FN

"Összeomolhat" az angol font, ha a brit kormány eladósodással és költekezéssel próbál kilábalni a súlyosnak ígérkező recesszióból - mondta szombaton megjelent nyilatkozatában az ellenzéki Konzervatív Párt árnyékkormányának pénzügyminiszter-jelöltje.
2008. 11. 15. 15:07
A hét végén Washingtonban tartják a globális pénzügyi válsággal foglalkozó első világértekezletet; a fejlett és fejlődő világot képviselő G20 csoport vezetői tanácskoznak a krízis kezeléséről.
2008. 11. 14. 22:39
A világ jegybankjai a továbbiakban is együttműködnek majd makrogazdasági vagy likviditási ügyekben, de ez az együttműködés nem helyettesíti az egyes államok óvatos pénzügyi politikáját. Erről az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, Jean-Claude Trichet beszélt pénteken, felidézve a jegybankok október 8-i összehangolt - fél százalékpontos - kamatcsökkentését.
2008. 11. 14. 18:21
Az osztrák OMV olajtársaság a nemzetközi pénzügyi válság és a nagymértékben visszaesett olajárak miatt takarékossági programot jelentett be a jövő évre és a 2010-es évre vonatkozóan visszafogja 2005 óta követett stratégiai célját.
2008. 11. 14. 15:25
Elsősorban a forint elleni spekuláció megakadályozása volt a célja annak, hogy a Magyar Nemzeti Bank legutóbb 3 százalékponttal 11,5 százalékra emelte az irányadó kamatot, semmiképp sem hosszú távú intézkedésről van szó - fejtette ki Simor András a Frankfurter Allgemeine Zeitungban, "A válság mutatja az euró értékét" című interjúban.
2008. 11. 14. 14:48
Szükség van a magyar munkaerőpiacon migránsokra, van hely számukra a hazai gazdaságban? Hányan és honnan érkeznek hozzánk a bevándorlók, és milyen képzettséggel rendelkeznek? – ezekre a kérdésekre keresi a választ egy friss tanulmány.
2008. 11. 14. 14:39
A személyi jövedelemadó és az áfa módosításától várja a munkaadói és munkavállalói oldal a bértárgyalások megoldását - derült ki a két oldal zárt ajtók mögötti tárgyalása után az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülésén.
2008. 11. 14. 14:26
Tíz százalékot meghaladó árfolyamnövekedés miatt pár percre felfüggesztették az OTP-részvények kereskedését a Budapesti Értéktőzsdén. A legnagyobb hazai bank papírjait 2877 forintos árfolyamon függesztették fel 13 óra 25 perckor, pénteken délután.
2008. 11. 14. 13:34
Japán 100 milliárd dollárig terjedő hitelkeretet bocsát a Nemzetközi Valutaalap (IMF) rendelkezésére saját tartalékaiból, a globális pénzügyi válsággal küszködő feltörekvő gazdaságok megsegítésére, írta japán kormányilletékesekre hivatkozva a pénteki Financial Times.
2008. 11. 14. 13:32
Becslések szerint az idén 3-3,5 milliárd euró külföldi tőke érkezett Magyarországra - mondta Podolák György, a Parlament gazdasági és informatikai bizottságának elnöke pénteken, a Parlamentben rendezett frankofon gazdasági konferencián.
2008. 11. 14. 12:54
A főváros az önkormányzati vagyon eladásával fedezné az uniós pályázatok önrészét; a következő lépés a Főgáz privatizációja lehet, amiről döntött a főváros. A Figyelő elemzése.
2008. 11. 14. 12:42
Magyarország jövőre teljesítheti az euróövezeti tagság államháztartási feltételét, és 2010-ben az inflációs feltételét is, mondta a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Simor András az Európai Központi Bank (EKB) 5. központi banki konferenciáján pénteken. Az euróövezeti tagság céldátumának bejelentésével azonban várni kell a piaci nyugalom visszatéréséig, tette hozzá.
2008. 11. 14. 12:28
Érdemben nem közeledett egymáshoz a munkaadók és a munkavállalók bérkérdésben elfoglalt álláspontja az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülésén.
2008. 11. 14. 12:01
Olvasói sztorik