alacsonyabb a tavalyinál – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
2007. 02. 16. 10:23
Olvasói sztorik