Kétes dicsőségre is szert tett Magyarország: Kelet-Európa 500 legnagyobb cége közül két itteni termelte tavaly a leghatalmasabb üzemi veszteséget (EBIT, vagyis kamat- és adófizetés előtti eredmény). „Aranyérmes” a MÁV, amely több mint háromszor akkora negatívumot hozott össze, mint a nála egyébként kétszer nagyobb lengyel vasút, a PKP. Az „ezüstérmet” pedig az E.ON Földgáz Trade vitte el, vagyis a Mol korábbi gázüzletága, amelytől éppen a szabályozás által okozott hatalmas veszteség miatt szabadult meg a magyar olajtársaság.
E negatív rekordtól eltekintve azonban nincs szégyenkeznivalónk a Deloitte és a Figyelő által az idén először összeállított régiós toplista láttán: a felkerült vállalatok 13 százaléka (65 társaság) magyar illetőségű. Ennél nagyobb arányt csak Lengyelország (37 százalék) és Csehország (16 százalék) tud felmutatni, míg a nálunk jóval nagyobb Ukrajna részesedése megegyezik a miénkkel. E négy országból került ki tehát a listán szereplő cégek csaknem négyötöde.
A rangsorban gyakran visszaköszönnek nevek, hiszen a lista szereplőinek túlnyomó többsége multinacionális cég leányvállalata, s ugyanazok a befektetők jelentek meg a régió különböző országaiban. A listán az állami cégek aránya mindössze 10 százalék, 12 százalékukat jegyzik a tőzsdén, s csupán 6 százalékukat alapította, s „nevelte fel” egyéni befektető. „A régió gazdaságai a nagyvállalatokon keresztül rendkívüli mértékben integrálódtak az európai gazdaságba” – vonja le a következtetést Seres Béla, a Deloitte partnere, a pénzügyi tanácsadás regiós vezetője.
Mint hozzáteszi, a vállalatok túlnyomó többsége direkt integrációban működik globális cégekkel. A befektetők kiléte és a vállalatok jellege, eredményessége is nagyon hasonló. Például a US Steel ugyanúgy megtalálható Szerbiában, mint az uniós tagállam Szlovákiában, vagy a Deutsche Telekom Horvátországban és Magyarországon. „Az integráció különösen erős a banki, biztosítói szférában és az energetikában” – mondja Seres Béla.
„Eddig úgy látszott, vannak modellszerű eltérések a régión belül, mondjuk a visegrádi országok és a Balkán között. Ma már ez nem ilyen egyértelmű” – vélekedik Szanyi Miklós, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa. Románia például teljesítette az uniós csatlakozás feltételeit, ami egy modell átvéte-lét jelenti. S ha a szerbek képesek lesznek leszámolni a múltjukkal, gazdasági szempontból szintén meglesz a lehetőségük a csatlakozásra. A globalizáció a régió minden zugában hat, nemcsak a termékek és a cégek jelennek meg, hanem a gazdaság működésének logikája is hasonlóvá válik. „Fejlettségbeli különbségek azért mindig lesznek” – jegyzi meg a kutató. Ilyen eltérésekre utal például a „vezető” négy ország között az, hogy Ukrajna óriásai elsősorban a természeti kincsekre alapoznak: többségük olaj- vagy bányavállalat. Ezzel szemben a „hármak” élbolyát főként a működőtőke-befektetések húzták, s közülük több társaság azonos anyacéggel büszkélkedhet. „Ez azt jelzi, hogy az elmúlt szűk két évtizedben e három országban a multik a gazdaság szerves részévé váltak. Az árbevételük stabilan nőtt az elmúlt három évben, miközben a létszámban nem voltak nagy változások, tehát megtelepedett vállalatokról van szó” – mutat rá Czakó Erzsébet, a Budapesti Corvinus Egyetem Vállalatgazdaságtan Intézetének igazgatója. Úgy véli, ezek továbbra is odafigyelést érdemelnek a gazdaságpolitikától, miközben nyilván lesznek körükben cserék is.
Ezt a mozgást lehet olyan irányba terelgetni, hogy nagyobb hozzáadott értéket létrehozó, jobban fizető munkahelyek keletkezzenek. Ugyanakkor Lengyelországnak, Csehországnak és Magyarországnak más közös feladata is van: ideje lenne felnevelni a belföldi központú, belföldi irányítás alatt álló multikat, amelyek a belső piacra építve alakítják ki a stratégiájukat. „A gazdaságpolitikának figyelnie kellene a növekedésorientált, külföldre tekintgető belföldi vállalatokra, de ez jelenleg nincs így” – hangsúlyozza Czakó Erzsébet. Pedig lenne mire odafigyelni; ilyen cég például a regionális szerepre törő Waberer’s, amely most még lemaradt az 500-as listáról, ám ha továbbra is hozza szokott évi 20 százalékos növekedését, jövőre akár már fel is kerülhet. Azt, hogy saját szektorában nagy cégről van szó, mutatja, hogy az 500-as klubba egyetlen logisztikai vállalkozás került be, az észt Transtrade.
Magyar cégek egyébként 80 milliárd forint feletti árbevétellel tudtak felkerülni a Régiós 500 listára. Ezek nálunk is jobbára multik érdekeltségei, ritka közöttük az olyan hazai gyökerű cég, mint például a Richter. Ez egyébként szintén az egész régióra jellemző. „Lengyelország számít csak kivételnek, az ottani tőkepiaci feltételek miatt náluk van a legtöbb olyan társaság, amely önálló, független irányítás mellett tőzsdére tudott menni” – mutat rá Seres Béla.
A régió két legnagyobbja azonban helyi központú, tőzsdén jegyzett, külföldön terjeszkedő cég: az első a PKN Orlen, a második a Mol – mindkettő az olajszektorból. A Mol becsületére legyen mondva, hogy nyereségesség szempontjából már megelőzi lengyel szektortársát, s vezeti az adózott eredmény alapján készített toplistát. „Az, hogy a Mol 25 százalékos sajáttőke-arányos üzemi eredményt produkál, igazolja, hogy értéket teremt a részvényesei számára” – vonja le a következtetést Czakó Erzsébet, a jelenlegi OMV-Mol párharcra utalva.
A Régiós 500-ban csak a PKN Orlen és a Mol ért el 10 milliárd euró fölötti árbevételt, a harmadik helyezett cseh Skoda már „csak” 7,3 milliárd eurót produkált. Ez betudható az ágazati hovatartozásnak is. „A világon mindenütt az olaj- és gázipar, valamint az energiatermelés- és szolgáltatás cégei a legnagyobbak, ez az iparág méretgazdaságosságából adódik” – mutat rá Szanyi Miklós. E szektorokban előnyben vannak azok a cégek, amelyeknek nagyobb a belső piacuk, s ez ismét a Molt dicséri: a régiós terjeszkedés révén szépen növekedni tudott.
A cseheknél viszonylag kiegyenlített a mezőny: a listán lévő cégek 30 százaléka ért el 1 és 5 milliárd euró közötti árbevételt, míg a magyar, lengyel és ukrán vállalkozásoknak csak a 25 százalékáról mondható el ugyanez. „Ez azt sejteti, hogy Csehországban több cég képes a nemzetközi terjeszkedésre is” – vélekedik Czakó Erzsébet. A régiós nagyok mindazonáltal világméretekben még kicsinek számítanak: közülük csak a PKN Orlen került fel a Forbes nemrégiben publikált 500-as listájára.
A legnagyobb 50 bank között mindössze egy olyan található, amely nem stratégiai befektető érdekeltsége: a budapesti értéktőzsdén jegyzett OTP, s ez mindjárt vezeti is a listát (mellette még további 6 hazai pénzintézet is befért az első félszáz közé). A pálmát azáltal vitte el, hogy terjeszkedett a régióban, s így számait a leánybankjai is hizlalják.
A bankszektornak egyébként tavaly igen jól ment a térségben: az összesített eszközállomány euróban számolva 22 százalékkal nőtt, az átlagos sajáttőke-arányos megtérülés pedig 20 százalékos volt. A biztosítók 50-es listáját 6 magyarországi szereplő kapott helyet; közülük az Allianz Hungária jutott legmagasabbra, az 5. pozíciót szerezve meg.
 |
A mezőny
A Régiós 500 Közép- és Kelet-Európa vállalatait térképezte fel. Oroszország kimaradt a sorból, mert egyrészt mérete sokkal nagyobb, mint a többieké, másrészt ott a GDP jóval nagyobb hányadát termelik meg hatalmas nyersanyag- és energiacégek, ami torzította volna a képet. Így a Deloitte és a Figyelő felmérése 18 országra terjedt ki: Albánia ◆ Bosznia és Hercegovina ◆ Bulgária ◆ Csehország ◆ Észtország ◆ Horvátország ◆ Lengyelország ◆ Lettország ◆ Litvánia ◆ Macedónia ◆ Magyarország ◆ Moldova ◆ Montenegró ◆ Románia ◆ Szerbia ◆ Szlovákia ◆ Szlovénia ◆ Ukrajna. |
|
|
|
|
