A németországi üzletmenet fellendülése ellenére kissé csökkent az RTL-csoport bevétele az év első felében. Európa legnagyobb televíziós társasága 2,864 milliárd euró bevételre tett szert, ez 0,9 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A szélesebb üzemi eredmény (EBITA) 2,5 százalékkal 502 millió euróra fogyatkozott az 515 millióhoz képest.
Felsőoktatási intézmény kategóriában a miskolci campus nyert, a legjobb szervezeti egység pedig a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara lett. Arany fokozatú elismerő oklevélben részesült a Kodolányi János Főiskola, a Budapesti Corvinus Egyetem és a Budapesti Műszaki Főiskola viszont az ezüst fokozaton osztozik. Az elismeréseket tanévnyitó ünnepségeken adják majd át.
Romániára is kiterjeszti működését a közüzemi díjak beszedésével foglalkozó Díjbeszedő Holding, a cég két román leányvállalata marosvásárhelyi központtal szeptember 1-jén kezdi meg működését - tájékoztatott a társaság kommunikációs ügynöksége.
Együttműködési megállapodást írt alá a TV2 és a Sony Pictures Television International (SPTI) a tévécsatornán a jövőben sugárzandó mozifilmekről és tv-sorozatokról.
Új liberális ideológiai alapvetés az a tanulmány, amelyet a Fideszben nagy tekintélynek örvendő gazdasági szakértők jegyeznek. A dolgozat szerint Gyurcsány nem ment elég messze az újraelosztás visszaszorításában. Áfaemelés, ingatlanadó, alacsony adószint, alacsony szintű állami gondoskodás, harmóniában a magyar értékrend amerikai és ázsiai vonásaival.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 235,23 pontos, 1,14 százalékos csökkenéssel, 20.315,16 ponton zárt hétfőn. A Mol árfolyama 0,75 százalékkal 16.475 forintra csökkent, az OTP részvények ára 1,79 százalékkal 6.971 forintra esett.
Többek között az inflációs várakozások „beragadásának” elkerülése érdekében nem változtatott a jegybanki alapkamaton a Monetáris Tanács, amely így továbbra is 8,5 százalékos. A központi bank és a kormány az inflációs konjunktúra mellett is kitart a 3 százalékos, középtávú inflációs cél mellett, amelyet legkorábban 2010-ben érhetünk el. A jegybanknál ráadásul arra számítanak, hogy tovább csökken a foglalkoztatottság.
Keresetet nyújtott be a Fővárosi Ítélőtáblához az MR. Arra kérik a bíróságot, semmisítse meg az NHH döntését, mellyel az a VHF-sávi digitális rádió műsorszóró hálózat üzemeltetési jogosultságának megszerzése iránt 2008. március 25. napján kiírt pályázat nyertesének az Antenna Hungária Zrt.-t nyilvánította.
Ez a legjobb válasz! Röviden és tömören, de pontosan válaszolt a feltett kérdésre. A kérdező fél a vezetői ambíciókra akart rávilágítani. Abból, amit Ön mondott egyértelműen látszik, hogy valóban érdekli az új munkakör. Már most azon gondolkodik, hogy lehetne a folyamatokat itt még jobbá tenni, ezzel csak megerősíti a kérdezőben azt, hogy Ön valóban rendelkezik [...]
Jó, de nem a legjobb válasz! Ugyan felelt a kérdésre, de az interjúztató itt leginkább a vezetői ambíciókra volt kíváncsi. A termék- és technológiai újdonságoknál egy vezetőnek több lehetőséget is meg kell látnia jövőbeni munkaköre kapcsán, hogy az interjúztató biztos legyen abban, kellő motivációval rendelkezik. Vissza az interjúhoz.
Ez a legrosszabb válasz! Nagy általánosságban fogalmazott csak. Valószínűsíthető, hogy csak felszínesen ismerte meg a céget és a munkakört. Az interjúztató ugyan burkoltan, de arra volt kíváncsi, hogy milyen vezetői ambíciókkal rendelkezik. Válaszából az derül ki, hogy jobban érzi magát egyhangú környezetben, hisz ez fogta meg Önt az állásajánlatban is, a változások és újdonságok irányába [...]
Jó, de nem a legjobb válasz. Ön, mint vezető megtette ugyan az első lépést, beszélt a kollégákkal és rájuk bízott egy közös projektet, abban reménykedve, hogy ez majd feloldja kettejük konfliktusát. Azonban Ön itt ki is hátrált a folyamatból és nem ellenőrizte le módszerének eredményességét. A projekt ugyan sikeres volt, de a konfliktus valószínűleg még [...]
Ez a legrosszabb válasz! A kérdező fél arra kérte Önt, hogy meséljen el egy esetet. Ezzel szemben Ön csak nagy általánosságban beszélt a konfliktusokról, ami arra hagy következtetni, hogy nincs azon képességek és tulajdonságok birtokában, melyek segítségével az ilyen helyzeteken felül tudna kerekedni. Bizonytalanságot sugall továbbá a feltételes mód használata is : „megoldódhat, billenhet”. Vissza [...]
Ez a legjobb válasz. Ön az elejétől mindvégig részt vett egy konfliktusmegoldásban. Vezetői képességeit felhasználva feltérképezte a helyzetet, segített a félreértések tisztázásában, szembesítette a feleket a konfliktus hatásaival, majd döntött és mindenki számára egyértelművé tette a követelményeket. Vissza az interjúhoz.
Nem a legjobb válasz! Jól indított, amikor a feladatok elvégzésénél nem állította szembe a két nemet, azonban vezetőként nem diszkriminálhat munkakörök alapján sem! A diszkrimináció etikátlan, ami ütközik a vezetői magatartással. Ajánlatos az ilyen kérdésekre kitérő választ adni. Vissza az interjúhoz.
Ez a legjobb válasz. Mivel a nemek szerinti diszkrimináció etikátlan, Ön ügyes taktikával visszadobta a labdát a kérdező félnek. Kérdésével pedig igyekezett rövidre zárni ezt a témát! Vissza az interjúhoz.
Ez a legrosszabb válasz, ugyanis vezetőként nem diszkriminálhat a nemek között. Ez etikátlan, különösen az, hogy kritikákat is állított fel! Az ilyen kérdéseket célszerű inkább visszadobni vagy kitérő választ adni rá. Vissza az interjúhoz.
Mik azok a problémamegoldó készségek? Hogyan lehet fejleszteni ezeket? Mennyi idejébe kerül egy ilyen tréning a vezetőknek, és mit nyerhetnek vele? Frenyo Andreával, BB Consulting ügyvezetőjével és vezető tanácsadójával beszéljünk.
Jó, de nem a legjobb válasz. Nagy általánosságban beszélt csak, és hirtelen felsorolt mindent, ami eszébe jutott. Vezetőként alapkövetelmény, hogy ezen eszközöket ismerje. Azonban a kérdés arra irányult, hogy mi a leginkább motiváló, nem pedig egy listát vártak Öntől. Vissza az interjúhoz.
Ez a legrosszabb válasz! Ebből egyértelműen kiderül az is, hogy Önt is csak az anyagiak motiválják. Abban igaza van, hogy a pénz fontos és szükséges, de vezetőként semmi esetre sem ajánlatos ezt elsődleges értékként említeni. Válasza alapján azt is feltételezhetik Önről, hogy nincs teljesen tisztában azzal, milyen más módszerek léteznek a munkavállalók teljesítményének javítására. Vissza [...]
Ez a legjobb válasz! A motiváció ugyanolyan, mint a vezetői stílus, mely helyzet- és körülményfüggő! Példáján keresztül kitűnően bemutatta ezt! Javaslata arra, hogy „nézzünk egy konkrét esetet” nagyon jó kommunikációs stratégia volt. Vissza az interjúhoz.