Az idén 10 éves Figyelő TOP 200 Gálán egy különleges díjat adtak át. Megválasztották az elmúlt évtized leginnovatívabb vállalatvezetőjét. A díjat a Wizz Air első embere kapta.
Csak magasabb színvonallal és a tulajdonosi felelősség megteremtésével növelhető a közösségi közlekedés vonzereje.
A magánfuvarozók újra időszerűnek és elengedhetetlennek tartják magántőke bevonását, közli a NIT Hungary.
Tavaly összesen 11 504 céggel szemben indult felszámolási eljárás, idén október 16-ig 11 525 jutott hasonló sorsra, év végére a felszámolt cégek száma meghaladhatja a 15 ezret - közölte az Opten céginformációs szolgáltató.
Tartotta árfolyamát 267 forintos euró árfolyam közelében a forint a megrendült nemzetközi értékpapír piaci bizalom ellenére is: az eurót 267,45 forinton jegyezték péntek délután négy órakor a bankközi kereskedelemben a csütörtök délutáni 267,0 forint után.
A kecskeméti Mercedes-beruházás a Magyarország iránti bizalomról szól, mert aki ilyen beruházást kezd, az bízik önmagában és azokban, akikkel együttműködik - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök, a Mercedes gyár ünnepélyes alapkőletételén pénteken Kecskeméten. A kormányfő maga vezette Mercedes-szel érkezett az alapkőletételre.
A Mediaedge:cia Hungary Kft. nyert a Magyar Telekom csoportszintű médiaügynökségi tenderén. A társaság 2010. január 1-től intézi a távközlési cég online és offline médiatervezését és -vásárlását.
Kinevezte a BKV a nyáron végkielégítési botrányba került humánpolitikai igazgatójának utódját; Juracsik Zoltán 1,2 millió forintot fog keresni, végkielégítés nem illeti meg.
A kormány hajlandó könnyítéseket tenni a gazdasági vállalkozások számára a foglalkoztatási támogatásokhoz kötött feltételek teljesítésében - közölte Varjú László a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) államtitkára pénteken az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) ülésén pénteken.
Nyílt napot tart az ország valamennyi régióközpontjában és megyeszékhelyen október 28-án az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium 2004 és 2009 között 74 vállalat 79 projektjére kötött egyedi kormánydöntés alapján támogatási szerződést: ezek közül kiemelkedik a Mercedes-gyár és a Hamburger Hungária papírgyárának építése, amelyek együtt több mint 25 milliárd forintos támogatást kaptak - közölte a kormányszóvivő.
A kecskeméti Mercedes-beruházás a Magyarország iránti bizalomról szól, mert aki ilyen beruházást kezd, az bízik önmagában és azokban, akikkel együttműködik - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök a Mercedes-gyár ünnepélyes alapkőletételén Kecskeméten.
Eredménytelen volt pénteken a munkabeszüntetés idején nyújtandó még elégséges szolgáltatásról tartott tárgyalás a sztrájkra készülő Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV képviselői között. A megbeszélést a felek, a vasúttársaság kezdeményezésére hétfőn 8 órakor folytatják.
Az építésügy, az energetikával karöltve Magyarország gazdasági húzóágazatává válhat, ha a piaci szereplők közreműködése mellett az állam is meghatározó szerepet vállal – fogalmazott Bencsik János, a Fidesz szakpolitikusa az ÉVOSZ által kezdeményezett konferencián.
Számos kidolgozatlan, átgondolatlan, s kockázatos módosító javaslatot nyújtottak be a képviselők a költségvetéshez - legalábbis erre utal Költségvetési Tanács ma közzétett véleménye. A tanács által két legkirívóbban hibás javaslat linkjét is megtalálja cikkünkben.
A parlament hétfőn elfogadta az élelmiszer-beszállítók védelméről szóló törvényt. Az élelmiszer-feldolgozók úgy tűnik elégedettek, a kereskedők azonban nem. Gondjuk van többek között a 30 napos fizetési határidővel és az elkészítendő üzletszabályzattal, valamint azzal is, hogy szerintük teljes körűen védelmünkbe vettük a multikat. Már nem mondja senki, hogy 80 százalékban magyar áru lesz a boltok polcain.
Egyre szívesebben vásárolnak a magyarok készpénz használata nélkül. A bankkártya mellett a mobiltelefonos fizetés, a virtuális számla és egyéb online fizetési megoldások is egyre népszerűbbek.
Stabilan 267 forintos euróárfolyamnál várja a forint a kamatdöntést: az eurót 267,43 forinton jegyezték péntek délelőtt fél tízkor a bankközi kereskedelemben a csütörtök délutáni 267,0 forint után.