A szabályozás liberalizálása, uniós pénzek, minisztériumi e-book is segíti az e-kereskedelem élénkülését. A kedvező feltételek mellett is indokolt azonban a vállalkozások óvatossága.
Bár az elmúlt két évben az információtechnológiai szakemberek bérei átlag 40 százalékkal nőttek, Szlovákiában továbbra is hiánnyal küzd az IT-ágazat – adta hírül az MTI.
Az esztergomi Suzuki gyárban az év első hat hónapjában 112 072 gépkocsi készült, a teljesítmény 145 százalékkal növekedett az elmúlt év hasonló időszakához képest. Az eladott gépjárművek száma meghaladta a 116 ezer darabot, ezzel a Suzuki kumulált hathavi belföldi piaci részesedése 18 százalék – mondta el Isao Ozawa vezérigazgató Esztergomban.
Szeptembertől nyilvánosságra kerül azoknak a cégeknek a neve, amelyek megkárosították a fogyasztókat, és a felügyelet ezért egymillió forintnál nagyobb büntetést szabott ki – jelentette be Herényi Károly, az MDF parlamenti frakcióvezetője, miután tárgyalt a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség főigazgatójával.
A 2007/2008-as tanévben 100 420 kisdiák kezdi meg alapfokú tanulmányait az általános iskolákban, háromezerrel több, mint egy évvel korábban. A közoktatásban több mint 1 millió 381 ezer diák ül be szeptember 3-án az iskolapadba – csaknem háromezerrel kevesebb, mint az elmúlt évben.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa a fogyasztók megtévesztése miatt marasztalt el két egészségmegőrző termékek forgalmazásával foglalkozó vállalkozást.
Magyarországnak komoly kifogásai vannak a Verespatakra tervezett aranybányával kapcsolatban, ezért azt javasolja a román félnek, hogy ne adja meg a környezetvédelmi engedélyt. Romániának figyelembe kell vennie a magyar észrevételeket, ám hazánknak nincs vétójoga az ügyben – közölte a zöldtárca.
Már idén nyilvánossá tehetik a fogyasztóvédelmi feketelistát: a vásárlókat megtévesztő vállalkozások adatai várhatóan a hatóság honlapján olvashatók majd – írja a Világgazdaság.
Veres János pénzügyminiszter azt közölte kedden az MSZP informális frakcióülésen, hogy jövőre már nemcsak a száz-, hanem az ötvenmillió forintos értéket meghaladó ingatlanok után is meg kell fizetni a luxusadót – értesült a Népszava.
A magyar gazdaság egészében 25-30 százalékra becsülhető a feketemunka aránya, ezen belül 15-20 százalékban képviseltetik magukat külfödiek, elsősorban a szomszédos országok állampolgárai – írja a Népszabadság.
A gazdasági tárca szerint 2020 után új atomerőműre lesz szükség Magyarországon. A terv valószínűleg a parlamenti pártok egyhangú támogatását fogja élvezni - írja a Népszabadság.
Aligha megy bele a kormány, hogy a várható húsáremelkedést a forgalmi adó csökkentésével tegye elviselhetőbbé a fogyasztók számára. A húsosok szervezete ugyanis áfacsökkentéssel spórolna a vevőknek. A kezdeményezés az FN számítása szerint nagyjából 10-15 milliárd forinttal csorbítaná a büdzsé bevételét. Igaz, közben állítólag tisztítaná az ágazat feketegazdaságát.
A múlt heti történelmi csúcsot követő 2,56 százalékos esés és a hétfői mínusz 0,68 százalék után kedden ismét pluszban, 1,51 százalékos erősödéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) indexe, a BUX. Ez annyit jelent, hogy 434 ponttal 29 265 pontra erősödött az index. A tőzsde forgalma kedden 36 milliárd forint volt.
Olaszországban vásárolt finomítót és benzinkúthálózatot a Mol; a társaság szerint az akvizíció jól szolgálja növekedési terveit.Elemzők azonban úgy vélik: a Mol drágán és nem a legjobb helyen vásárolt.
Valamelyest erősödött a forint a keddi kereskedés során a budapesti bankközi piacon; délután négy órakor az euró/forint árfolyam 251,20/30 volt a hétfői 252,00/10 után.
Csődeljárásra vagy végkiárusításra hivatkozva kínált jelentős kedvezményekkel cipőt két magánvállalkozó. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) azonban megállapította, hogy ezek a reklámok megtévesztőek voltak a fogyasztók számára, emiatt a két vállalkozó összesen másfél millió forint bírságot kapott.
A Fidesz felszólítja a kormányt és Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, hogy haladéktalanul állítsa le a MÁV Cargo Zrt. privatizációját – mondta Fónagy János fideszes képviselő. A magyar vasút, a MÁV Cargo a stratégiai nemzeti vagyon meghatározó eleme, értékesítése sérti a nemzet, a gazdaság, az adófizetők érdekeit – vélte a volt közlekedési miniszter.
Bár a kis- és középvállalkozók egyre optimistábban ítélik meg az ország, illetve saját vállalkozásuk kilátásait, a rövid távú beruházások tendenciája fokozatosan csökkenő.
A ponthatárok kihirdetésekor az is kiderült, hogy melyik intézményekbe és milyen szakokra lehet még jelentkezni. A pótfelvételi időszaka augusztus 13-án zárul, ekkor kell ugyanis leadni a jelentkezési lapokat. Tehát azoknak, akik nem jutottak be sehová, vagy az idén még nem jelentkeztek a felsőoktatásba, még van egy lehetőségük, hogy egyetemre, főiskolára járjanak szeptembertől.
A tavaly hatályba lépett új kereskedelmi törvény alig mérsékelte a beszállítók kiszolgáltatottságát, a vállalkozók félnek panaszt tenni a nagy láncokra. A beszállítók érdekvédői szigorúbb szabályozást akarnak. A kormányzat eddig sem az érdekvédők, sem a maga által fölkért bizottság javaslataival nem foglalkozott érdemben.