A jövőben a Havas és a Publicis kezelik a brit Reckitt Benckiser 800 millió fontos globális médiaköltését. A két ügynökség, többek között az Omnicom és a WPP elől halászta el a megbízást.
Az alacsony fogyasztás fékezi a gazdaság kilábalását a recesszióból, és a politikusoknak még sok dolguk lesz az állami vállalatoknak a GDP 2,7 százalékát kitevő adósságával – állítja a Magyar Nemzeti Bank. Jövőre nem lesz sokkal jobb: 3 százalékkal csökkennek a fogyasztási kiadások.
Kedvezőbben alakul az infláció, mint várták. Az idei GDP arányos államháztartási hiány 4 jövőre 4,3 százalék lehet - jelentette a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Márkanévként akarja bejegyeztetni a McDonald’s az étteremhálózatra használt brit szleng elnevezést, a Maccy D’s-t. A köznyelv több közismert márka esetében is szívesen él a szleng használatával.
A javítás nélkül beépíthető bontott autó-alkatrészeket kék, míg a javítható vagy felújítható alkatrészeket piros színnel kell megjelölniük az autóbontóknak , és a számlán is fel kell tüntetniük a színjelzést – rendelkezik a miniszter.
Magyarország gazdasági növekedése 2010 második felében kezdődhet, míg az IMF prognózisa alapján 2011-től már 4 százalék körüli GDP-bővülésre lehet számítani - mondta Bajnai Gordon. A jövő év azonban még „kutya kemény” lesz.
A 268 forintos euró árfolyam közvetlen közelében ingadozik a forint: az eurót 268,07 forinton jegyezték kedden délután negyed ötkor a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 267,57 forint után.
Jövőre a vállalkozói szférát is bekapcsolnák az Út a munkához programba, ezért a kormány bérköltség-támogatást nyújtana a vállalkozásoknak a foglalkoztatási törvény módosításával. Jövőre előreláthatólag összesen 117,5 milliárd forint jutna közmunkára.
Jövőre talán nagyobb lesz a nyugdíjemelés a tényleges inflációnál, s sor kerül az idén elmaradt nyugdíjkorrekcióra is, ám így sem lehet azt mondani, hogy "jól járnak" a nyugdíjasok.
Költségcsökkentésre hivatkozva kihelyezi üzleti folyamatait a Playboy kiadója, a jövőben kizárólag a szerkesztőségi feladatokat végzik majd házon belül. A lépéstől azt várják, hogy 2011 végére újra nyereséges lesz a magazin.
Közös, a munkaadók prioritásaira épülő programot dolgozott ki a magyar, a spanyol és a belga gyáriparosok szövetsége a 2010 január és 2011 június közötti időszakra, amikor Spanyolország, Belgium és Magyarország egymást követően látja majd el az Európai Unió elnökségi feladatait.
A Richter Gedeon Nyrt. ötezer darab saját részvényt vásárolt november 23-án a tőzsdén 41 885 forintos átlagáron - közölte a gyógyszergyár a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.
A különböző képzéseket kínáló, más-más méretű és múltú felsőoktatási intézményt nagyon nehéz összehasonlítani. A rangsorok objektív, mérhető adatok alapján vizsgálják az iskolákat: van, amelyik a hallgatói véleményeket részesíti előnyben, ám van olyan is, amely a diploma munkaerő-piaci értéke felől közelíti meg a képzéseket. Ám ennek ellenére abszolút rangsor nem létezik.
A feketemunkáért kiszabható büntetés alsó határának egységesítését tervezi a szlovák szociális és munkaügyi minisztérium: minden rajtakapott munkaadónak legalább kétezer eurót kellene fizetnie - írja az Új Szó szlovákiai magyar napilap.
Fizetett közleményben próbálta meggyőzni hirdetőit a Blikk a lap hatékonyságáról. A legolvasottabb napilap a kereskedelmi tévék nézettségi adatait vetette össze saját olvasottsági mutatóival. A Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete etikátlannak tartja az elemzést, amely hemzseg a szakmai hibáktól.
Az idén várhatóan mindössze 2 milliárd euró külföldi működő tőke (FDI) jön Magyarországra, ami jócskán elmarad a 3,9 milliárd eurós éves átlagtól - írja a Világgazdaság.
Várhatóan magasabb végkielégítést és több juttatást kapnak majd a General Electric (GE) Hungary Kft. nagykanizsai gyárából elbocsátandó dolgozók - írja a Napi Gazdaság.
Az angolszász társadalmi modellre váltana Magyarország, s ezt már a következő után jövő kormány sem tudná visszafordítani, takarékszövetkezetek aranykora jönne, kevesebb közszolga dolgozna magasabb fizetésért, s a kormányzatnak Audik helyett olcsóbb típusok szolgálnának – derül ki többek között Matolcsy Györgynek, a Fidesz vezető gazdaságpolitikusa FN.hu-nak adott interjújából.
Befektetésnél a hosszú futamidő teremti meg a biztonságot, a kamatos kamatnak köszönhetően a magas hozamot. Hitel felvételénél a túl hosszúra nyúló futamidő félelmetes csapdává válik.
Jóval kevesebben terveznek elbocsátást most, mint korábban – olvashatjuk egy friss kutatásban. Emellett egyre inkább foglalkoztatja a cégeket a tehetségmenedzsment kérdése is.