FN

Kicsit rendhagyó, kicsit hétköznapi - öt évtized naplóbejegyzései, fotói és egyéb kortörténeti relikviái a Magyar famíliától, amely épp annyira átlagos és egyedi, mint a legendás folytatásos rádiójáték 2,5 ezer epizódot megélt Szabó családja.
2007. 09. 06. 08:00
Sokan hittük, hogy a nyolcvanas évek azért nem kezdődik el, mert a hetvenes évek utolsó napja egyben a világvégét jelenti. A hetvenes években annyi minden történt ugyanis, hogy a nyolcvanas évekre nem maradt semmi. Akkor meg minek jöjjön el, kinek jó a sötét a moziban, ha arról a bizonyos gyöngyvászonról nem verődik vissza az életet jelentő fény.
2007. 09. 06. 08:00
A Kádár-korszak utolsó gazdasági reformjai a piacgazdaság működési feltételeinek megalapozását célozták. A veszteséges vállalatok felszámolását lehetővé tevő csődtörvény 1986 szeptemberében jelent meg, decemberben alakultak meg az első kereskedelmi bankok, és 1988. január elsején léptek életbe az új adórendszerrel foglalkozó törvények.
2007. 09. 06. 08:00
Egyre nagyobb arányban vásárlunk saját kereskedési márkás terméket, állítják a FigyelőNetnek nyilatkozó szakértők. A piac is ezen termékek palettájának bővítése felé mozdul el: a Tesco kedden jelentette be, hogy összesen 1200 darabbal növeli saját márkás termékeinek számát, és ezzel a magasabb minőség felé fordul. A márkaszövetség szerint azonban a piacvezető márkáknak óriási előnyük van a kereskedelmi láncok márkái előtt, mégpedig az, hogy bárho
2007. 09. 06. 07:00
Pénzügyi befektetőként vizsgázik Debrecen. Miután közel 5 milliárd forintot költött a városi reptérre, ennél jóval többért szeretné eladni - olvasható a Figyelő legfrissebb számában.
2007. 09. 05. 16:57
Az elmúlt hetekben több fővárosi rádió is új tulajdonoshoz került, ám egyiknél sem terveznek drasztikus változtatásokat. Még az idén újabb adó indulhat a zsúfolt budapesti piacon.
2007. 09. 05. 16:29
Tömegesen mehetnek tönkre a kisebb kábelszolgáltatók, és jelentősen emelkedhetnek az előfizetési díjak, ha az E.On, terveinek megfelelően, drasztikusan megemeli a villanyoszlopok bérleti díját - írja legújabb számában Marketing&Média.
2007. 09. 05. 16:20
Továbbra is bizonytalanság uralkodik a pénz és tőkepiacokon, és rövid távon ez nem is változhat, bár az év végén lehet még ralli, állították elemzők a FigyelőNetnek. Ha mégis most kíván valaki befektetni, akkor a magyar részvények közül a Richtert feltétlenül, a Magyar Telekomot és az OTP-t feltételesen ajánlják a szakemberek.
2007. 09. 05. 16:14
Greenpeace-aktivisták szerdán reggel karantén alá vették a Duna-deltában található Braila szigetét az ott talált illegális génmódosított szója- és kukoricaültetvények miatt.
2007. 09. 05. 14:00
Megcsinálták harmadszor is! – hördültek fel a francia olvasók, amikor kedvenc lapjuk hétvégi számának címlapján ismét egy csúnyán összetört autó (persze megint ugyanaz a márka) képét találták. A történet akkor már negyedik hete tartott. Az autógyár, sérelmezve egy cikket, úgy döntött, a következő egy évben nem hirdet a lapban, az újság vezetése pedig úgy, hogy [...]
2007. 09. 05. 13:35
Egy év alatt közel duplájára nőtt a hazai ingyenes wi-fi hotspotok száma, augusztus végétől már a Mol-kutakon is elérhető a vezeték nélküli netszolgáltatás.
2007. 09. 05. 13:31
Egyre népszerűbbek az angolszász régióban a számítógépes és videójátékokban elhelyezett, úgynevezett dinamikus hirdetések. A magyar reklámügynökségek viszont még kivárnak ezek alkalmazásával.
2007. 09. 05. 13:29
A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (Tebész) levélben kéri, hogy az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. (ÁPV) közölje, mely vevők mekkora tulajdonrészhez jutottak az FHB részvényértékesítés során – mondta Dióslaki Gábor, a szövetség elnöke.
2007. 09. 05. 13:28
A régió egyik legalacsonyabb listaáras reklámköltés-növekedését produkálta a hazai hirdetési piac az év első felében. Az élelmiszerszektor új erőre kapott.
2007. 09. 05. 13:24
Két éve dúl a kereskedelmi tévék szappanopera-csatája. Itt az ősz, és újabb ütközetnek nézünk elébe. A Barátok közt a négyezredik, a Jóban rosszban a hatszázadik epizódnál jár.
2007. 09. 05. 13:11
Az elmúlt hetekben több fővárosi rádió is új tulajdonoshoz került, ám egyiknél sem terveznek drasztikus változtatásokat. Még az idén újabb adó indulhat a zsúfolt budapesti piacon.
2007. 09. 05. 13:07
Olvasói sztorik