Üzleti tippek

Törvénytelenül működik a Petőfi?

admin
admin

2007. 07. 13. 13:25

Az Országos Rádió és Televízió Testület szerint a zenei adóvá vált Petőfi rádió nem tekinthető közszolgálati rádiónak, ezért szabálytalanul működik. A júniustól szinte csak könnyűzenét sugárzó rádió főszerkesztője és az MR elnöke viszont kiáll az új struktúra mellett, és közszolgálatinak tekinti a Petőfit.

A médiatörvény értelmező rendelkezése alapján

Közszolgálati műsor: az a műsor, melyben a közszolgálati műsorszámok meghatározó szerepet játszanak, és amely a műsorszolgáltató vételkörzetében élő hallgatókat, nézőket rendszeresen tájékoztatja közérdeklődésre számot tartó kérdésekről.
Közszolgálati műsorszám: a műsorszolgáltató vételkörzetében (országos, körzeti, helyi) élő hallgatók, nézők tájékozódási, kulturális, állampolgári, életviteli szükségleteit, igényeit szolgáló műsorszám. Közszolgálati műsorszolgáltató: olyan műsorszolgáltató, amelynek működését közszolgálati műsorszolgáltatási szabályzat határozza meg, feladata többségében közszolgálati műsor szolgáltatása, fenntartása alapvetően közpénzekből történik, társadalmi felügyelet alatt áll, alapvető jogait és kötelességeit e törvény állapítja meg.

Az elmúlt hónapban az Országos Rádió és Televízió Testülethez (ORTT) több panasz érkezett a Petőfi rádió új, június elejétől életbe lépett műsorstruktúrája miatt. A panaszosok azt kifogásolták, hogy a közszolgálati adó egész korosztályt zárt ki a rádiózásból azzal, hogy megszüntette az 50 éven felüliek érdeklődésének megfelelő – például ismeretterjesztő, tájékoztató, tudományos, kabaré, magyar nóta – műsorszámokat. Az is felmerült, hogy a Magyar Rádió e csatornájának új műsorszerkezete nem teljesíti a közszolgálatiság feladatát.

Nélkülözi a változatosságot

A testület a panaszok alapján vizsgálatot indított, és megállapította, hogy a Petőfi rádió jelenlegi műsorszolgáltatása ellentétes a – működését meghatározó – Közszolgálati Műsorszolgáltatási Szabályzatának (KMSz) előírásaival. Ennek értelmében például a közszolgálati műsorszámok reklámidő nélkül számított műsoridejének együttesen meg kellene haladnia a teljes műsoridő ötven százalékát. Rögzített feladata lenne e mellett a rádiónak, hogy „változatos műsoraival, a nézetek sokszínűségének bemutatásával kielégítse a hallgatók széles körének, a társadalom valamennyi jelentős csoportjának érdeklődését.”

Az ORTT állásfoglalása szerint ezzel szemben a rádió egész heti műsora nélkülözte a változatosságot, a popzenei szövetet csak néha-néha törte meg egy-egy megszólalás, ismeretterjesztő-, tudományos-, környezetvédelmi-, egészségügyi magazin, portréműsor, stúdióbeszélgetések nem szerepeltek a Petőfi rádió kínálatában.

MR: az ORTT nem lehet cenzor

Such György, a Magyar Rádió elnöke és Csillag János a Petőfi rádió főszerkesztője ugyanakkor csütörtökön a rádió honlapján védte meg az új műsorszerkezetet. Szerintük a zenéből és szövegből, esetenként csak zenéből álló zeneszám, tartozzon akár az úgynevezett könnyűzene, akár az úgynevezett komolyzene tárgykörébe a kultúra részét képezi, ennek nyomán ezek nyilvánossághoz történő közvetítése kifejezetten közszolgálati tartalomnak tekinthető. Különösen igaz ez szerintük olyan zeneszámok sugárzása esetén, melyek más módon a hallgatók számára csupán jelentős anyagi ráfordítással hozzáférhetőek.

A rádió vezetői felhívják az ORTT figyelmét arra, hogy nem a testület dolga értékelni a kultúra különböző részeit. „Amennyiben az ORTT ilyen határozatot hoz, azzal lényegében a rosszemlékű Sanzon Bizottság felállítását kezdeményezi, mely arra lesz hivatott, hogy eldöntse, mely zeneszám méltó a köz figyelmére és így a rádióban történő bemutatásra” – írják az állásfoglalásukban. Hozzáteszik: az ORTT célja nem lehet a kulturális cenzúra bevezetése.

„Nem értünk egyet azzal a felfogással, mely szerint a különböző stílusú zenei számok válogatása, szerkesztése nem tekinthető alkotó munkának és a zeneszámok egymásutánisága nem tekinthető közszolgálati műsorkészítésnek. Szintén értetlenül állunk a közszolgálat azon felfogása előtt, mely szerint a közszolgálati műsorszolgáltatás kizárólag szavakkal, beszéddel, magyarázó szövegekkel lehetne megvalósítható, önálló zenei alkotásokkal pedig nem” – szögezi le Such György és Csillag János.

ORTT: szabálytalan működés

Az ORTT álláspontja szerint a Petőfi rádió nem tesz eleget a sokszínűségnek, igényes szórakoztatásnak és a hallgatók széles rétegét kielégítő műsorszolgáltatásnak, jelenlegi tevékenysége ellentétben áll a kuratórium és a testület által jóváhagyott Szabályzattal.

A vizsgálatról a testület levélben tájékoztatja a Magyar Rádió vezetését, és tájékoztatást kér arról, hogy a Magyar Rádió milyen intézkedéseket kíván tenni a műsorszolgáltatása és a Közszolgálati Műsorszolgáltatási Szabályzat előírásai közötti tapasztalt anomália feloldására.

Az ügy tehát hivatalos levelezéssel folytatódik.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.