FN

Alaptermészet és sok tanulás teszi a jó vezetőt, de ritka az, aki mindegyik kívánalomnak megfelel – állítja a Budapest Bank pénzügyi igazgatója. Malárik Pálcza Edit már 27 évesen két gyárat igazgatott, és azóta is különböző vezetői pozíciókat tölt be a cégcsoportnál. Állítja, a munka és a magánélet igenis összeegyeztethető, bár szükség van a nagymama és a kollégák segítségére is.
2007. 02. 27. 12:35
A szerdán induló tavaszi rendezvénysorozaton az új trendekről, a munkaügyi változásokról és az orientációs programokról is beszélgethetnek a HR-szakemberek. A részvételi díjuk ezúttal is Lotz Károly és Than Mór festményeinek restaurálását segíti.
2007. 02. 27. 11:43
Minden eddiginél hamarabb érkezett a Somogy megyei Vörsre Charlie, a település korai visszatéréséről híres gólyája. A helyiek szerint ez azt jelenti, hogy hamarosan kitavaszodik.
2007. 02. 27. 10:33
A Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX 24 105,72 ponton nyitott, amely 108,82 pontos gyengülést jelent a hétfői záró értékhez képest. A Raiffeisen Bank elemzője mérsékelt ármozgásokra számít kedden.
2007. 02. 27. 10:03
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Programjának (GOP) irányító hatósága pontosította az árbevételképletet a meghirdetett öt pályázati kiírásánál. Az új képlet mától megtalálható a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján – értesült a Világgazdaság.
2007. 02. 27. 08:40
Orosz és ukrán nagyvárosokban közösen létesítendő szupermarketekről tárgyal márciusban az ukrán Nemiroff Holdinggal a CBA Kereskedelmi Kft. – írja a Világgazdaság.
2007. 02. 27. 08:32
Ausztrália példáját követve betilthatja a hagyományos izzók használatát az unió, ha az Európai Bizottság elfogadja a német környezetvédelmi miniszter javaslatát – írja a Világgazdaság.
2007. 02. 27. 08:24
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 57,09 pontos emelkedéssel, 24 214,54 ponton zárt hétfőn. A pénteki záró értékhez képest ez 0,24 százalékos erősödés.
2007. 02. 26. 18:14
A bér egyszeri felvételének bankköltségét a munkaadó állja, a szabadságok negyede vihető át a következő évre és a fővállalkozó felelős a feketemunkáért – áll a munkaügyi miniszter törvényjavaslatában.
2007. 02. 26. 17:47
Lengyelország fontolóra veszi egy nagyobb eurókötvény-csomag kibocsátását, ha a Párizsi Klub hitelezői beleegyeznek, hogy Varsó a határidőnél korábban törlessze adósságát - közölte a lengyel pénzügyminiszter-helyettes.
2007. 02. 26. 17:10
A Védegylet nyílt levélben kéri a kormányfőt: mondja el, milyen gyökeres fordulatról értesült a hétvégén a Rába habzása és a heiligenkreuzi szemétégető ügyében, amely alapján úgy véli: semmi ok aggodalomra.
2007. 02. 26. 15:53
Az Európai Bizottság hamarosan az Európai Bíróság elé citálhatja Lengyelországot, amiért Varsó az előzetes figyelmeztetések dacára is folyamatosan megsérti az élőhelyek védelméről szóló közösségi rendelkezéseket.
2007. 02. 26. 14:40
Olvasói sztorik