Kiugróan magas maradt, elérte a 171-et tavaly az erőszakcselekményeknek áldozatul esett újságírók megerősített száma – jelentette be a Nemzetközi Újságíró-szövetség (IFJ) szerdán.
A két ünnep között meglepően sokan tértek be vásárolni a hazai hipermarketekbe és szakáruházakba. Ezzel a kereskedők némiképpen javíthattak valamit 2007-es, nem túl rózsás összesített bevételi adataikon - írta a Világgazdaság.
Optimizmusnak nyoma sincs a hazai és a nemzetközi befektetési piacokon. Itthon a vártnál kisebb gazdasági növekedés és a reméltnél lassabb inflációcsökkenés, globálisan a gyenge dollár és az amerikai recessziós félelmek riogatnak. A kockázatok biztosan megnőttek, de azért még mindig maradtak jó befektetési sztorik.
Cipruson és Máltán január elsején bevezetik az eurót. A két szigetország csatlakozásával a 27 EU-ország közül már 15-ben lesz hivatalos fizetőeszköz az unió pénze, 495 millió uniós lakos közül 320 millió tartozik majd az euróövezethez.
Nem elégszünk meg a szokásos kérdésekre adott válaszokkal egy interjú során? Kiemelten fontos számunkra, hogy az adott jelentkező mélyebb indítékait is megismerhessük? A mélyinterjú technikája épp e célt szolgálja.
Januártól ingyenes céginformációk kérhetők interneten, szabályozza a jog a céges honlap tartalmát, és a beszámolót is elektronikusan kell megküldeni a cégbíróságokra. Ismerje meg az e-lehetőségeket az Üzlet és Siker cikke segítségével!
APEH-elnökhelyettesként lett közismert Vámosi-Nagy Szabolcs, most pedig azon van, hogy minimalizálni segítsen az adóalanyok terheit. Csakis törvényes keretek között – siet hozzátenni.
Az ünnepek miatti több vásárlás, bankkártya használat, és a havi számlafogalom adatainak feldolgozása miatt lelassult az OTP kapcsolódó számítástechnikai rendszere. A megszokott működési rend legkésőbb december 30-án reggel 8 órára helyreáll – közölte a bank.
Jó csapatot sokféle módon és célból, de csak küzdelmes folyamat árán lehet építeni. Nem működnek varázsszavak, nagy a felelősség, az összetartás pedig hozzáértést, türelmet igényel.
A folyó fizetési mérleg hiánya a harmadik negyedévben 1,39 milliárd euró, szezonális hatásoktól megtisztítva 1,336 milliárd euró volt - közölte a jegybank szombaton az első becslés alapján.
Aki 150 egyforintost akar beváltani a postán nagyobb címletre, gyakorlatilag üres zsebbel távozhat, de a legtöbb bankfiókban sem jár jobban. A forgalomból kikerülő érméket ezért inkább csekk befizetésére vagy jótékony célra érdemes felhasználni – írja a Népszabadság.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 26 235,63 ponton zárta a 2007-es évet pénteken. Az előző napi záró értékéhez képest 82,66 ponttal, 0,31 százalékkal csökkent az index értéke.
London-típusú füstködnek nevezzük azt a szmogot, ami az elmúlt hetekben telepedett meg a Kárpát-medencében. A környezetvédelmi minisztérium szerint bár erősen szennyezett a levegő, még nem kritikus a helyzet. A Levegő Munkacsoport úgy véli, hogy szmogriadók helyett hosszú távú megoldásra van szükség. Azért egy jó tanács: mostanában ölben vigyük a gyerekeket az utcán.
Beszállítót, vevőt, eladót keres a vállalkozó itthon és külföldön. De nem olyat, aki nem szállít pontosan, rossz minőségű terméket ad, vagy a számla kifizetése előtt köddé válik.
Kifogásolják az atomerőmű vezetésének intézkedéseit a sugárveszélyes munkakörök meghatározásával kapcsolatban, ezért sztrájkbizottság felállítását kezdeményezte a Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete. A cég kész az egyeztetésre.
Feladta a hirdetések teljes elutasítását a brit közszolgálati média, a BBC. A szigetország lakói ebből semmit nem vesznek észre, mert csak a külföldiek láthatják majd a reklámokat.
A Szerencsejáték Zrt. árbevétele az elmúlt két évben stagnált, ám 2008-ban várhatóan emelkedik a bukmékeri típusú játékok adózási szabályainak kedvező változása miatt - mondta Székely Gábor a társaság vezérigazgatója sajttájékoztatón.
Tegyük fel, úgy dönt a vállalkozó, hogy ezután vége a kisebb-nagyobb adóelkerülési trükköknek, januártól becsületesen bevall és befizet mindent, amit a törvény megszab neki. Az elhatározás szép, de meg lehet-e szabadulni a múlt árnyaitól? Mit szól a fogadalomhoz a vállalkozó adótanácsadója, könyvelője? Segítenek-e adót csalni a könyvelők? Hat-e az adószigor? Az FN utánajárt.