Üzleti tippek

Kkv: van rosszabb, mint a papírmunka

Nagy teher az adminisztráció a vállalkozásoknak, ám ennél is nagyobb a romló belföldi konjunktúra.

Egyebek közt a vállalkozások adminisztrációs terheinek csökkentését is célozza az ősszel az Országgyűlés elé kerülő törvénycsomag – mondta a Figyelőnek nemrégiben adott interjújában Veres János pénzügyminiszter.

Egyre több a papírmunka

A Figyelő, a Gazdaság- és Vállalkozáselemző Intézet (GVI) és a Volksbank közös kutatása, a KKV körkép legutóbbi felmérése alá is támasztja ennek szükségessét. Hasonlóan a korábbi értékelésekhez, a megkérdezett vállalkozások továbbra is igen nagy tehernek tartják az adminisztrációt, ráadásul úgy tapasztalják, az utóbbi egy évben nőtt is ennek időigénye.

A különböző adminisztratív terhek jelenleg átlagosan havi 65 órát vesznek igénybe, 14 órával többet, mint egy évvel korábban. A legnagyobb macerának a cégek a kötelező statisztikai adatszolgáltatást tartják, de közel ilyen gyakran említették a munkabérekhez kapcsolódó járulékok fizetését, illetve annak dokumentálását, valamint a mérleg készítését.

A mérlegkészítés nyűgétől ugyan egyhamar valószínűleg nem szabadulhatnak meg a vállalkozások, ám a két kormányzópárt koalíciós megállapodása értelmében a munkaadói és munkavállalói járulékot, a szakképzési, a rehabilitációs hozzájárulást, valamint az innovációs járulékot összevonják, s más egyszerűsítéseket is terveznek a rendszerben.



Kkv: van rosszabb, mint a papírmunka 1


Romló üzleti helyzet

A 302 fős mintán végzett felmérés – túl az adminisztrációs terhek által okozott bosszúságokon – a kkv szektor romló üzleti helyzetét mutatja. A konjunktúramutatók kivétel nélkül csökkentek, a legnagyobb mértékben a termelés esett vissza. Ez érthető is, hiszen a kkv szektor belföldön értékesítő része jelentős keresletcsökkenéssel kénytelen szembenézni.

Ugyanakkor a vállalkozások rövid távú várakozásainál vegyes a kép. Egyfelől a cégek a termelés további visszaesésére számítanak, s az év eleji üzleti helyzetnél is borúsabban ítélik meg kilátásaikat, ám e tényezők hatását részben ellensúlyozza a kapacitások javuló kihasználtságával, valamint a jövedelmezőség és a létszám alakulásával összefüggő enyhe optimizmus. Mindezek eredményeképpen a KKV Konjunktúra index a 2006. októberi szintre esett vissza.

A legutóbbi felmérés vizsgálta a kkv-k részvételét a gazdaságfejlesztési operatív programban. Akik eleve kizárták az elindulásuk lehetőségét, leggyakrabban azzal indokolták, hogy cégük nem felelt meg a pályázati kiírásnak vagy a nyertessel szemben támasztott szigorú követelményeknek. Emellett gyakori okként vetődött fel a túlságosan nagy önerő szükségessége is. Az induló kkv-k eredményes pályázónak bizonyultak, ugyanis a valamelyik pályázaton részt vevő cégek háromnegyede el is nyerte a támogatást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik