FN

A Mol igazgatósága elutasította az OMV megkeresését, amelyben a magyar cég felvásárlását célozta meg – tette közzé pénteki döntését a magyar olajipari vállalat hétfőn a BÉT hivatalos honlapján.
2007. 07. 16. 08:43
A teljes hiteldíjmutatóra (THM) vonatkozó kormányrendelet számos kiskaput hagy nyitva, amelyet a bankok előszeretettel ki is használnak. Persze az akciós kamatoknál is érdemes alaposan utána számolni a hitelfelvevőnek.
2007. 07. 16. 07:25
A nemzetközi művészeti élet közel egy évtized alatt átstrukturálódott: sztárok születtek és a műkereskedelemi árak lassan az egekig emelkedtek. Eközben a kormányzatok felismerték, hogy a kultúra kitörési pont, új gazdasági perspektíva is lehet. Sorban jelentik be újabb és újabb múzeumok építését Londonban, Párizsban, Berlinben, Rómában, de még az Arab Emírségben is egyre nagyobb összegeket költenek kultúrára. Azonban a globális művészeti piac 
2007. 07. 16. 07:25
Szerdától új rendelkezéseknek kell megfelelniük a vendéglátó vállalkozásoknak: anyaghányad-nyilvántartást kell vezetnük, jeget külön tárolóedényben kell átadni a vendégnek, lejárt szavatosságú termékeknek tilos a fölhasználása.
2007. 07. 16. 07:04
A Magyar Televízió Zrt.-t (MTV) egymillió forintra bírságolta a Közbeszerzési Döntőbizottság, mert egy közvéleménykutatási tenderen nem biztosította az ajánlattevők esélyegyenlőségét, és az értékelési szempontokat is jogsértően állapította meg.
2007. 07. 16. 06:47
A tőkepiac a Mol OMV általi ellenséges felvásárlásának apropóján kér újra kormányzati segítséget, pedig ma már a két társaság baráti fúziója tűnik valószínűbbnek - utóbbit a magyar kormány sem ellenzi.
2007. 07. 15. 10:53
Hamarosan EU-forrásból nyújtott új kisvállalkozói mikrohitellel, garanciavállalással és tőkefinanszírozással rukkol elő az MFB-csoport e célra alapított holdingkezelő cége.
2007. 07. 14. 13:06
A Monetáris Tanács (MT) június 25-én tartott legutóbbi kamatdöntő ülésén 9 tag, köztük Simor András elnök a 25 bázispontos kamatcsökkentésre, ketten kamattartásra, egy tag pedig 50 bázispontos csökkentésre adta voksát.
2007. 07. 13. 15:25
Július 1-jétől egy éven keresztül hazánk látja el a Roma Integráció Évtizede Program (RIÉP) elnöki feladatait. A 2005-2015 közötti időszakra szóló program nyolc közép- és kelet-európai ország nemzetközi együttműködéséből született, amelynek elsődleges célja, hogy felgyorsítsa a romák társadalmi és gazdasági integrációját, és egyben hozzájáruljon a romákról alkotott kép pozitív irányú átalakulásához.
2007. 07. 13. 15:05
A mostani tervezet rendkívül gyenge, ezért teljesen új energiastratégiára lenne szükség - mondta Olajos Péter, az MDF európai parlamenti képviselője. Az EP-képviselő nyílt levelet küldött a GKM szakállamtitkárának.
2007. 07. 13. 14:32
Az Országos Rádió és Televízió Testület szerint a zenei adóvá vált Petőfi rádió nem tekinthető közszolgálati rádiónak, ezért szabálytalanul működik. A júniustól szinte csak könnyűzenét sugárzó rádió főszerkesztője és az MR elnöke viszont kiáll az új struktúra mellett, és közszolgálatinak tekinti a Petőfit.
2007. 07. 13. 13:25
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint jövőre mind a kőolaj-kitermelési tartalékokban, mind a feldolgozás ütemében „kissé kényelmesebb" lesz az év, mint a tavalyi vagy az idei.
2007. 07. 13. 11:33
Az OTP Bank kötelezettségvállalásával zárult az a versenyfelügyeleti eljárás, amely a bank ellen gazdasági erőfölénnyel való visszaélés gyanújával indult – döntött a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa.
2007. 07. 13. 10:29
A forint, megtartva csütörtökön felvett lendületét, tovább erősödött pénteken nyitáskor, kilenc óra után az eurót 245,40/60 forinton jegyezték az előző nap délutáni 245,65/75 forint után.
2007. 07. 13. 10:21
Elkezdődött a 2007-es Országos HR Benchmark Felmérés. A humánpolitikai kutatás szervezői minél több olyan szervezetet, intézményt és vállalkozást próbálnak elérni, ahol létezhet bármiféle tudatos HR-tevékenység – a cél pedig az, hogy új megoldásokkal szolgálják a HR-es szakemberek munkáját.
2007. 07. 13. 09:00
Olvasói sztorik