George Bush szerint máris haladás történt a globális pénzügyi válságról kezdődött washingtoni csúcsértekezleten; az amerikai elnök a szombaton kezdődött zárt ajtók mögötti egyeztetés előtt nyilatkozott.
"Összeomolhat" az angol font, ha a brit kormány eladósodással és költekezéssel próbál kilábalni a súlyosnak ígérkező recesszióból - mondta szombaton megjelent nyilatkozatában az ellenzéki Konzervatív Párt árnyékkormányának pénzügyminiszter-jelöltje.
A hét végén Washingtonban tartják a globális pénzügyi válsággal foglalkozó első világértekezletet; a fejlett és fejlődő világot képviselő G20 csoport vezetői tanácskoznak a krízis kezeléséről.
A világ jegybankjai a továbbiakban is együttműködnek majd makrogazdasági vagy likviditási ügyekben, de ez az együttműködés nem helyettesíti az egyes államok óvatos pénzügyi politikáját. Erről az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, Jean-Claude Trichet beszélt pénteken, felidézve a jegybankok október 8-i összehangolt - fél százalékpontos - kamatcsökkentését.
Erősödött a forint, az euró du 266,20/40 forint volt, az előző napi 269,40/80 forint után, a dollár 209,30/50 forintra gyengült a csütörtöki 214,49/70 forintról.
A tervek szerint januártól indul a noba.hu nevű, baráti, kamatmentes kölcsönök kockázatmegosztó portálja, de előzetes információk már elérhetők a honlapon.
Az osztrák OMV olajtársaság a nemzetközi pénzügyi válság és a nagymértékben visszaesett olajárak miatt takarékossági programot jelentett be a jövő évre és a 2010-es évre vonatkozóan visszafogja 2005 óta követett stratégiai célját.
Hétfőig lehet jelentkezni a jövő februárban induló felsőoktatási keresztféléves képzésekre, a továbbtanulni szándékozók több mint 150 szak közül választhatnak - közölte Nagy Gabriella, az Educatio kht. munkatársa pénteken.
Elsősorban a forint elleni spekuláció megakadályozása volt a célja annak, hogy a Magyar Nemzeti Bank legutóbb 3 százalékponttal 11,5 százalékra emelte az irányadó kamatot, semmiképp sem hosszú távú intézkedésről van szó - fejtette ki Simor András a Frankfurter Allgemeine Zeitungban, "A válság mutatja az euró értékét" című interjúban.
Az önkormányzati kötvénykibocsátások az államháztartás számára is kockázatokat jelentenek - hívta fel a figyelmet a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője pénteken Szekszárdon, az OTP Bank Nyrt. önkormányzati konferenciáján.
Szükség van a magyar munkaerőpiacon migránsokra, van hely számukra a hazai gazdaságban? Hányan és honnan érkeznek hozzánk a bevándorlók, és milyen képzettséggel rendelkeznek? – ezekre a kérdésekre keresi a választ egy friss tanulmány.
A személyi jövedelemadó és az áfa módosításától várja a munkaadói és munkavállalói oldal a bértárgyalások megoldását - derült ki a két oldal zárt ajtók mögötti tárgyalása után az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülésén.
Tíz százalékot meghaladó árfolyamnövekedés miatt pár percre felfüggesztették az OTP-részvények kereskedését a Budapesti Értéktőzsdén. A legnagyobb hazai bank papírjait 2877 forintos árfolyamon függesztették fel 13 óra 25 perckor, pénteken délután.
Japán 100 milliárd dollárig terjedő hitelkeretet bocsát a Nemzetközi Valutaalap (IMF) rendelkezésére saját tartalékaiból, a globális pénzügyi válsággal küszködő feltörekvő gazdaságok megsegítésére, írta japán kormányilletékesekre hivatkozva a pénteki Financial Times.
Becslések szerint az idén 3-3,5 milliárd euró külföldi tőke érkezett Magyarországra - mondta Podolák György, a Parlament gazdasági és informatikai bizottságának elnöke pénteken, a Parlamentben rendezett frankofon gazdasági konferencián.
A főváros az önkormányzati vagyon eladásával fedezné az uniós pályázatok önrészét; a következő lépés a Főgáz privatizációja lehet, amiről döntött a főváros. A Figyelő elemzése.
Magyarország jövőre teljesítheti az euróövezeti tagság államháztartási feltételét, és 2010-ben az inflációs feltételét is, mondta a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Simor András az Európai Központi Bank (EKB) 5. központi banki konferenciáján pénteken. Az euróövezeti tagság céldátumának bejelentésével azonban várni kell a piaci nyugalom visszatéréséig, tette hozzá.
Érdemben nem közeledett egymáshoz a munkaadók és a munkavállalók bérkérdésben elfoglalt álláspontja az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülésén.