Szerdán 25 százalékig növekedtek az "A" kategóriás részvények vételi, illetve eladási sávjai. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az ársávok kiszélesítése mellett döntött.
Nem követett el gazdasági erőfölénnyel való visszaélést a Microsoft Magyarország Kft. a disztribútorok részére nyújtott marketingtámogatással – döntött a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
2010. március végéig több mint megduplázta hazánk devizatartalékait az IMF, az EU és a Világbank szerda reggel bejelentett hitelkerete. A kölcsönért évi 50 millió eurós készenléti díjat mindenképp fizethetünk, a végül igénybe vett összeg kamata 5-6 százalék lesz.
A kormány szerdán nem tárgyalta a devizahitelesek terhei enyhítésére vonatkozó javaslatokat. A megállapodás-tervezet elkészült, ha Veres János pénzügyminiszter külföldi útjáról hazaérkezik, aláírja azt a bankok képviselőivel együtt.
Visszafordul a migráció iránya, nőnek a területi és társadalmi egyenlőtlenségek, sőt, még a családok életvezetési döntéseire is kihathat az elhúzódó gazdasági válság - olvasható a Figyelő legfrissebb számában.
A második negyedben 72 százalékkal csökkent a Sony adózott eredménye, miután a globális pénzügyi válság következményeként a fogyasztók kevesebb elektronikai berendezést vásároltak, az erős jen miatt pedig a tengerentúli eladások alakultak kedvezőtlenül.
Számíthatnak a 13. havi nyugdíjra jövőre is az öregségi nyugdíjkorhatárt, vagyis a 62 éves életkort el nem érő rokkantnyugdíjasok - közölte Budai Bernadett a szerda reggeli online kormányszóvivői tájékoztatón.
Az Oscar-díjas George Clooney harmadszor is elvállalta a Nespresso márka nagykövetének szerepét a Milánóban készülő új klipben. A "The Capsule" november elején debütál világszerte a televíziókban, a szpot itthon októbertől látható a hazai mozikban, a filmek előtti reklámblokkokban.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 865 pontos emelkedéssel, 12 609 ponton nyitott szerdán. A legutóbbi, keddi záró értékéhez képest 7,36 százalékkal erősödött.
Az Arcus Interactive Group új kreatívigazgatója és stratégiai tervezője Bujtás Attila. A szakember legutóbb a Human Telexnél dolgozott, három év után vált meg az ügynökségtől.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Világbank és az Európai Unió együttes pénzügyi mentőcsomagjának bejelentését követően erősödő tendenciával nyitott a forint az európai devizapiacokon.
A nyugdíjasok kétharmadát nem, mintegy kilencszázezer nyugdíjast viszont hátrányosan érinthet a 13. havi nyugdíj 80 ezer forinton való maximálása - derült ki Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetőjének szavaiból szerdán a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.
Szerdán szilárdnak ígérkezik a forint. Rövid távon várhatóan már nem sokat segíti az IMF bejelentette nemzetközi készenléti hitelkeret, amelynek tényét - ha nem is összegét - a piac már nagyrészt beárazta, ellenben a többi térségi valutával együtt a forintnak is használhat, hogy a Fedtől estére várt kamatcsökkentés reményében a dollár gyengül.
Ragaszkodnak jussukhoz a fuvarozók: nem engednek a versenyképességük javítására a kormánynál kialkudott vállalásokból. A költségvetésnek tízmilliárd forint terhet jelentő pakk elosztásáról nincs egyezség – írja a Népszabadság.
A gazdasági válság negyven-ötvenezer áldozatával számol a munkaügyi miniszter, aki szerint elsősorban az autó- és építőiparban, a szolgáltatásban, valamint az elektronika területén dolgozókat érintheti a létszámleépítés – írja a Népszava.
A miniszterelnök ugyan bejelentette az Új tulajdonosi program (ÚTP) felfüggesztését, de ha a program fagyasztása nem tart "túl hosszú ideig", akkor a hatályban maradt kormányhatározatban rögzített tőzsdére lépési határidők még tarthatóak – írja a Napi Gazdaság.
Magyarország 25,1 milliárd dolláros gazdasági mentőövet kap - egyezett meg a washingtoni székhelyű Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Világbank és az Európai Unió. Az IMF és az EU is üdvözölte a kormány kiadáscsökkentő lépéseit, amelyet a befektetők is értékelnek: a tőzsdeindex 10 százalékkal erősödött, az euró pedig 256 forintra gyengült. Elemzők szerint elhárult a fizetésképtelenség veszélye.
Annak ellenére, hogy Európa az adóparadicsomokba menekülő offshore pénzek felderítésével egyre hatékonyabban lép fel, Magyarországon nem mozdul sem a politika, sem a hatóság. Az amnesztiáról, vagyis amikor az APEH megalkuszik az adóelkerülőkkel, megoszlanak a szakértői vélemények.
A kőolaj világpiaci ára kedden hullámzó kereskedési nap után tovább csökkent, mert a befektetőket változatlanul aggasztják a világgazdasági kilátások, különösen azután, hogy az Egyesült Államokban a fogyasztói hangulat ebben a hónapban a vártnál gyorsabban, történelmi mélypontra romlott.
Elbocsátásokra készül a világ első számú háztartási berendezés gyártója, az amerikai Whirlpool: az idén és jövőre 5 ezer munkahelyet szüntet meg az Egyesült Államokban és Európában elsősorban az Egyesült Államok lakóingatlan piacának pangása miatt.
Szeptember végén 1.004 vállalkozásnak volt 180 napon túl folyamatosan 100 millió forintot meghaladó adótartozása, valamint 2.272 magánszemélynek és egyéni vállalkozónak 180 napon túl folyamatosan 10 millió forintot meghaladó adótartozása az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) honlapján közzétett adóslisták szerint.