A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 272,18 pontos csökkenéssel, 26 770,30 ponton nyitott csütörtökön. Az előző napi záróértékhez képest ez 1,01 százalékos gyengülés.
Fizetési nehézségek és több ezer kis cég csődje kíséri a lakáspiac három éve tartó lejtmenetét. A kilátások biztatóbbak, mint tavaly ilyenkor, de a használt lakásoknál még komoly árzuhanás jöhet.
Mindeddig nagyjából általános igazságnak számított a megállapítás, miszerint az élőlények közül leginkább az állatok kommunikálnak egymással, a növények pedig nem.
Micsoda évem volt! 1967! Éppen hogy visszakapartak orvosaim a halál torkából. Az előző évben nagybetegen, mielőtt meghalnék, még gyorsan írtam két színdarabot: „Komámasszony, hol a stukker?” és „Rokokó háború”.
Magánszemélyek és civil szervezetek küzdenek egy élhetőbb Budapestért, miközben a hivatalok lassan ébrednek, a politikusok némelyike pedig önpromócióra használja fel a városszépítést.
A tandíjak jövője és a magántőke beengedése a felsőoktatásba ütközőpont az SZDSZ és az MSZP-s szaktárca között. A legjobban tanulók tandíjmentessége viszont ígéretből valósággá válhat.
Amikor 2006 végén, több éves halogatás után megindult a fiskális kiigazítás, mindenki számára nyilvánvaló lett, hogy a 2007-es év nem a lakossági jövedelmek növekedéséről és a nyugat-európai bér-, illetve fogyasztási szinthez történő közeledésről szól majd.
járja be Európát, miután az olasz kormány nagy hirtelen úgy döntött, hogy tömegesen kitoloncoltatja az országból az ott illegálisan tartózkodó romániai állampolgárokat.
Átláthatóság és szakszerűség hiányában a PPP-konstrukciók könnyen juthatnak ebek harmincadjára, különösen, ha költségvetési lyukak befoltozására használják azokat.
Bár a Koszovóval határos Macedónia lakosságának egynegyede albán, az ország politikailag stabil. Ennek és a kormány elkötelezett reformpolitikájának hála, a gazdaság szárnyal, ha ezt nem is érzi még mindenki.
A tandíjak jövője és a magántőke beengedése a felsőoktatásba ütközőpont az SZDSZ és az MSZP-s szaktárca között. A legjobban tanulók tandíjmentessége viszont ígéretből valósággá válhat.
terepe a költségvetés - efelől újra és újra megbizonyosodhatunk. Nincs még egy olyan területe a közpolitikának, ahol ennyire egyértelműen jutnak kifejezésre a politikai érdekek, szakmai köntösbe bújtatva.
Bár Szűcs Róbert vállalkozó a befektetett több mint 2,5 milliárd forintból a világ legjobb borait is megvehette volna, ő inkább a Wunderlich Alajos nevével fémjelzett borászatba invesztált.
Amikor egy nő politikai csúcspozícióba jut, nem ritkán apja vagy házastársa után kerül a hatalomba. Argentínában a jelenlegi First Lady decembertől férjét követi majd az elnöki székben.