FN

A mostani válságot a minden korábbi nemzetközi integrációt felülmúló globalizációs folyamat készítette elő – derül ki Szentes Tamás Ki, mi és miért van válságban című könyvéből. Andor László könyvajánlója.
2009. 10. 04. 09:15
Milliárdos perré fajulhat egy találmányi vita Pakson az atomerőmű és egy volt főosztályvezetője között. A kérdés: kinek az érdeme, hogy a 2003-as üzemszünet után 2005-ben újraindult a 2-es blokk - írja a Figyelő legutóbbi száma.
2009. 10. 03. 12:10
Nem tartja mesének az egymillió munkahely megteremtését Futó Péter, a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) elnöke, bár azt is hozzátette, hogy ez nem akarat kérdése, hanem komoly strukturális átalakítást kíván. Villáminterjú.
2009. 10. 02. 18:55
Kétszer annyi cég döntött a krízis miatt a fejlesztés mellett, mint ahányan inkább visszafogták az erre fordítható költségeiket. Ám ennek ellenére minden vállalat elbocsátásokkal és átszervezésekkel válaszolt a válságra. A legtöbben viszont bíznak a recesszió utáni fellendülésben, egy szebb jövőben.
2009. 10. 02. 15:54
Negatívról stabilra javította Magyarország adósbesorolásának kilátását a Standard & Poor's hitelminősítő, a kitartó konszolidációs erőfeszítések eredményeire hivatkozva. A világ legnagyobb hitelminősítője ezzel levette a napirendről Magyarország leminősítését.
2009. 10. 02. 15:22
Az idén augusztusban csupán hatezerrel, 1,067 millióra bővült a digitálisan televíziózó háztartások száma Magyarországon - derül ki a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) gyorsjelentéséből.
2009. 10. 02. 13:21
Egy kutatás szerint tízből csak egy vezető nézné el dolgozójának, ha állandóan ásítozna, vagy fáradtan menne munkába. Pedig sokszor előfordul, hogy valaki elalszik az értekezleten, másnaposan, ápolatlanul érkezik, és ölni tudna egy kávéért.
2009. 10. 02. 13:18
Azerbajdzsán felkínálta Romániának, hogy hajlandó 7,3 milliárd köbméter földgázt folyósítani a Nabucco gázvezetéken keresztül - adta hírül pénteki számában az Adevarul című napilap.
2009. 10. 02. 12:51
Összefognak a magyarországi Blu-ray érintettségű cégek, a jövőben együtt népszerűsítik az új formátumot. Az együttműködésben a filmforgalmazók és a HD-tv-t és -lejátszókat gyártó cégek egyaránt részt vesznek.
2009. 10. 02. 12:22
A következő kormánynak olyan gazdasági programot kell kidolgoznia, amely elvezet az euróövezethez - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke.
2009. 10. 02. 11:29
Az Európai Bizottság a trösztellenes szabályok megsértésével vádol három európai légitársaságot. A testület feltételezése szerint a Oneworld légi szövetségben tömörült British Airways, az American Airlines és az Iberia együttműködése a transzatlanti járatokon kartellezésnek minősülhet, és hátrányos helyzetbe hozhatja a versenytársakat.
2009. 10. 02. 10:45
Hosszú távú elkötelezettséget és munkahelymegőrzést vár el a magyar kormány a BorsodChem mindenkori tulajdonosától. Jelenleg az állam sem közvetlenül, sem a Magyar Fejlesztési Bankon, sem más állami szereplőn keresztül nem nyújt hitelt a cégnek.
2009. 10. 02. 08:42
A forint erősödött az euróval szemben, 271 forint alatt jegyezték az eurót pénteken kora reggel a londoni bankközi devizapiacon.
2009. 10. 02. 07:10
Olvasói sztorik