Ismét mesterséges termékenyítést hajtottak végre Lulun, a fővárosi állatkert szélesszájú orrszarvúján, amely egy hónapja adott életet a világ első mesterségesen fogant orrszarvúbébijének.
A következő időszakban a magyar gazdaság kitörési pontja az európai uniós fejlesztési források hatékony felhasználása és a kis- és középvállalkozói szektor fejlesztése lehet - hangoztatta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke csütörtökön az MKIK rendkívüli elnökségi ülésén, amelyen részt vett Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke is.
Az ENSZ agrárfővárosává válik Budapest azt követően, hogy a FAO európai központja mellett a magyar fővárosba költözik a mezőgazdasági és élelmezési világszervezet szolgáltató központja is – jelentette ki Gráf József csütörtökön Gyöngyösön.
A privatizációs szervezet igazgatósága jóváhagyta az orosz AirBridge Zrt.-vel a Malév eladására vonatkozó szerződést, így az már csak aláírásra vár. Az AirBridge méretes tőkeinjekcióval, és orosz utasdömpinggel állítaná talpra a megroggyant magyar nemzeti légitársaságot.
Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program végrehajtására 2013 végéig mintegy 5 milliárd euró, azaz 1250-1300 milliárd forint áll rendelkezésre – hangoztatta a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára a Magyar Tudományos Akadémián tartott szakmai tanácskozáson.
Kartellezés miatt összesen 750 millió eurós bírságot szabott ki az Európai Bizottság tíz gázszigetelésű nagyfeszültségű elektromos kapcsolókat gyártó vállalkozásra.
Az érdekképviseleteknek azt kellene elérniük, hogy az alkotmány rögzítse kormányzati kötelezettségként a társadalmi, gazdasági érdekképviseletekkel való együttműködést – mondta Sárközy Tamás egyetemi tanár a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) érdekegyeztetésről rendezett fórumán csütörtökön, Budapesten.
Minden négy hazánkba látogató külhoni közül három mindössze egy napot tölt Magyarországon, a többiek átlagosan 7,7 napig maradnak. A kedvezőtlen arány ellenére a külföldiek által Magyarországon eltöltött idő 6 százalékkal nőtt 2006-ban, igaz mindössze 5 százalékkal költöttek többet, mint 2005-ben – derül ki a KSH legfrissebb közleményéből.
Akár az egy-, akár a több-, biztosítós egészségügyi rendszer mellett dönt a kormány, az OEP mindenképp részvénytársasággá alakul – derül ki a Népszabadság birtokába került tervezetből. Ez megkönnyítené a privatizációt, ha a kormány emellett döntene.
Hasonló minőségű döntésekre lenne szükség, hogy rendbe jöjjön az ország - mondja Simor András jegybankelnöki jelöléséről az Albacomp Számítástechnikai Zrt. vezérigazgatója, akinek cége a minap „fapados” vizitdíj-automatával rukkolt elő.
Szomorújáték című írásuk (Figyelő, 2007/5. szám) indított arra, hogy megosszam Önökkel a Budapesti Operettszínház működésével kapcsolatos néhány gondolatomat.
Nyugat-Európában több étterem és kávézó működik, amely a fogyatékosokat nem csak társadalmi felelősségvállalásból, hanem az üzleti stratégia részeként foglalkoztatja.
Ha csak valaki nem Mongólia sztyeppéinek valamely legeldugottabb zugában él, aligha volt esélye rá, hogy ne értesüljön az ENSZ klímaváltozást vizsgáló bizottságának minap közzétett jelentéséről. Habár talán még oda is eljutottak az újságok drámai hangvételű beszámolói arról, hogy az anyag konklúziója szerint a globális felmelegedés súlyosabb, mint gondoltuk, ezért mielőbbi határozott cselekvésre van szükség.
Egyetemista korom óta volt egy álmom - mondja váratlanul Szapáry György, miután már vagy egy órája beszélgetünk. Eszembe nem jutott volna róla, hogy álmodozó típus. Sokkal inkább a megbízhatóság, kiszámíthatóság és a stabilitás ugrik be vele kapcsolatban - mintha már a megjelenésével is azt üzenné, amit a gazdaságpolitikán a leginkább számon kér.