FN

Nem túl bizakodók az autópiac szereplői az idei évet illetően. A tavalyinál csak jobb jöhet, de az igazi fellendülésre egy ideig még várni kell.
2010. 02. 24. 12:00
A hazai internetes utazásközvetítő cégeknél egyelőre kevésbé érződik a gazdasági válság hatása. Az érdeklődők száma és a forgalom is nőtt.
2010. 02. 24. 12:00
Az Egyesült Államok tévés piacán a szokásosnál jóval nagyobb vihart kavart, amikor az NBC rivalizáló műsorvezetői között kitört a háborúskodás. Conan O’Briennek mennie kell, mégis ő lehet a jövő embere.
2010. 02. 24. 12:00
Innováció és az új ötletek hatékony megvalósítása az üzleti siker kulcsa Perger Péter szerint. A NetPincér.hu alapítója leginkább az összetartást hiányolja a hazai üzleti életből.
2010. 02. 24. 12:00
Félszáz kisebb rádió pályázik újra a közeljövőben lejáró frekvenciájáért. A Sláger–Danubius sztoriból tanulva az érintettek szeretnék elérni, hogy az ORTT reformálja meg az eddigi pályázati rendszert.
2010. 02. 24. 12:00
A szponzoroktól és a televíziós közvetítési jogokból is rekordbevételre számít a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a mostani téli olimpia kapcsán. A rendező Vancouver számára azonban kérdéses az ötkarikás játékok megtérülése.
2010. 02. 24. 12:00
A sportéletben a Nike büszkélkedhet a legerősebb márkanévvel 2010-ben. A sportolók közül Tiger Woods, a csapatoknál pedig a Manchester United a legtöbbet érő név.
2010. 02. 24. 12:00
Január elseje óta Intődy Gábor a Vodafone belső kommunikációs és vállalati felelősségvállalás igazgatója. Úgy véli, a cégnek leginkább olyan területeken érdemes társadalmi szerepet felvállalnia, ahol a legnagyobb hozzáadott értéket nyújthatja.
2010. 02. 24. 12:00
Nagyon sok ember beszél róla, mégis nagyon kevesen értik – mondja Marty Neumeier, a Neutron vezetője, aki az elmúlt években három bestsellert is írt a márkákról. Jó hír, hogy ezek bármelyike elolvasható egy rövid repülőút alatt.
2010. 02. 24. 12:00
Akár kétmillióan is sztrájkolhatnak Görögországban a kabinet megszorító intézkedéseivel szemben, miközben a piac egyre inkább úgy látja, hogy kevés lesz a szigor. A kormányfőhelyettes pedig beszólt az EU-nak, különösen a német és az olasz vezetőket szidalmazta.
2010. 02. 24. 11:00
Módosult a szövetkezetekről szóló törvény: szigorúbban elkülöníti egymástól a szövetkezeten keresztül végzett diákmunka és a munkaerő-kölcsönzés fogalmát, a vállalkozások így könnyebben juthatnak legálisan diákmunkásokhoz. A munkaerő-kölcsönző cégek tiltakoznak a módosítás ellen: a munkaerőpiac összeomlását jósolják.
2010. 02. 24. 10:30
Az új tanévtől egyes szakmák esetében a képzés négy évről háromra csökken. Míg azonban a törvénymódosítás szűk körben kívánta ezt megvalósítani, a szociális tárca 87 képzést vett fel a rövidebb oktatási szakaszt lehetővé tevő jegyzékbe.
2010. 02. 24. 09:44
A politikusok médiaszereplésével, médiahasználatával, az általuk képviselt üzenetekkel kapcsolatos, hetente frissített adatokat közöl honlapján az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) az áprilisi országgyűlési képviselőválasztás kampányában.
2010. 02. 24. 07:30
Az idén megemelt munkavállalói járulék csökkentése, az adókötelessé tett melegétkezési utalvány adómentessé tétele, új szja-tábla, 20 százalékos bruttó béremelkedés, és 16-szorosára növelt méltányossági nyugdíjkassza - az fn.hu ezúttal az MSZP gazdasági programját elemzi. Amint azt tettük, s tenni fogjuk más pártok programjaival is - már ha van nekik.
2010. 02. 24. 06:30
A The Miami Herald című amerikai napilap megszüntette azt a két hónapja indított kísérletet, amelynek lényege, hogy az újság internetes kiadását használó olvasók önkéntes alapon megajánlhattak egy összeget a szerintük érdekes cikkekért.
2010. 02. 23. 16:18
Továbbra is a bankhitel számít a legfőbb vállalati finanszírozási formának, ám 2009-ben a megelőző évhez képest 70 százalékról 64 százalékra csökkent a belföldi pénzintézettől felvett banki hitelek aránya a finanszírozásban - derül ki a GfK Hungária piackutató legfrissebb felméréséből.
2010. 02. 23. 16:08
Az indiai-japán Maruti Suzuki autógyár üzemanyag-szivárgás veszélye miatt visszahív több mint százezer darabot az Európában Suzuki Alto néven forgalmazott A-Star modellből.
2010. 02. 23. 15:29
Testben és lélekben is egészségesebbek lehetnek azok az emberek, akiknek van némi befolyásuk munkarendjükre, mint kevésbé rugalmas állásban dolgozó társaik - közölték egy amerikai tanulmány szerzői.
2010. 02. 23. 13:43
Kelet-Európában az elmúlt év mély pénzügyi válsága után most már "van ok a derűlátásra" - mondták kedden Londonban a Standard & Poor's szakelemzői, elismeréssel szólva a magyar költségvetési konszolidációról.
2010. 02. 23. 12:55
Hetek óta nem kapható az iPhone 16 gigabájtos változata a nagyobb budapesti bevásárlóközpontokban lévő T-Pontokban. Komoly utánajárást igényel az is, ha valaki a telefonkészülékek után érdeklődik.
2010. 02. 23. 12:45
Olvasói sztorik