A tavaly októberi bankcsőd felelősei után még nyomoznak, az izlandiak azonban addig is maguk büntetik meg azokat, akiket felelősnek tartanak a kialakult helyzetért.
A kapitalizmus nincs akkora ellentmondásban a nyílt társadalommal, mint a szovjet rezsim volt, de komoly veszélyt jelent annak értékeire – világított rá Soros György a kapitalizmus és az általa vallott nyílt társadalom eszméi között feszülő ellentétre a Közép-európai Egyetem (CEU) szervezésében tartott előadássorozata negyedik értekezésében.
Budapesten került sor a 2009-es Európai Vállalkozási Verseny hetedik középdöntőjére, amelyen 22 fiatal magyar vállalkozás is részt vett. Négyen jutottak be a legjobb tíz közé.
Átadták Magyarország első környezettudatos klímagyárát Perkupán. Alternatív energiafelhasználásra alkalmas berendezések is kikerülnek a GenexAir üzemből.
A hazai nagyvállalatok felsővezetői úgy gondolják, cégük nyertesen kerülhet ki a válságból, de az addig vezető út meglehetősen rögös, a költségtudatosan vezetett vállalatoknak van erre nagyobb esélyük – derült ki a CEMI (Central European Management Intelligence) elemzéséből.
Erősödött a forint, csütörtökön délután 4 óra után nem sokkal 271,70 forinton jegyezték az eurót a bankközi devizapiacon, szemben a reggeli 273,63 forint és a szerda délutáni 273,23 forinttal.
A gazdasági válság miatt kevesebb külföldi szakember keres munkát az Egyesült Államokban, mint a korábbi években. 2003 óta először marad több ezer hely betöltetlen - írta a csütörtöki The Wall Street Journal.
A Burger King nehezebben viseli a válságot főbb versenytársánál, a McDonald'snál. A világ második számú gyorséttermi láncolata elsősorban Európában és Ázsiában veszített vásárlóiból.
Egy jó ötlet és a JEREMIE-pályázat kitörési lehetőséget jelenthet a kkv-knak. Feltéve ha hajlandóak olyan, a szegmensben eddig egyáltalán nem általános elvárások teljesítésére is, mint például a kontrolling következetes alkalmazása. A profi vállalatirányítás kikötése garancia a befektetőnek, teljesítése igazi nyereség a vállalkozásnak.
A válságra történő megalapozatlan hivatkozásokkal lép föl a kormány a tőke érdekében, figyelmen kívül hagyva a kisjövedelműek érdekeit – karakteres vélemények hangzottak el a a Kereskedelmi Alkalmazottak Szövetségének országos értekezletén csütörtökön.
Soros György szerint a politikai viták a demokráciában sem a valóság megismerését szolgálják. A befektető újabb válságok lehetőségére is figyelmeztetett.
A változékony nemzetközi piaci hangulat ültette hullámvasútra a BUX-ot, s a forint euróárfolyamát is. A szerdai esés után csütörtökön visszakorrigáltak a piacok. A kérdés csupán az, hogy a pesszimisták által régóta jósolt trendforduló előtt állunk-e, vagy csupán átmeneti a megtorpanás.
Számos, egykor nagyhatalmú munkáltató képtelen lesz a legragyogóbb tehetségek megszerzésére a következő évtized folyamán – írja legújabb tanulmányában a PricewaterhouseCoopers.
Levélben kezdeményezett személyes találkozót Bajnai Gordon miniszterelnökkel Nagykanizsa fideszes országgyűlési képviselője, hogy a General Electric (GE) szerdán bejelentett és legnagyobb mértékben Nagykanizsát érintő leépítése kapcsán megtehető lépésekről tárgyaljanak.
Figyelmeztetést, úgynevezett indokolással ellátott véleményt küldött Magyarországnak az Európai Bizottság a szülői szabadságról szóló európai irányelv nem megfelelő alkalmazása miatt.
Eladta az Expressz Magyarország Zrt. 2009. október 28-án a 2003 óta tulajdonában lévő Szuperinfó Magyarország Kft.-t. A cég új tulajdonosa az Inform Média Kft., amely a Szuperinfó Országos Laphálózat franchise-jogait is megszerezte.
Az amerikai GDP egy éve első alkalommal nőtt az idén a harmadik negyedévben: az előzetes adatok alapján a növekedési ütem 3,5 százalékos lett éves bázison, a második negyedévi 0,7 százalékos csökkenést követően.
A beszállítóikkal szembeni visszaélések vádjával a francia gazdasági minisztérium feljelentett kilenc nagy üzletláncot, közülük hat elsősorban élelmiszer-ipari termékeket forgalmaz.
Az emberek döntő többsége egyetért azzal, hogy a takarékoskodás alapvetően szükséges, ennek ellenére hatból öten úgy gondolják, hogy az ő családjuk nem él takarékosan - derül ki a GfK Hungária ezer fős, az OTP Bank megbízásából készült közvélemény-kutatásából.
A földfelszíni digitális televíziós műsorszórásra való átállás felgyorsítására szólította fel az Európai Bizottság az uniós tagállamokat. A váltással felszabaduló frekvenciasávokon új mobilszolgáltatások indulhatnak el.
Két euróövezeti tagállam, Görögország és Portugália leminősítését helyezte kilátásba csütörtökön a Moody's Investors Service, amely szerint különösen a görög közfinanszírozási helyzet súlyos.