FN

Veres János pénzügyminiszter szerint az elmúlt két évben végrehajtott reformok nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az üzleti környezet minőségét tekintve Magyarország jelentősen előrelépett a Világbank által napokban közzétett rangsorban.
2008. 09. 18. 16:43
Az amerikai pénzpiacokat a 30-as évek óta a legmélyebb válság sújtja, és még nem látni a végét; a 13 hónapja kezdődött pénzügyi krízis ráadásul új, az eddiginél sokkal veszélyesebb fázisba lépett - figyelmeztetett a csütörtöki The Wall Street Journal.
2008. 09. 18. 16:31
A múlt évi zárszámadásban az uniós források felhasználása 38,4 százalékkal elmaradt a költségvetésben szereplő 466,6 milliárd forintos összegtől - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az európai uniós támogatások 2007. évi felhasználásának ellenőrzéséről készült tájékoztatóban, amely az ÁSZ honlapján olvasható.
2008. 09. 18. 15:28
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 19 millió forintos bírságot szabott ki az FHB Életjáradék Zrt.-re, mert a pénzügyi szolgáltató megtévesztően hirdette életjáradék-konstrukcióit.
2008. 09. 18. 13:32
Drasztikusan drágulnak a svájci frank és jenhitelesek törlesztőrészletei, egy bank már kiszállt, egy fontolgatja a kockázatos jenhitelezés megszüntetését. Nem biztos, hogy jól jár, aki a válság, illetve a pánik hatására átváltja svájcifrank- vagy jenhitelét, bár valószínű a jen további erősödése.
2008. 09. 18. 13:03
Az informatikai és a pénzügyi szektorban dolgozók jövedelme a legmagasabb, és a fővárosban jóval az országos átlag feletti a kereset. Jövőre hat százalék körüli fizetésemelésben gondolkodnak a cégek, és nem izgatja a vállalatvezetőket az adóváltozás: egyre többen vezetnék be a béren kívüli juttatások rendszerét – áll egy friss felmérésben.
2008. 09. 18. 12:52
Jó tanácsokkal látja el a külföldre vágyó dolgozókat a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal nemzetközi és migrációs főosztálya. A hasznos információkat azért szedték csokorba, hogy kevesebb honfitársunkat verjék át külföldön, és ne csalódottan, kisemmizetten, negatív tapasztalatokkal térjenek haza.
2008. 09. 18. 12:30
Szélesedik és mélyül a pénzügyi válság, ami elől egyik ország vagy térség sem térhet ki a jelek szerint. A mértékadó európai központi bankok újabb és újabb rendkívüli refinanszírozási árveréseket hirdetnek, amellyel a dollárt kívánják megtámogatni. A forint gyengül, csütörtökön nyitáskor már majdnem 245 forintot kellett adni egy euróért.
2008. 09. 18. 11:27
A mértékadó európai központi bankok csütörtökre és a következő napokra újabb rendkívüli refinanszírozási árveréseket hirdettek, ezúttal a dollár likviditását növelendő. A központi bankok e héten már több mint 100 milliárd eurót, fontot és svájci frankot öntöttek a piacra rövid lejáratokra.
2008. 09. 18. 10:40
Amerikai lapértesülés szerint a Morgan Stanley amerikai befektetési bank mérlegeli a fúzió lehetőségét az egyik legnagyobb amerikai pénzintézettel, a Wachovia bankkal.
2008. 09. 18. 10:27
Október elsején startol a magyar Comedy Central. Az Egyesült Államok legnépszerűbb, humoros tematikájú csatornája érkezik Magyarországra, hazai gyártású és már most nagy nemzetközi sikernek örvendő külföldi műsorokkal.
2008. 09. 18. 10:14
Több mint 60 cég több száz állásajánlata várja az érdeklődőket a kerületi állásbörzén. A munkaadók a munkaerőpiac minden területéről érkeznek: az állami, kereskedelmi, vendéglátó, építőipari, valamint a szolgáltató szektor is képviselteti magát.
2008. 09. 18. 09:36
Tizenöt ország 12 ezer férfiját faggatta a Discovery, hogy jobban megismerje a csatorna nézőinek táborát. A vásárlási és magánéleti szokásokról készült kutatásban ötszáz magyar is szerepelt. Így többek között arra is fény derült, hogy Európában a magyar férfiak tartják kapcsolataikban legfontosabbnak az egyenlőséget.
2008. 09. 18. 09:20
Bár az olajárak meredeken tartanak lefele, a Mol megemelte szerdán 5 forinttal a benzin árát. A Mol nem kommentál, az olajipari elemző szerint jövő héten az olajipari cégnek már árat kell csökkentenie. Középtávon a benzinár jelentősen mérséklődhet, a gázolaj azonban drágulhat a benzinhez képest.
2008. 09. 18. 06:30
A munkavállalási engedély kiadásának a feltétele, hogy az adott szakemberből hiány legyen Németországban. Az álláskeresők nyilvántartásba vetethetik magukat a Bundesagentur für Arbeitnál (a német munkaügyi szövetség) vagy a SIS állásközvetítő szolgálat rendszerében. Könnyített eljárásra számíthatnak a gépész-, villamos-, energetikai mérnökök, illetve a hasonló területen végzett szakemberek. Az azonban nem feltétlenül szükséges, hogy a mérnöki diplomát [...]
2008. 09. 17. 18:24
A Németország és Magyarország között létrejött államközi megállapodás a magyar állampolgárok számára a szakmai és a nyelvi ismereteik bővítése céljából németországi vendég-munkavállalást tesz lehetővé. 1. A 12 hónapos vendég-munkavállalás feltétele a magyar állampolgárság, a 18-40 év közötti életkor, meglévő munkaszerződés vagy foglalkoztatási ígérvény, a szakképesítés és/vagy szakmai gyakorlat igazolása, büntetlen előélet, illetve a munkakör ellátásához [...]
2008. 09. 17. 18:18
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 712,73 pontos, 3,83 százalékos csökkenéssel, 17 889,33 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 27,5 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények estek az előző napi záráshoz képest.
2008. 09. 17. 17:56
A világ legnagyobb biztosítója Magyarországon is működik, a biztosítási termékek mellett az egyik legnagyobb térségbeli ingatlanfejlesztő mögött is az AIG áll. Az amerikai kormány és a nagy bankok több tíz milliárd dolláros segítsége most megmentette a csoportot, de hosszabb távon az egész szektort érinti a bizonytalanság és a bizalom hiánya.
2008. 09. 17. 17:38
Olvasói sztorik