A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 86 pontos erősödéssel, 27 790 ponton zárt szerdán. A keddi záró értékéhez képest ez 0,31 százalékos erősödés.
A szocialista kancelláriaminiszter és a fideszes polgármester is közös sikernek nevezte, hogy Szolnokra telepíti hegesztőüzemét a svájci Stadler vonatgyár.
Egyelőre nincs hivatalos jelölt a Kóka János távozásával heteken belül megüresedő gazdasági miniszteri posztra, de a legvalószínűbb utód Kákosy Csaba, jelenlegi kabinetfőnök – írja csütörtökön utcára kerülő számában a Figyelő. A lap szerint Kóka pártfogoltját Magyar Bálint nem látná szívesen a tárca élén, Fodor Gábor viszont igen.
A FigyelőNet szerdánként frissülő video-interjúsorozatot indít, Rálátás címmel. Az első részben Kmetty József, a Kürt Zrt. vezérigazgatója beszél a társaság terveiről, a kihívásokról. Elmondja véleményét az OMV-Mol-csatározásról, a Zuschlag-ügyről és a fociválogatottról.
Valószínűleg nem kerül önállóan az Európai Bizottság és az európai uniós tagországok pénzügyminisztereinek tanácsa elé az a féléves beszámoló, amelyet Magyarország nemrégiben juttatott el Brüsszelbe a konvergenciaprogram végrehajtásának második hat hónapjáról - mondta el az MTI-nek Veres János kedden, a miniszterek luxembourgi ülését követően.
Az ősz folyamán derül ki, hogy megszavazza-e a parlament az 50 százalékos női kvótát. Az SZDSZ javaslata a nőket ért diszkrimináció ellen küzdő ENSZ-bizottság elmarasztaló állásfoglalása miatt született meg. Magyarországon a diplomásoknak több mint a fele nő, de a hatalmi pozícióknak csak a tíz százalékában vannak jelen. A nők parlamenti arányát tekintve pedig az uniós tagállamok között a 26., a világranglistán pedig a 128. helyen állunk.
A vállalkozások csaknem fele fontosnak ítéli az IT háttér fejlesztését, s az azzal kapcsolatos döntéseket a felső vezetés hozza meg. A cégek egyre jobban figyelnek a biztonságra, de még van hova fejlődni.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 175 pontos, 0,63 százalékos csökkenéssel, 27 704 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 40,1 milliárd forintot ért el, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Az OMV osztrák olaj- és gázipari konszern a várható szinergiák fényében változatlanul a Mollal való összeolvadást tartja a legjobb megoldásnak - jelentette ki a cég vezetésének bécsi sajtóértekezletén Wolfgang Ruttenstorfer, a vállalat vezérigazgatója.
A nemzetközileg is elismert NOVATech.Com Innovációs Technológiai Üzleti Terv Verseny közép- és kelet-európai regionális döntőjében - hét ország több mint hetven résztvevőjéből - a magyar „Chemistry Logic" szoftver üzleti terve nyerte a 2. helyezést.
Rejtélyes számítási módok, rejtett költségek, elérhetetlen cégek - nem árt résen lennie annak, aki lízingcéget választ. A verseny a lízingcégeket mind kockázatosabb ügyletekbe keveri.
A Magyar Energia Hivatal 5-10 százalékos áremelést javasol a lakosságot villamos energiával ellátó Egyetemes Szolgáltatók végfelhasználói árában 2008 januárjától – közölte Horváth J. Ferenc, a Magyar Energia Hivatal elnöke.
Egyre több cég szűnik meg, gyakran becsapva adósait. Leginkább biztonsági, építőipari és textilipari céggel kockázatos szerződni, de a faipari és takarítócégek is az átlagnál nagyobb arányban válnak fizetésképtelenné.
A Magyar Posta Zrt. az uniós piacnyitásig, 2013-ig terjedő stratégiájában nem szerepel a társaság privatizációja, ám a legfontosabb, hogy a céget felkészítsék a piaci versenyben való helytállásra – mondta Szabó Pál, a cég vezérigazgatója.
Ferihegyen 6,5 százalékos idei béremelésben állapodtak meg a szakszervezetek és a Budapest Airport képviselői, illetve abban, hogy 2008. január 31-ig nem lesz sztrájk a repülőtéren – közölte a BA.
Az idén az első nyolc hónapban a külkereskedelmi áruforgalom hiánya az előzetes adatok szerint 830,6 millió euró volt, 1115,4 millió euróval kevesebb, mint egy évvel korábban.
Az ipari termelés az idén augusztusban az előző év azonos időszakához képest 9,5 százalékkal nőtt, munkanaphatástól megtisztítva pedig 12,2 százalékkal emelkedett.
Vizsgálatot rendelt el a Népszabadság főszerkesztője amiatt, hogy hétfő este a napilap internetes oldalán közzétettek egy, később tévesnek bizonyult hírt Horn Gyula volt miniszterelnök haláláról. Ezt maga a főszerkesztő, Vörös T. Károly közölte az MTI-vel.
A lakosság többsége ugyanannyit vagy többet fogyaszt, mint tavaly nyáron - derül ki a Nielsen legfrissebb felméréséből. Az igaz, hogy a lakosság nehezebben tartja a szintet, de talál hozzá megoldásokat. Tudatosabban használja az árengedményes akciókat, és több kompromisszumot köt: olcsóbbat vesz vagy kevesebbet, nélkülözhető dolgokról lemond, és keresi az alacsony árakat kínáló boltokat.