FN

az Európai Unió alapelvei közé tartozik. Szépen hangzik, egészen addig, amíg betartják. Márpedig úgy fest, kirívó példáját fogja Magyarország is bemutatni annak, hogy ezen elvekkel ellentétes törvényt alkosson.
2007. 09. 06. 08:00
Mély válságba került 1990-et követően a magyar gazdaság a múltból örökölt problémák, az átalakulással járó nehézségek és a külgazdasági feltételek megváltozása miatt.
2007. 09. 06. 08:00
Sikeres cégvezetőből a napi hajszától eltávolodó tanácsadóvá válik Temesfői István, a Globus Zrt. elnöke, miután tavaly eladta egy francia befektetőnek a konzervgyár többségi tulajdonát. Új vállalkozásokat is indít ugyan, ám az eldurvult hazai közállapotoktól megcsömörlötten „magyar” helyett egyre inkább „európainak” tartja magát.
2007. 09. 06. 08:00
Több ok miatt emlékezetes nemzedékem és a nálunk idősebbek számára 1968. Január elsején bevezették az új gazdasági mechanizmust, májusban diáklázadás tört ki Párizsban, amely több európai nagyvárosra átterjedt, s végül augusztus végén a magyar hadsereg alakulatai is részt vettek az „emberarcú szocializmus” csehszlovák kísérletének leverésében.
2007. 09. 06. 08:00
Kicsit rendhagyó, kicsit hétköznapi - öt évtized naplóbejegyzései, fotói és egyéb kortörténeti relikviái a Magyar famíliától, amely épp annyira átlagos és egyedi, mint a legendás folytatásos rádiójáték 2,5 ezer epizódot megélt Szabó családja.
2007. 09. 06. 08:00
A gazdasági nehézségek hatására Kádár és a pártvezetés többsége az 1970-es évek utolsó harmadában az 1972–73 körül hazai és szovjet nyomásra leállított reformfolyamat újrakezdése mellett döntött.
2007. 09. 06. 08:00
Kifulladni látszik a BKV reformja, így kérdésessé vált, hogy jövőre nullszaldóssá tehető-e a súlyosan veszteséges társaság.
2007. 09. 06. 08:00
Az oligarchikus rendszert világra segítő orosz utat járhatatlannak, a magyar és a lengyel modernizációt ígéretesebbnek ítéli, de győztest még nem hirdet az örmény származású kutató.
2007. 09. 06. 08:00
Az amerikai jelzálogpiacokról indult felfordulást a Magyar Nemzeti Bank kamatpolitikája is meg­érzi. Csökkentés ugyan várható, ám annak mértékéről és időzítéséről erősen eltérőek a várakozások.
2007. 09. 06. 08:00
Sokan hittük, hogy a nyolcvanas évek azért nem kezdődik el, mert a hetvenes évek utolsó napja egyben a világvégét jelenti. A hetvenes években annyi minden történt ugyanis, hogy a nyolcvanas évekre nem maradt semmi. Akkor meg minek jöjjön el, kinek jó a sötét a moziban, ha arról a bizonyos gyöngyvászonról nem verődik vissza az életet jelentő fény.
2007. 09. 06. 08:00
A Kádár-korszak utolsó gazdasági reformjai a piacgazdaság működési feltételeinek megalapozását célozták. A veszteséges vállalatok felszámolását lehetővé tevő csődtörvény 1986 szeptemberében jelent meg, decemberben alakultak meg az első kereskedelmi bankok, és 1988. január elsején léptek életbe az új adórendszerrel foglalkozó törvények.
2007. 09. 06. 08:00
Számos élőlény gén-építőköveinek sorrendjét sikerült már meghatározni a különböző genomprogramok keretében, így teljes sok baktérium, az ember, egyes rágcsálók génkönyvtára, de bizonyos növényeké is, például a kukoricáé vagy a rizsé.
2007. 09. 06. 08:00
Az olajválságként ismert jelenség az izraeli győzelemmel végződött negyedik arab–izraeli háborúval kezdődött 1973-ban. Az Izraelnek nyújtott amerikai segítség miatt az arab olajtermelők egyrészt csökkentették termelésüket, másrészt drasztikusan emelték áraikat. Az olaj világpiaci ára az 1970-es évek közepére megnégyszereződött, majd később még tovább emelkedett.
2007. 09. 06. 08:00
Megszabadulni a Szovjetunió, illetve Oroszország befolyásától, s csatlakozni az euroatlanti szervezetekhez - ezek voltak a rendszerváltással egyidejűleg kialakított új magyar külpolitikai doktrína legfőbb céljai.
2007. 09. 06. 08:00
A közép- és kelet-európai gazdaság sokkal jobban integrálódott Európába, mint hinnénk - derül ki a Deloitte és a Figyelő régiós vállalati toplistájából
2007. 09. 06. 08:00
Fontos tanulsága volt a Kádár-korszak gazdasági reformjainak, hogy az állami tulajdon magánosítása nélkül a kapitalista típusú gazdálkodás hatékonysága nem biztosítható. Az állami szektor privatizációja ezért már a rendszerváltás előtt, az 1988-as társasági és az 1989-es átalakulási törvény alapján megkezdődött.
2007. 09. 06. 08:00
Egyre nagyobb arányban vásárlunk saját kereskedési márkás terméket, állítják a FigyelőNetnek nyilatkozó szakértők. A piac is ezen termékek palettájának bővítése felé mozdul el: a Tesco kedden jelentette be, hogy összesen 1200 darabbal növeli saját márkás termékeinek számát, és ezzel a magasabb minőség felé fordul. A márkaszövetség szerint azonban a piacvezető márkáknak óriási előnyük van a kereskedelmi láncok márkái előtt, mégpedig az, hogy bárho
2007. 09. 06. 07:00
Olvasói sztorik