Üzleti tippek

Átverték a fogyasztókat a nonival és az aloe verával

Valótlanul gyógyhatást tulajdonított a Tahiti Noni Juice és a Forever 365 Aloe Vera termékeknek az Üstöki Kft., és ráadásul nem valóságos kedvezménnyel árulta éveken át, amiért 13 millió forint bírságot szabott ki a GVH – derült ki a hivatal közleményéből.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) észlelte, hogy az Üstöki Kereskedelmi, Szolgáltató és Ügynöki Kft. az általa forgalmazott Tahiti Noni Juice és a Forever 365 Aloe Vera termékek népszerűsítésére megjelentetett tájékoztatásaiban gyógyhatást tulajdonít a nevezett termékeknek. A hirdetések szerint azok alkalmasak betegségek, illetve az emberi szervezet működési zavarainak vagy rendellenességeinek gyógyítására. A GVH észlelte azt is, hogy a vállalkozás a Tahiti Noni Juice, a Forever 365 Aloe Vera és a Prolong termékeket folyamatosan nagymértékű árkedvezménnyel hirdeti, illetve azt állítja, hogy azok a kedvezményes áron csak nagyon korlátozott ideig állnak rendelkezésre.

A GVH szerint az Üstöki Kft. által alkalmazott kommunikációs eszközökben foglaltak több mint három éven keresztül azt a látszatot kelthették a fogyasztókban, hogy a Tahiti Noni Juice, a Forever 365 Aloe Vera termékek és egyes Prolong termékek alkalmi áron, 50, 36, 38 százalékkal olcsóbban történő megvételére nyílik lehetőség. Az Üstöki Kft. olyan tájékoztatást adott, mintha egyszeri, akciós értékesítésre kerülne sor, miközben az állítólagos „akciós” ár folyamatosan érvényesült.

A bírói gyakorlat szerint a fogyasztókhoz eljuttatott információk valóságtartalmát minden esetben a közreadójának kell igazolnia. A GVH eljárása során az Üstöki Kft. nem nyújtott be olyan iratot, amely az élelmiszer kategóriájába tartozó Tahiti Noni Juice és a Forever 365 Aloe Vera termékekről közzétett betegségmegelőző, gyógyító, regeneráló tulajdonságokra vonatkozó állításait tudományos igénnyel alátámasztaná. Azáltal, hogy a tájékoztató anyagok kiemelik, miszerint orvosok, tudósok vizsgálják a termékek alapanyagát, a televíziós reklámban természetgyógyász fül-orr-gégész beszél az egyik termékről, a Noni-t áttételesen gyógyszernek aposztrofálja („szedhető más gyógyszerkészítményekkel”), tovább erősítik az említett termékek esetleges gyógyhatására vonatkozó meggyőződés kialakulását.

Az GVH szerint jogsértő, hogy az Üstöki Kft. egyes hirdetéseiben a „most”, a „soha vissza nem térő alkalom” és „a készlet erejéig” kifejezéseket használata. Ezzel ugyanis valótlanul állította, hogy a hirdetett termékek a kedvezményes áron csak nagyon korlátozott ideig állnak rendelkezésre. A reklám üzenetének ellentmond az a tény, hogy a készlet nem fogyott el.

Mivel fenti magatartásával 2006 és 2008 között megtévesztette a fogyasztókat, a GVH az általa maximálisan kiszabható, a vállalkozás előző évi nettó árbevételének legfeljebb 10 százalékát kitevő maximumhoz közeli bírságot szabott ki az Üstöki Kft-re. A bírság összegének megállapításakor súlyosbító körülményként vette figyelembe a hatóság, hogy a vállalkozás nem először sértett versenytörvényt, üzletpolitikájának középpontjában a tudományosan nem magalapozott gyógyhatásra utalás állt, megtévesztő tevékenységét pedig több éven át folytatta. Enyhítő körülménynek bizonyult, hogy a vállalkozás elismerte a jogsértést és próbálta kijavítani tájékoztatási hibáit.

A GVH a bírságon felül helyreigazító nyilatkozat közzétételére is kötelezte a vállalkozást. Ebben a GVH határozatának egy részét kell megismételnie változtatások nélkül, a Bors című lapban két alkalommal, korábbi reklámjaival azonos méretben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik